Castle (2009)
← Back to main
Luke Reichle — Costume Design
Episodes 139
Castle újra a színen
Beckett és a nyomozók egy gyilkosság helyszínére érkezve teljesen megdöbbennek, amikor a holttest mellett Castle-t találják - fegyverrel a kezében. Castle igyekszik kimagyarázni magát, de Beckett nem hisz neki. Az író végül azt ajánlja, hogy segít kinyomozni a valódi tettest, ha cserébe Beckett visszafogadja őt a csapatba.
Read MoreŐt is meg a nőt is
Holtan találnak egy ismert New York-i médiumot, aki korábban a rendőrségnek is segített. A csapatban többen is úgy vélik, hogy olyan bűnöző tehette el láb alól, akit korábban az áldozat juttatott rács mögé, Beckett azonban másra gyanakszik. Castle, aki maga is mélyen hisz a természetfölötti képességekben, vad ötletekkel áll elő.
Read MoreKincskeresők
Amikor megölnek egy óvadéki kezest, Beckett és Castle először azokat az elítélteket kérdezi ki, akikkel Carver dolgozott. De gyanússá válik a gyászoló feleség is, illetve egy kiöregedett bűnöző. Beckettnek mindeközben keserűen csalódnia kell egy barátjában.
Read MoreGolyó a múltból
A Central Parkban egy befektetési tanácsadó holttestére bukkannak, akivel antik fegyverből származó golyó végzett. Castle ismét előáll a maga összeesküvés-elméleteivel, és amellett kardoskodik, hogy a férfi időutazó volt. Beckett alapos nyomozással próbálja megcáfolni Castle vad ötleteit.
Read MoreTársbérlő a koporsóban
Egy ravatalozóban botrány tör ki, amikor a koporsó leesik, és az elhunyt mellett egy ismeretlen nő teste tűnik fel. Beckették nyomozni kezdenek az ügyben, és kiderül, hogy a nő orvos volt, aki számos rejtélyes kapcsolattal bírt. Ismert egy hajdani drogbárót, ugyanakkor az ügyészséggel is kapcsolatban állt. Ráadásul a kórházból is oka lehetett valakinek arra, hogy eltegye őt láb alól.
Read MoreHáromszoros halál
Amikor Beckett és Castle egy utcán meggyilkolt nő hulláját vizsgálják, Castle döbbenten veszi észre, hogy az elkövetési mód egy valamikori sorozatgyilkosra vall, aki évek óta nem hallatott magáról. A rendőrség most minden erőt bevet, hogy kézrekerítse a legvalószínűbb gyanúsítottat, és hogy bizonyítékot is szerezzen ellene.
Read MoreKis híján híres
Egy lánybuliba Chippendale-fiút rendelnek, akit viszont nem sokkal később meggyilkol valaki. Beckett és Castle nyomozni kezdenek, és rájönnek, hogy Dereknek nem csupán egy motoros bandával gyűlt meg a baja, de egy gazdag nő kitartottja is volt, továbbá szélhámosként pénzt csalt ki az ingatlanvásárlóktól. Sokak útjában állt, így a tettes is szinte bárki lehetett.
Read MoreA szemtanú
Amikor a Central Parkban a New York-i metró egyik alkalmazottját találják holtan, Castle és Beckett nyomozni kezdenek, melynek során képletesen, és valóságosan is a sötét mélységekbe kell alászállniuk. Leonard halála érthetetlennek tűnik, ám egy véletlen rávezeti Castle-ékat arra, hogy a férfi tanúja volt egy egy gyermekrablásnak.
Read MoreGyilkos típusú találkozások
Különös kegyetlenséggel gyilkolnak meg egy asztrofizikust, akinek egy ufókutatóval is kapcsolata volt. Castle egyre azt duruzsolja Beckett fülébe, hogy a tettesek a földönkívüliek, a rejtélyes eltűnések mögött pedig a kormány titkos ügynökei állnak, akik el akarják tussolni a dolgot. Egyre szaporodnak a rejtélyes jelenségek.
Read MoreRégi szép idők
A folyóban talált vízi hulláról kiderül, hogy nem sokkal korábban vásárolta meg Castle egykori kedvenc bárját, amelyhez az írót megannyi kedves emlék fűzi. A nyomozás során kiderül, hogy Donnynak homályos forrásokból lett pénze a nagy üzletre, és hogy a város alatti üregekben, járatokban nem csupán régi emlékek rejtőznek, hanem egy olyan kincs is, amiért sokan öltek volna.
Read MoreSzerepcsere
Castle Hőhullám című regényét megfilmesíti egy stúdió, és a próbafelvételek után Natalie Rhodes kapja meg Nikki szerepét, akit Castle köztudomásúan Beckettről mintázott. Natalie is engedélyt kap, hogy az aktuális gyilkossági nyomozásban részt vegyen. Beckett nagyon jól kijön Natalie-val, ám amikor Natalie a szerepre készülve mindjobban átveszi Kate gesztusait és szólásait, a nyomozónőt egyre inkább bosszantja az alteregója.
Read MoreHalálos trükk
Egy közkedvelt bűvészbolt tulajdonosát, a mágusként ismert Zalmant holtan találják, és a jelek arra utalnak, hogy olyan trükkel próbálkozott, ami az életét követelte. A nyomozás azonban kideríti, hogy halála nem baleset és nem is öngyilkosság volt. Lanie és Esposito románca eközben egyre nyíltabb titokká válik.
Read MoreSötét zsaruk
Felbukkan az a rendőrnyomozó, aki valaha Beckett édesanyjának meggyilkolása ügyében vezette a vizsgálatot. Mivel már haldoklik, gyónni akart Beckettnek, s elmondani, hogy más is van a háttérben, és hogy a gyilkosság nem véletlen volt. Mielőtt mindent közölhetne, őt magát is agyonlövik. Beckett nyomozni kezd, és kiderül, hogy a gyilkossághoz néhány rendőrnek is köze volt.
Read MoreA szerencse fia
Meggyilkolnak egy gazdag lottónyertest, aki azonban gyakran és nagylelkűen támogatta a szegényeket. Felmerül, hogy az esethez köze lehetett a komornyikjának, vagy éppen a kábítószeres kamaszlánya dílerjének is, de végül kiderül, hogy már magával a lottószelvénnyel sem stimmelt valami.
Read MoreAz utolsó szög
Egy gazdag New York-i üzletasszonyt gyilkolnak meg, a gyanú pedig rögtön a léha férjre terelődik, aki azonban Castle egyik legrégibb barátja. Castle állhatatosan bizonygatja Beckett-nek Damian ártatlanságát, noha egyre több jel utal arra, hogy a férfinak sötét titkai voltak. Castle végül elhatározza, hogy maga jár az ügy végére, és a nyomozás megdöbbentő eredményt hoz.
Read MoreVisszaszámlálás 1.
Amikor holtan találnak egy taxist, az autóját pedig darabokra szedve, Beckett és Castle kezdenek nyomozni az ügyben. Kiderül, hogy a halott neve Amir, és Szíriából vándorolt be. Az ügy hamarosan drámai fordulatot vesz, amikor Castle és Beckett egy raktárban nukleáris anyag nyomaira bukkannak, és a nemzetbiztonsági hivatal egyik ügynöke veszi át a nyomozás irányítását. Castle-t ki akarják rakni az ügyből, de ő Beckett segítségével a saját szakállára folytatja a kutatást, ami viszont halálos kelepcébe vezeti őket.
Read MoreVisszaszámlálás 2.
Castle és Beckett még mindig a fagyasztókamrában vannak, ahová a terroristák bezárták őket, Fallon és Montgomery pedig egészen más nyomon járnak: Jamalt keresik. Csak Esposito és Ryan állhatatosságának - no meg Alexisnek - köszönhető, hogy Castle-t és Beckettet végül élve sikerül megtalálni. Ám a munka java még csak ezután jön, mielőbb ki kell deríteniük, hogy ha nem Amir és Jamal készítették a bombát, akkor vajon ki, és azt is, hogy hol akarja felrobbantani.
Read MoreSzínház az élet
Amikor meggyilkolják az egyik népszerű szappanopera íróját, Castle és Beckett kezd nyomozni az ügyben. Castle édesanyja, Martha pedig szintén segíteni próbál a maga módján - hiszen egykor ő is játszott a sorozatban. Ármány és cselszövés, szerelem és gyűlölet között kell lavírozniuk, a színészek világában pedig semmi nem az, aminek látszik.
Read MoreA jog hálójában
Gyilkossági ügyet tárgyalnak a bíróságon, amikor az egyik esküdt hirtelen összeesik és meghal. Az ügyet emiatt újra kell tárgyalni, de az esküdt halála ügyében nyomozó Beckett és Castle hamar kideríti, hogy az esküdtet megmérgezték. Először a vádlottra terelődik a gyanú, akinek érdekében állhatott halogatni az eljárást, de nemsokára kiderül, hogy alighanem ártatlan ember ellen folyt a tárgyalás, amiben az ügyészségnek is benne volt a keze.
Read MoreHalál a sütőben
Egy New York-i olasz pizzéria sütőjében egy félig elszenesedett holttestet találnak. Castle és Beckett az első nyomok alapján arra gyanakszik, hogy a szomszédos, konkurens pizzériák közötti háborúskodás áldozatára találtak. Később azonban kiderül, hogy a halott egy kiváló oknyomozó riporter volt, aki úgy tett, mintha a pizzéria-háborúról írna riportot, valójában azonban az egyik leghatalmasabb New York-i drogterjesztő hálózat vezérének akadt a nyomára, és ezért kellett meghalnia.
Read MoreAz ifjú reménység
Zacket, az egyik New York-i egyetemi úszócsapat szépreményű bajnokát vízbe fúlva találják meg. Hamar megindul a találgatás, a nyomozás pedig gyorsan a dopping-ügyek felé terelődik. Lanie azonban kideríti, hogy Zack tiszta volt, de előkerül néhány adat, ami szerint autólopással is foglalkozott. Beckett minden erejével azon van, hogy előkerítse a gyilkost, Castle pedig eközben féltékenyen figyeli, hogy egy kezdő író - akit ő vett a szárnyai alá - mennyire megkedvelteti magát Beckett-tel.
Read MoreÉlni és meghalni Los Angelesben
Amikor meggyilkolják Michael Royce-ot, aki valaha Beckett tanítója és mentora volt, a lány minden erejével nyomozni kezd a gyilkos után. Noha Royce-nak azóta sem tudott megbocsátani, hogy visszaélt a bizalmával, mégis el akarja kapni a gyilkost. Amikor a szálak Los Angelesbe vezetnek, Beckett Montgomery parancsával is dacolva, a saját szakállára odautazik és elkezd kutatni. Castle most is vele tart, és kettejük kapcsolata még a korábbinál is szorosabbra fűződik.
Read MoreSzépséges hulla
Victor Baron, a gazdag New York-i milliárdos szépségversenyének döntője előtt megölik a leginkább esélyes résztvevőt, Ambert. Beckett hamar kideríti, hogy kik voltak a fiatal lány riválisai, akik eltehették láb alól. Képbe kerül egy fotós is, aki valószínűleg aktképeket készített Amberről, de a szálak végül másfelé vezetnek.
Read MoreBűnösök brigádja
Hal Lockwood, aki megölte Raglan nyomozót, és akinek köze van Beckett anyjának meggyilkolásához is, megszökik a börtönből. Beckett és Castle újult erővel kezdik meg a nyomozást, hogy kézre kerítsék Lockwoodot, és felgöngyölítsék Beckett anyjának ügyét is. Kiderül, hogy McCallister és Raglan mellett egy harmadik rendőr is tagja volt a "bűnösök brigádjának", és amikor fény derül a kilétére, Beckettnek nem csak egész addigi pályáját és emberi kapcsolatait kell átértékelnie, de hamarosan az élete is veszélybe kerül.
Read MoreÚjjászületés
Beckettet életveszélyes állapotban szállítják kórházba, ahol csak komoly küzdelem árán tudják megmenteni az életét. Hónapokkal később tér vissza a rendőrségre, de az eset nyomán mindig súlyos lelki sebeket hordoz, és Castle-től is elidegenedik. Amikor Montgomery utóda, az új kapitány nem hajlandó folytatni a nyomozást a lövöldözés miatt, Beckett úgy dönt, magánnyomozásba kezd, és ismét felveszi a kapcsolatot Castle-lel.
Read MoreSzuperhős
Beckett kezd ismét belelendülni a munkába, ráadásul igen rejtélyes eseten dolgozhat Castle-lel: New York utcáit egy szuperhős-képregényfigurának öltözött alak járja, és "igazságot oszt". Az önbíráskodó tettes kegyetlenül csap le bizonyos bűnözőkre, a helyzetet pedig bonyolítja a sajátos helyi háttér. Ebben viszont Castle igazán otthon érzi magát, s így komoly segítséget tud nyújtani a nyomozáshoz, s ezért Gates is kezdi elfogadni őt.
Read MoreÁldozat nélkül
Különös esethez riasztják Beckettet és Castle-t: a gyilkosság helyszínén ugyanis csak egy vértócsa van, de holttest sehol. Szinte a semmiből kell kiindulniuk, majd alapos nyomozás során apránként derül fény arra, hogy ki az áldozat, s hogy a holttesthez egy hibernálással foglalkozó cégnek is köze van.
Read MoreBetonbiztos
Betonban találják meg egy női hulláját, akiről a vizsgálat kideríti, hogy agyonlőtték, mégpedig pontosan azzal a fegyverrel, amelyet a Hármas gyilkos egykor Ryantől lopott el. Röjönnek, hogy az áldozat egy kínai maffiacsalád fiának házitanítója és szerelme volt. Ryant személyesen is mélyen érinti az ügy, és mindent megtesz, hogy nemcsak a mostani tettest, hanem a Hármas gyilkost is kézre keríthesse.
Read MoreA nagy műkincsrablás
Az egyik New York-i modern művészeti múzeumból eltűnik egy 50 milliós értékű, gyémántokkal kirakott alkotás. A biztosító cég saját nyomozója, a vonzó és magabiztos Serena is bekapcsolódik az ügybe, aki rögtön megtetszik Castle-nek. Beckett nem kis féltékenységgel figyeli az ügyet, és azonnal lecsap, amikor kiderül, hogy Serena múltja sem éppen tiszta. Végül mégis közös erővel kapják el a tettest, aki nem csak rabolt, de ölt is.
Read MoreKísértetjárás
Egy elhagyatott és a legendák szerint kísértet járta házban meggyilkolnak egy tévés műsorvezetőt, aki a természetfeletti erőkről akart forgatni. Beckett és Castle a nyomozás során nem csupán további gyilkosságok nyomaira bukkan, az is kiderül, hogy a legutóbbi eset hátterében féltékenység állt, és hogy egy rendőrtisztnek is köze lehet mindehhez.
Read MoreBankcsapda
Castle és Martha éppen egy bankban tárgyalnak, amikor fegyveres bankrablók törnek be és mindenkit túszul ejtenek. Ahogy telik az idő, Castle apránként rájön, hogy a rablók célja talán nem is a pénz. Minderről titokban informálja Beckettet is, akinek a terrorelhárító egység parancsnokával is meg kell küzdenie, hogy részt vehessenek az ügy megoldásában.
Read MoreGyilkosság a kaszinóban
Amikor egy Atlantic City-beli kaszinó tulajdonosát holtan találják New Yorkban, Beckett és csapata kezd nyomozni az ügyben. Gates úgy dönt, hogy Ryan, Esposito és Castle induljon Atlantic City-be, Beckett pedig ezúttal Castle nélkül dolgozzon. A fiúk bejutnak a kaszinóba, és szálanként göngyölítik fel a gyilkossági és zsarolási ügyet, melyben a maffiának is szerep jut.
Read MoreKapcsolat
Beckett és Castle eddigi egyik legnehezebb esetükkel kerülnek szembe, egy lesipuskás ugyanis látszólag találomra ártatlan emberere lő - márpedig ha az áldozatok között nincs kapcsolat, akkor kevés az esély, hogy a gyilkos nyomára bukkanjanak. Nehezíti a helyzetet az is, hogy Beckettre új és erős rohamokban tör rá a pánik, amikor felidéződnek benne a saját megsebesülésének körülményei.
Read MoreÖsszeláncolva
Hirtelen és ismeretlen helyen ébred fel Beckett és Castle, ráadásul arra riadnak, hogy foglyok, és hogy egymáshoz bilincselték őket. Apránként rakják össze emlékeiket arról, hogy mi történt velük, és kik rabolhatták el őket. Ryannek és Espositónak eközben minden tudására szüksége van, hogy társaik segítségére siethessenek, mert a két rabnak fogytán az ideje.
Read MoreMíg a halál el nem választ
Szállodai ablakból zuhan ki egy meztelen férfi, aki már a földet érés előtt meghalt. Amikor Beckett és Castle nyomozni kezdenek az ügyben, kiderül, hogy Michael Bailey igazi profi szélhámos volt, aki rengeteg nőt szédített meg. Felvetődik az a lehetőség is, hogy talán nem egy dühös szerető, vagy egy külföldi titkosszolgálat tehette el láb alól a férfit.
Read MoreSenki sem szent
Amikor egy fiatal nőt holtan találnak egy autóban, és Beckett nyomozni kezd az ügyben, hamar kiderül hogy a nő, noha irodalmat oktatott az egyetemen, egy ideje más munkát is végzett. Castle-t is kisebb sokk-ként éri, hogy személyes jóbarátja, a polgármester is érintett lehet az ügyben. Beckett úgy véli, hogy Castle nem elfogulatlan, ezért nem működhet közre a nyomozásban.
Read MoreAz ember legjobb barátja
Egy kutyakiállítás nemzetközileg is elismert bíráját hirtelen meggyilkolják. Már a nyomozás kezdetén felmerül, hogy az egyik kutya tulajdonosának lehetett köze az esethez, aki egy valóságshow csinos és híres sztárja. Az eleinte butácskának és bűnösnek tartott Kay-ről azonban kiderül, hogy korántsem annyira ostoba, s bár a látszat ellene szól, mégsem ő volt a gyilkos.
Read MoreSzigorúan bizalmas
New York, 1947. Egy magánnyomozó és egy gengszterfőnök barátnője egymásba szeretnek, de kapcsolatuk kilátástalanul indul a bűn és a pénz árnyékában. Később mind a ketten eltűnnek egy homályos gyilkossági ügy során, aminek egészen a XXI. századig ható kihatásai vannak. Az 1947-ben eltűnt gyémánt nyakéket ugyanis többen keresik, egyvalaki pedig gyilkolt is érte, így Beckettnek és Castle-nak kell elővennie a "döglött" aktát.
Read MorePandora szelencéje
Gyilkosság áldozata lesz egy ismeretlen férfi. A gyilkosnak hamar nyomára akadnak, de mire részletesen kihallgatnák, rejtélyesen eltűnik a cellájából. Beckett és Castle nem adja fel, de az újabb nyomravezető helyről már őket tüntetik el. Fény derül arra, hogy a hírszerzés is nyomoz ebben az ügyben, mely az ország biztonságát fenyegeti. A CIA-csoportot Castle egy régi ismerőse, a felettébb vonzó Sophia vezeti, és Beckettnek - bár ezt erősen tagadja - szembesülnie kell a féltékenység érzésével.
Read MoreTrójai ló
Meggyilkolják Blakely professzort, a dominó-elmélet atyját, majd a vízbe szorítják Beckették kocsiját. Castle és Beckett élete csak egy hajszálon múlik. Megmenekülésük után kettőzött erővel folytatják a nyomozást az előző részben megismert ügyben. Kiderül azonban, hogy a CIA ügynökei között tégla van.
Read MoreEgyszer volt, hol nem volt
A Central Parkban két mesebeli szereplőnek, Piroskának és Hófehérkének öltözött nőt gyilkolnak meg. Castle attól tart, hogy a sorozatgyilkos folytatja az öldöklést. A nyomozás során kiderül, hogy a lehetséges harmadik áldozat ismerte az első kettőt, s hogy közös, sötét titkuk volt. Képbe kerül az egyik áldozat sógora, aki bosszút akart állni a lányokon.
Read MoreHalálos tánc
Egy televíziós táncvetélkedő női sztárját holtan találják öltözőjében éppen a felvétel idején. Castle és Beckett nyomozni kezdenek, és hamar kiderül, hogy Odette-nek több ellensége is volt, és hogy azok, akiket megzsarolt, jó okkal akarhatták megölni. Váratlan fordulatot hoz viszont, amikor rájönnek, hogy a megölt lány nem is Odette Morton, hanem egy alteregója, akit plasztikai műtéttel formáltak át. Immár két haláleset ügyében kell nyomozniuk.
Read More47 másodperc
A Wall Street-en hatalmas tüntetés közepette robban fel egy bomba, több ártatlan ember halálát okozva. Beckett és csoportja megpróbál minél többet megtudni az ügy hátteréről, de az FBI csak másodlagos feladatokat hajlandó rájuk bízni. Castle és Beckett módszeresen mégis felgöngyölíti az ügyet.
Read MoreA brit kapcsolat
New Yorkban egy neves brit modellt találnak holtan egy motelszobában, ám az egyik takarítónő jó személyleírást tud adni egy sietve távozó férfiról. A nyomozás mellékvágányra fut, mikor kiderül, hogy az illető ártatlan, sőt a Scotland Yard felügyelője, de Colin Hunt hamar rábeszéli Beckettet, hogy hadd vehessen részt ő is a nyomozásban. A szálak végül a brit konzulátusra vezetnek, ahol egy magas rangú diplomata fegyvercsempészési ügybe bonyolódott.
Read MoreFejvadászok
Különös holttestre bukkan a rendőrség. A meggyilkolt ír maffiózó táskájában ugyanis három levágott fejet találnak. Az ügyet a kemény és könyörtelen rendőr, Slaughter nyomozó kapja. Castle, aki éppen igen hűvös viszonyban van Beckett-tel, elhatározza, hogy új kihívásokat keres, és beszáll Slaughter mellé. Hamarosan rá kell azonban jönnie, hogy a férfi veszélyes helyzetekbe sodorja őt magát, és bármire képes az ügy érdekében. Castle-nek nincs más választása: Beckett-től kell segítséget kérnie, hogy visszatérhessenek a törvényes útra.
Read MoreA parancs
Egy Wall Street-i parkolóházban különös gyilkosság áldozatára bukkannak, a halotton ugyanis emberi harapásnyomok látszanak. Castle azonnal és lelkesen közli, hogy a tettes csakis valódi zombi lehetett, Beckett viszont lehűti azzal, hogy zombik nincsenek. A nyomozás során bizarr körülményekre derül fény.
Read MoreMindig veled
Egy szokványosnak induló gyilkossági ügy nyomozása során az egész csapat megdöbben, amikor kiderül, hogy a mexikói bandatagot kivégző tettes talán ugyanaz, akinek köze volt a Beckett elleni merénylethez is. Castle egyre erősebb aggodalommal figyeli, amint Beckett mindjobban belebonyolódik az ügybe.
Read MoreVihar után
A nyomozás során új szálra bukkannak a Maddox-ügyben. Kiderül, hogy anyja gyilkosa ezúttal már Kate életét is fenyegeti. Castle és Beckett hosszú évek évődése után végre egymásra találnak. Ám fel kell tenniük egymásnak és önmaguknak is a kérdést, ez csupán egy éjszakás kaland vagy több annál?
Read MoreFelhős, időnként gyilkos idő várható
Beckett visszatér a munkahelyére, amikor véget ér a felfüggesztése, és amiatt aggódik, nehogy kiderüljön a titkos viszonyuk Castle-lel. Az egység érdekes ügyet kap, a helyi tévé csatorna időjósát, Mandy Michaelst holtan találják, ám sem gyanúsított, sem indíték nincs. Miközben lázasan dolgoznak az ügyön Beckett és Castle próbálják fenntartani a látszatot, hogy mindketten egyedülállók. Castle már-már túlzásba is viszi a dolgot.
Read MoreMegőrzöm a titkodat
Wendy Dupree-t holtan találják egy olcsó szállodában. Halála előtt a saját vérével ír üzenetet, hogy a rendőrség megtalálja a gyilkosát. Castle-ön a sor, hogy megoldja a krimibe illő rejtélyt, miközben meg kell birkóznia azzal is, hogy Alexis egyetemre megy és elköltözik otthonról.
Read MoreGyilkos sorok
Beckett és Castle romantikus hétvégére megy Hamptonsba, ám alighogy elkezdődik az este, egy hullát találnak a medencében. Egyikük sem tud kibújni a bőréből, így nyomozásba kezdenek, miközben New Yorkban Ryan és Esposito azt próbálja kideríteni, ki lehet Beckett titokzatos pasija.
Read MoreTökéletes gyanúsított
Egy fiatal lányt brutálisan meggyilkolva találnak a lakásán. Mindenki megdöbben, amikor a nyomok egyre-másra Castle-hez vezetnek. Beckett félti szerelmét, és nem szeretné, ha kiderülne a viszonyuk, ám egy ponton ő is elgondolkodik azon, vajon csak felültették Castle-t, vagy tényleg a férfi a gyilkos?
Read MoreAz erő legyen veled
Castle és Beckett egy sci-fi találkozón történt gyilkosság ügyében nyomoznak. A rendezvényen senki sem az, akinek látszik, és Beckett ifjúkorából is megdöbbentő titokra derül fény.
Read MoreHattyúdal
Holtan találják az egyre népszerűbb lévő rock zenekar szólógitárosát. Az együttesben mindenki gyanús és a helyzetet csak nehezíti, hogy dokumentumfilmet forgatnak a bandáról, és így a nyomozásról is. Beckettnek és Castle-nek nagyon oda kell figyelnie minden szavára és mozdulatára.
Read MoreÉletmentő alibi
Beckett és Castle vacsorát szerveznek a szüleiknek, ami nem sikerül túl jól. A vacsora során érkezik a gyilkossági riasztás. A belvárosban megölnek egy papot, és az egyetlen szemtanú sorsa Beckett és Castle kezében van...
Read MoreA Télapó titka
Holtan találnak egy télapós jelmezbe öltözött férfit karácsony estéjén. Becketten és Castle-ön a sor, hogy kiderítsék, mi történt, miközben meg kell szervezniük azt is, hogyan töltsék el közösen az első szentestéjüket.
Read MoreÉdeshármas
Megölnek egy híres válóperes ügyvédet. A gyilkosság gyanúja az exférjekre terelődik, ami igencsak megnehezíti a nyomozást, hiszen az ügyvédet jó néhány pert vesztett férfi gyűlölte. Castle volt felesége, Meredith váratlanul megjelenik, és ideiglenesen beköltözik hozzájuk. Ez persze nem kevés feszültséget szül Rick és Kate között.
Read MoreBuli extrákkal
Megölnek egy fiatal DJ lányt. Az ügy fő gyanúsítottja egy utcagyerek, aki bármire képes azért, hogy boldoguljon az életben. Esposito nem hisz a fiú bűnösségében, és a nyomozás során váratlan dolgok derülnek ki az ő múltjáról is.
Read MoreAlul semmi
Beckett és Castle egy éjszakai bártulajdonos halálának ügyében nyomoznak. Miközben Castle-nek szembe kell néznie azzal, hogy lánya, Alexis milyen kiszolgáltatott a modern közösségi oldalak világában, kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik.
Read MoreEsküdt ellenségem
Felismerhetetlenségig megégett holtestre bukkannak egy sikátorban. A nyomok egy fiatal nőhöz vezetnek, aki egykor Bracken szenátornak dolgozott. Ezúttal azonban Beckettnek félre kell tennie a szenátor iránt érzett féktelen gyűlöletét és megvédenie az ellene tervezett merénylettől. Vajon képes lesz rá, vagy hagyja, hogy érzelmei vegyék át az irányítást?
Read MoreValó világ
Egy népszerű valóságshow egyik szereplőjét holtan találják. A nyomok a botrányokat sem nélkülöző produkció szereplőihez vezetnek. Mindeközben elérkezik Valentin napja, és Castle szeretné romantikus ajándékával levenni Beckettet a lábáról. A terve azonban balul sül el.
Read MoreElrabolva 1.
Beckett és Castle egy eltűnt lány ügyében nyomoznak. Elsőre egyszerű emberrablásnak tűnik az ügy, ám ahogy egyre mélyebbre ásnak, kiderül, hogy az eltűnt lány Alexis barátnője, ráadásul közben Castle lányának is nyoma vész.
Read MoreElrabolva 2.
Castle lányát Párizsban tartják fogva. Alexis hívása sem vitte közelebb az FBI-t az emberrablók búvóhelyéhez. Castle végső kétségbeesésében elkeseredett lépésre szánja el magát. Titokban Párizsba utazik, hogy egyedül szabadítsa ki a lányát, és hogy kiderítse a rablás valódi okát. Ám ezzel az akcióval az egész életét megváltoztató információk birtokába jut.
Read MoreCsak három nap
Castle és Beckett olyan áldozat ügyében nyomoznak, aki postán kapott egy videót, majd miután megnézte, harmadnap éjfélkor meghalt. Misztikus, megmagyarázhatatlan és földöntúli jelenségek egész sorát indítja el, amikor Castle önhibáján kívül végignézi a felvételt, mert minden nyom arra utal, hogy már neki is csak három napja maradt hátra.
Read MoreÉdes végzet
Holtan találnak egy cukrászt, akiről kiderül, hogy az ír maffia tagja, ugyanakkor az FBI beépített embere. Gyilkosát az ír maffia tagjai között kell keresni, de csak egy újabb beépített ember derítheti ki, mi történt. Ryanről, aki feleségével kisbabát vár, megdöbbentő dolog derül ki.
Read MoreA tolószékes szemtanú
Castle térdtörése miatt átmenetileg tolószékbe kényszerül. Nehezen viseli a kényszerű szobafogságot, amely során odáig jut, hogy kínjában kémkedni kezd a szomszédok után. Az ártatlan unaloműzés váratlan és vérfagyasztó fordulatot vesz, amikor a szemben lévő lakásban meggyilkolnak egy nőt Castle szeme láttára.
Read MoreMesés iramban
Castle és Beckett egy rejtélyes gyilkosság ügyében nyomoznak, ahol a tetthely és minden nyom arra utal, hogy az elkövető maga a jeti volt. Castle persze készséggel hisz a nyilvánvaló nyomoknak, míg Beckett szerint ez esetben is emberi elkövetővel van dolguk, aki pusztán figyelemelterelés céljából álcázza valódi kilétét.
Read MoreBombasztikus kaland
Castle és Beckett egy bombakészítő lakására mennek, hogy elkapják a férfit, ám Beckett rálép a lakásban elhelyezett aknára. Amíg a tűzszerészek a bomba hatástalanításán dolgoznak, Castle ott marad, hogy közös múltjukat felelevenítve tartsa a lelket Beckettben.
Read MorePlaboy a párom
A milliárdos feltaláló, befektető és playboy, Eric Vaughn élete veszélybe kerül. A kapitány mindent megtesz, hogy gondoskodjon a férfi biztonságáról, így az ellen sem tiltakozik, hogy Beckett személyesen biztosítsa a védelmét. Ha kell, Beckett még össze is költözik vele a siker érdekében. Eközben Castle-t mardossa a féltékenység.
Read MoreDrónakció
Meghal egy leleplező honlap szerkesztője, elsőre úgy tűnik, hogy bombát tettek az autójába, ám a nyomozás során kiderül, hogy dróntámadás végzett vele. Castle és Beckett rengeteg falba és egy titokzatos férfiba ütközik, aki mindenáron meg akarja akadályozni, hogy lefolytathassák a nyomozást.
Read MoreVeled vagy nélküled
Beckett és csapata egy vízbe fúlt lány halála ügyében nyomoz, az ügy szálai igen messzire vezetnek. Kate állásinterjúra megy Washingtonba az FBI-központba, de nem említi Castle-nek. Amikor a férfi rájön, úgy érzi becsapták, mert pontosan tudja, hogy az a döntés, amit Kate hamarosan meghoz, hatással lesz egész hátralévő életükre.
Read MoreValkűr
Castle megkéri Beckett kezét, amire Kate igent mond, ám közös életük gyorsan megváltozik, amikor Beckett Washingtonba költözik az új munkája miatt. Castle igyekszik ugyanúgy segíteni Beckettnek a nyomozásban, ám a nő munkája szigorúan bizalmas, és a dolgok nem várt fordulatot vesznek.
Read MoreÁlomország
A nyomozás során Castle-t halálos dózisú méreggel fertőzik meg. Beckettnek és új kollégáinak csupán 10 órájuk van arra, hogy megfejtsék a rejtélyt és megtalálják az ellenszert, különben Castle meghal.
Read MoreHelló-belló
Meggyilkolnak egy volt sorozatszínészt, Castle unaloműzés gyanánt csatlakozik Ryanhez és Espositóhoz a nyomozás során. Ezek után azonban megjelenik Beckett és McCord is, mivel a színész halála a washingtoniakat is érinti.
Read MoreA rajongó
Egy nő arra ébred, hogy a vőlegénye vérben fagyva fekszik mellette. Elmenekül a rendőrök elől, és túszokat szed. Castle segítségét kéri, mert nagy rajongója a férfi regényeinek. Castle hisz a nő ártatlanságában, és mindent megtesz, hogy kiderítse az igazságot.
Read MoreAz idő megoldja
Holtan találnak egy pártfogótisztet, s a gyanú egy középkorú férfira terelődik. A gyanúsított az áldozat lakásán járt, de azt állítja, hogy a világvégét hivatott megakadályozni, mert ő a jövőből érkezett.
Read MoreMegoldás kódolva
Holtan találnak egy könyvelőként dolgozó fiatal nőt. A gyilkosság módja rituális körülményekre utal, ezért Beckettnek és Castle-nek el kell merülnie az okkult tudományokban, hogy megoldják a rejtélyt.
Read MoreApja lánya
Alexis megkéri apját, hogy segítsen neki bizonyítani egy halálsoron lévő gyilkossággal vádolt férfi ártatlanságát, akinek csupán három napja maradt a kivégzésig. Castle először hezitál, de aztán megragadja az alkalmat, hogy rendezze kapcsolatát Alexisszel.
Read MoreKarátos indíték
Holtan találnak egy párkapcsolati tanácsadót, akinek roppant befolyásos ügyfelei voltak. Időközben előkerül egy 100 karátos, hatalmas gyémánt, és a nyomozópárosnak fogalma sincs, hogy a két dolog között mi az összefüggés.
Read MoreA tanítvány
Holtan találnak egy prostituáltat, aki kísértetiesen hasonlít Lanie-re. A nyomok a kikötőbe vezetnek, ahol újabb holtestet találnak, aki Esposito hasonmása. Még rejtélyesebb lesz az ügy, amikor kiderül, hogy egy korábbi eset összes aktájának nyoma veszett.
Read MoreApai örömök
Holtan találják az egyik legzseniálisabb hackert a lakásában, aki meglehetősen nagyszabású ügyön dolgozott. A nyomok az egyik nagy hatalmú befektetői csoporthoz vezetnek, és nagyon úgy tűnik, hogy a CIA is belekeveredett. A nagy felfordulásban Castle döbbenten ismeri fel a gyanúsítottat a videókamerák felvételén. A férfi nem más, mint rég nem látott apja. Titkáról még Kate-nek sem mer szólni, ám a nő hamar rájön, hogy Castle-lel nincs minden rendben, aki ráadásul titkos találkákra is eltűnik.
Read MoreReflektorfényben
Holtan találják Mandy Suttont, a tinisztárt, és az ügyét Kate-re bízzák. Alexist rendkívül lesújtja a hír, a sztár ugyanis a kedvence volt. Míg Castle és Beckett kihallgatják a tanúkat és a testőröket, addig Alexis sem tétlenkedik. Egy véletlen folytán belebotlik Mandybe, akinek sejtelme sincs arról, hogy milyen dráma zajlik körülötte. Kiderül, hogy a halott valójában Mandy dublőre.
Read MoreA hely szelleme
Holtan találják az egyik vezető New York-i divatmagazin asszisztensét. Ellát a halála előtti napon kirúgta a főnöke, Matilda, aki foggal-körömmel védi pozícióját. A törtető nő megdöbbenve ismeri fel Kate-et, az egyetlen olyan nőt, aki nemet mondott neki egy visszautasíthatatlan ajánlatra, és faképnél hagyta a modellszakmát. Castle közben megtalálja az esküvő ideális helyszínét, ám Beckett habozik.
Read MoreGimi para
Castle nagyon kellemetlen helyzetbe kerül a legújabb ügy kapcsán. Megölnek egy diáklányt, méghozzá abban az elit gimnáziumban, ahová Rick is járt, és bizony nem volt az igazgató kedvence. Sőt, a diri kimondottan pikkelt rá állandó csínytevései miatt. A nyomozás során az igazgató alaposan aláfűt a sikerében fürdő bestseller-írónak.
Read MoreVallomások
Justin Marketet megölik egy hotelszobában. A kisebb színdarabokban játszó színész ügye pillanatok alatt megoldódik, amikor besétál a rendőrségre Anita Miller, és bevallja a gyilkosságot, méghozzá minden részletével együtt. Pár órán belül azonban teljes lesz a kavarodás, ugyanis újabb két ember érkezik, és mindkettő meggyőződéssel állítja, hogy ő követte el a gyilkosságot.
Read MoreA fenevad gyomrában
Beckett különleges megbízást kap, melyről se kollégái, se Castle nem tudhat. A drogosztály kérésére egy drogfutár, a Beckettre kísértetiesen hasonló Elena szerepébe kell bújnia, aki jelenleg eszméletlenül fekszik a kórházban. Kate elvállalja, és Elenaként megjelenik a találkán. A tökéletesen bebiztosított helyszínről azonban elrabolják, ráadásul kiderül, hogy Elena valójában bérgyilkos és nem drogfutár.
Read MoreNindzsa háború
When a Japanese ballet dancer is mysteriously murdered, Castle and Beckett's investigation into her secret life uncovers evidence that she was killed by a ninja, and now that ninja is coming after them.
Read MoreKelet varázsa
Megölnek egy fiatal és rendkívül sikeres brókert. A rejtett kamera felvételéről kiderül, hogy egy nő értesítette a rendőrséget nem messze a gyilkosság helyszínétől. Kate megdöbben, amikor kiderül, hogy a betelefonáló nőt a parancsnok húga, a körzeti államügyész bízta meg a megölt férfi megfigyelésével. A két nővér hamarosan összecsap az irodában, és megkezdődik a hatalmi csata.
Read MoreIdőutazás
Egy építkezésen megtalálják a negyven éve eltűnt, hírhedt maffiafőnök, Vince Bianchi tetemét. Castle lelkesen veti bele magát az ügybe, mert azt képzeli, hogy ez az időutazás igazán szórakoztató lesz. Arra azonban nem számít, hogy a negyven évvel idősebb maffiózók korántsem olyan ártalmatlan nyugdíjasok, mint hitte. Kate közben rémülettel figyeli leendő anyósa esküvői ötleteit.
Read MoreVeszíteni tudni kell
Logan, a 21 éves gördeszkás nem éli túl az őrült motoros üldözését, aki háromszor is rálő. Mint kiderül, egy illegális gyorsulási verseny résztvevői voltak. Nagyon úgy tűnik, hogy a fiatal áldozat korántsem volt ártatlan, drogkereskedelembe keveredett, és kapcsolatban állt az albán maffiával. Közben Castle és Beckett lázasan készülődnek az esküvőjükre, Kate már a tanúját is megtalálta.
Read MoreHajtóvadászat
Beckett a legnagyobb titokban továbbra is megfigyeli anyja gyilkosait, amivel felrúgja az egyezséget, amit a befolyásos képviselővel kötött. A törvénytelen akciójára azonban fény derül, amikor több gyilkosság is történik, és bebizonyosodik, hogy mindegyik helyszínen megfordult. Hamarosan menekülni kényszerül, már nem csak az elnöki posztért induló politikus, hanem a rendőrség is vadászik rá.
Read MoreHoltomiglan, holtodiglan
Három nappal az esküvő előtt kiderül, hogy Kate már férjnél van. Még az egyetemen, egy zűrös estén egykori léhűtő barátjával viccből összeházasodtak Vegasban. Kate sürgősen felkeresi Rogant, hogy aláírassa vele a válási papírokat, különben le kell mondani az esküvőt. A férfi azonban vonakodik, és még feltételt is szab. A hír hallatán Castle is helyszínre utazik, s hamarosan mind a hárman fogságba esnek.
Read MoreEmlékek nélkül
Castle autóbalesetet szenved útban az esküvőre, majd eltűnik. Beckett minden követ megmozgat, hogy megtalálja, de hiába. Kettő hónap elteltével Castle újra felbukkan, de semmire nem emlékszik...
Read MoreMontreal
Castle és Beckett továbbra is nyomoznak Castle rejtélyes eltűnése ügyében, a nyomok pedig a kanadai Montreálba vezetnek. Eközben egy népszerű játékgyártó cég igazgatóját holtan húzzák ki az East Riverből. Vajon a mindenki által kedvelt férjet és főnököt ki akarhatta megölni?
Read MoreA láthatatlan ember
Megölnek egy titokzatos biliárd bajnokot, ám sehol semmi nyomot nem találnak, és nagyon úgy tűnik, hogy a férfival vagy az ördög, vagy a láthatatlan ember végzett. Kate egészen addig ostobaságnak tartja Castle sztoriját a láthatatlan emberről, amíg meg nem támadja valaki, akit képtelen azonosítani.
Read MoreEgy fagylalt és más semmi
Megölnek egy fagyit áruló férfit. Hamarosan kiderül, hogy a gyilkosságnak szemtanúja is van, méghozzá egy kisiskolás gyerek. Castle vállalja, hogy előadásokat tart az osztályban, abban bízva, hogy elnyeri a gyerekek bizalmát, és megtudhatják a részleteket. Nagy áldozatok árán meg is találja a kis szemtanút, ám közben újabb gyilkosságok történnek.
Read MoreFelhasználóneve Mészáros
Beckett és Castle egy sorozatgyilkost üldöznek, aki az interneten ismerté vált megosztó figurákra vadászik. Vajon el lehet kapni egy arctalan és névtelen tettest, aki látszólag gond nélkül surran be áldozatainak lakásába?
Read MoreÉletünk napjai
Castle egy rejtélyes inka műtárgy miatt véletlenül átkerül egy alternatív valóságba, ahol nem sikeres, nem gazdag, ráadásul Beckett sem ismeri. Kétségbeesetten próbál kapcsolatba lépni Kate-tel, aki kapitányként dolgozik, és teljesen bolondnak tartja őt. Hamarosan rájön, hogy csak úgy kerülhet vissza a saját világába, ha megtalálja a műtárgyat, és a műtárgy elrablóit.
Read MoreVolt egyszer egy vadnyugat
Castle és Beckett alaposan meglepik a többieket a házasságuk hírével. Kollégáik hirtelen fel sem fogják, hogy lemaradtak az esküvőről, melyre mindenki régóta készült. A friss házasok hamarosan egy autentikus városba utaznak, vissza a vadnyugatba, hogy kiderítsenek egy gyilkosságot, melynek nyomai a népszerű üdülőhelyre vezetnek.
Read MoreRobbanáspont
Castle és Beckett remek párost alkotnak, és a kapitány is egyre jobban megbízik bennük. Ezúttal azonban túl messzire mennek. Egy körözött terrorista nyomára bukkannak, és hamarosan életveszélyes helyzetbe kerülnek. Egy túszdráma kellős közepén találják magukat, ahol egy öngyilkos merénylő fel akarja robbantani magát a metrón. A rosszul kivitelezett akció miatt Castle-nek lehet, hogy távoznia kell.
Read MoreAz utolsó akcióhős
Holtan találják egy sikátorban az egyik leghíresebb, olcsó kategóriás akciósztárt. Castle lesújtja a hír, Lance Delorca ugyanis gyerekkori kedvence volt, minden rossz filmjét látta. A rossz híreknek azonban ezzel még nincs vége. Hőséről ugyanis kiderül, hogy korántsem az az ember volt, akinek hitte.
Read MoreKarácsonyi lidércnyomás
Eric Mercer, az áldozat meglehetősen bizarr körülmények között hal meg. Egy Mikulásnak öltözött férfi végzett vele az egyik látványos üzlet kirakatában. Mercerről hamarosan kiderül, hogy a maffia háziorvosa volt, és egész biztosan a Carlucci család között van a tettes. Castle felajánlja, hogy régi kapcsolatait latba veti, és meggyőzi a család fejét, hogy segítse a nyomozást. Ám öreg barátja csőbe húzza.
Read MoreKülön utakon
Richard Castle nem az a fajta fickó, akit csak úgy le lehet rázni. Tőle nem lehet megszabadulni. Még Kate sem tud arról, hogy titokban elvégzett egy magánnyomozói kurzust, ezért aztán mindenkit meglepetésként ér, amikor megjelenik egy helyszínen, és kérdéseket tesz fel. A meglepetés csak fokozódik, amikor újra és újra megelőzi a csapatot a nyomozásban.
Read MoreMint a mesében
Rick magánnyomozói karrierje válságban van, eddig csak macskák felkutatásával bízták meg. Kate legújabb ügyének áldozata egy szappanopera sztárja, akit Castle személyesen is ismert, és bármit megtenne, hogy dolgozhasson a csoporttal. Kate megsajnálja és Rickhez irányítja a szappanopera másik sztárját, aki egy nyomtalanul eltűnt félmillió dolláros táskát keres, és amitől nagy mértékben függ az testi épsége.
Read MoreMegcsalva és meghalva
Castle-t felhívja élete első komoly ügyfele. Mint kiderül, a megbízó egy régi iskolatársnője, Eva, aki férje hűtlenségére gyanakszik. Arra kéri Ricket, hogy nyomozzon a férfi után. Az egyszerű ügy azonban váratlan fordulatot vesz, amikor véletlenül szemtanúja lesz Eva halálának. Üldözőbe veszi a gyilkost, aki próbál a hullától megszabadulni, majd később Ricktől is.
Read MoreBizonyíték nélkül
Castle-t felhívja élete első komoly ügyfele. Mint kiderül, a megbízó egy régi iskolatársnője, Eva, aki férje hűtlenségére gyanakszik. Arra kéri Ricket, hogy nyomozzon a férfi után. Az egyszerű ügy azonban váratlan fordulatot vesz, amikor véletlenül szemtanúja lesz Eva halálának. Üldözőbe veszi a gyilkost, aki próbál a hullától megszabadulni, majd később Ricktől is.
Read MoreBeckett nyomában
Beckettet elrabolja Jerry Tyson, a hármas gyilkos és Kelly Nieman. Castle teljesen kétségbeesik, mert a rendőrség nyomozása zsákutcába jut. Miután ő a nyomozás kinevezett tanácsadója, él a lehetőséggel, és úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi az irányítást. Barátai azonban nem hagyják magára, és minden követ megmozgatnak, hogy élve találják meg Kate-et.
Read MoreHalál a Marson
Egy magán finanszírozású Mars-expedíció szimulációján meghal egy munkatárs. A cég vezetése biztos benne, hogy szabotázs van a háttérben, és gyilkosság történt. Castle örül, hogy részt vehet a nyomozásban, és végre szkafanderbe bújhat. Kiderül ugyanis, hogy néhány éve ő is beadta a jelentkezését a Mars-utazásra.
Read MoreA honkongi eset
Kate elkeseredik, amikor metudja, hogy egykori osztálytársa már jóval feljebb jutott a ranglétrán, mint ő. Úgy érzi, itt az ideje, hogy magasabb célokat tűzzön ki. Legújabb ügyük miatt kénytelen együtt dolgozni Janggal, a hongkongi nyomozóval, akinek a profizmusa teljesen lenyűgözi. Hamarosan rivalizálni kezd vele, ám idővel rá kell jönnie, hogy képtelen mindent feladni a karrierjéért.
Read MoreVédd magad
Castle autóbalesetet szenved útban az esküvőre, majd nyomtalanul eltűnik. Két hónap elteltével kerül csak elő, ám eltűnésével kapcsolatban nem emlékszik semmire. Kate és a csapat mindent megtesz, hogy kiderítsék, mi történt.
Read MoreSenki többet harmadszor
Holtan találják a népszerű ügyvédet, aki lelkesen vadászott ügyfelekre a kórházak sebészeti osztályán. Az ügybe belekeveredik egy híres focista is, akinek hatalmas tartozásai vannak. Közben a kapitányságon mindenki a Ki mit tud versenyre készül. Castle azonnal kap az alkalmon, amint felkérik. Kate azonban korántsem olyan lelkes.
Read MoreEmlékek fogságában
Ricknek visszatérő rémálmai vannak arról az időszakról, amikor eltűnt. A két hónap, ami sötét folt az emlékezetében, most feltör, és egyre elképesztőbb történeteket tár fel. Még Chuck Norris is felbukkan egy szomáliai akcióban. Rick biztos benne, hogy az álmai valóságosak, amelyek összekeverednek a fantáziájával.
Read MoreApa-lánya program
Castle a lányával Londonba utazik. A repülőn feltűnik neki, hogy az utaskísérők rendkívül aggodalmasak. Hamarosan kiderül, hogy minden okuk megvan a rémületre, a légi marsall ugyanis holtan kerül elő a csomagtérből. A személyzet Castle segítségét kéri, mert az utasok közül neki van egyedül rendőrségi tapasztalata.
Read MoreSzínház az egész világ
A város egyik elhagyatott sikátorában többször is rálőnek egy befolyásos producerre. Különös módon a holtteste végül egy liftaknából kerül. Mint kiderül, épp egy olyan tévésorozaton dolgozott, amelynek Beckett és Castle a főszereplői. Kate-nek nagyon hízeleg a dolog és flörtölni kezd a sorozat sztárjával, a Castle-t alakító színésszel. Ez azonban egyáltalán nem tetszik Castle-nek.
Read MoreSzellem a múltból
Elgázolnak egy ismeretlen nőt a város határában. A helyszínelés során hamar kiderül, hogy a nőt korábban bántalmazták, az arcán rituális kínzás nyomai vannak, és a gázoló kamion sofőrje egy fekete, maszkos alakot látott a helyszínről elmenekülni. Castle megdöbbenve ismeri fel az elbeszélés alapján azt a gyilkost, akit gyerekkorában tetten ért.
Read MoreSzökésben
Beckett nyomtalanul eltűnik az első munkanapján, amikor rendőrkapitányként lépne szolgálatba. Castle kétségbeesetten próbál a nyomára bukkanni, ám ez meghaladja a képességeit. Sokként éri a hír, amikor megtudja, hogy Beckett egy indiai származású hackerrel menekül. Csak azt nem érti, hogy Kate mindezt miért csinálja.
Read MoreA csali
Szuper profi bérgyilkos egység vadászik Beckettre, mert egy olyan összeesküvés célpontjává válik, ahol a szálak a CIA legfelsőbb köreibe vezetnek. Ahhoz, hogy mentse a saját és szerettei életét, elő kell csalogatnia azt, aki az összeesküvés szálait mozgatja.
Read MoreA titokzatos idegen
Castle nem tud bele törődni abba, hogy Kate csak úgy elhagyta arra hivatkozva, hogy időre van szüksége. Bármit megtenne, hogy Beckett visszajöjjön hozzá, ennek érdekében még tanácsadók segítségét is elfogadja. Újabb sokként éri, hogy nem dolgozhat együtt a csapattal.
Read MoreHazudni bűn
Megölnek egy férfit imádkozás közben. A nyomozás során kiderül, hogy egy beteges hazudozó az áldozat, aki híres írónak, illetve veszélyes bérgyilkosnak egyaránt kiadta magát. A szálak egyre bonyolódnak, miközben az egység tagjainak szembe kell nézniük saját hazugságaikkal is.
Read MoreAz orr
Ryan és Esposito nagy izgalommal várják a vizsga eredményét. Beckett egy ellopott Van Gogh festmény és egy holttest ügyében nyomoz. Egyetlen szemtanúja egy fura nő, aki rendkívül érzékeny a szagokra, és bárkit, bárhol azonnal kiszagol. Castle kap az alkalmon, és megpróbálja a nő képességét felhasználni arra, hogy újra elnyerje Beckett kegyeit.
Read MoreA példakép
Castle lassan beletörődik abba, hogy a házassága szünetel, és Kate elköltözött. Unalmasnak tűnő életébe váratlanul robban be Slaughter, régi cimborája, aki minden alkalommal csőbe húzza, bajba sodorja és rács mögé juttatja. Ryan és Esposito őszintén aggódnak barátjukért, aki nem is sejti, hogy a nagy dumás Slaughter most is készül valamire, és abban Nicknek egészen rendkívüli szerepet szán.
Read MoreAz utolsó csábítás
A két nyomozó, Ryan és Esposito képtelen vita nélkül együtt dolgozni. Esposito nem tudja megbocsátani, hogy társa faron lőtte, méghozzá féltékenységből, miután, vele ellentétben, Ryannek nem sikerült a nagy vizsga. A pszichológus úgy dönt, csak akkor dolgozhatnak tovább együtt, ha találnak egy mediátort, aki teljes munkaidőben elkíséri őket, és elsimítja a vitáikat. Mindketten úgy gondolják, hogy Castle lenne a legjobb személy erre a feladatra.
Read MoreMr. és Mrs. Castle
Castle azt hazudja a családjának, hogy a házassága Beckettel kezd rendbe jönni, miután randiztak. Ám a romantikusnak ígérkező estét megzavarja Beckett titkos társa, aki figyelmezteti Beckettet, hogy nem békülhet ki a férjével, amíg nem zárul le az ügy. Castle sejti, hogy valami sötét titok van a háttérben, és követi feleségét. Ennek köszönhetően egy luxushajón rekednek, ahol mindössze egy órát kapnak a kapitánytól a nyomozásra, mielőtt egy csónakba kitennék őket.
Read MoreTitkos randi
Castle remek ötletnek tartja, hogy ő legyen a titkos fegyver egy titkos akcióban. Kate azonban szeretné, ha férje kimaradna a közös nyomozásokból a biztonsága érdekében. Ezért közös megegyezéssel úgy határoznak, hogy nyilvános helyen folytatják vég nélküli vitáikat. Annyira sikeresen és élvezettel játsszák a szerepüket, hogy kollégáik és családtagjaik őszintén aggódni kezdenek.
Read MoreA vád tanúja
Egy partin Castle szemtanúja volt egy gyilkosságnak, és most tanúskodnia kell. Az öt hónappal korábbi eset tárgyalásán váratlanul megjelenik Caleb Brown, mint a vádlott védőügyvédje. Caleb pillanatok alatt sarokba szorítja Nicket, aki végül megbízhatatlan tanúként távozik a tárgyalóteremből. Kate mindent elkövet, hogy segítsen, miután épp Caleb az, aki után titkos nyomozást folytat.
Read MoreA vörös zsaru
Castle rendkívül lelkes, amikor bevonják egy orosz ügybe. Úgy véli, végre megvan az új regényének a sztorija, ami magát írja. Lelkesedése kissé lelohad, amikor az orosz biztonsági főnökről kiderül, hogy valójában bérgyilkos, akinek titkos küldetése van. Castle hamarosan nem a kísérője, hanem a foglya lesz - Kate legnagyobb rémületére.
Read MoreEgyütt a slamasztikában
Castle remek hírt kap, Stephen King szeretne vele közösen regényt írni. Izgatottan elmegy a találkára, ahol azonban nem az író vár rá. Elveszíti az eszméletét, és egy osztályteremben ébred másik három férfi társaságában. Hamarosan kiderül, hogy Kate és a többiek felesége is fogoly egy hasonló teremben. Bár nem ismerik egymást, össze kell fogniuk, hogy élve megússzák.
Read MoreCastle, a szuperséf
Holtan találnak egy illegális bevándorlót, aki körül minden titokzatos. Castle szeretne segíteni a nyomozásban, és bármit megtenne, hogy kilábaljon az írói válságból. Beckett természetesen nem támogatja az ötletet, ám amikor a nyomozás zsákutcába jut, be kell látnia, hogy Castle segítségére szorul. Castle az ügy érdekében örömmel beiratkozik egy nyelviskolába, mint Jean-Luc Delacroix kanadai séf.
Read MoreA legnagyobb detektívek társasaága
Castle Los Angelesbe utazik, hogy kiderítse, mi történt vele, amikor eltűnt. Lánya, Alexis és a fejvadász Haley és is vele utaznak, attól tartva, hogy Castle megint bajba keveredik. Közben meghívást kap a Legnagyobb Detektívek Társaságától, amire egész életében vágyott. Lehetőséget kap arra, hogy a megüresedett hely az övé legyen, amennyiben kinyomoz egy rendkívüli gyilkosságot, méghozzá gyorsabban, mint a tagságra pályázó másik jelölt.
Read MoreHoltig hűségben
Megölnek egy ifjú kadétot a rendőrakadémián. Beckett, mint tanár visszatér az akadémiára, hogy kinyomozza, ki a tettes. A nyomok alapján úgy tűnik, hogy az elkövető az áldozat osztályában van. Beckettnek 14 gyanúsított között kell megtalálnia a gyilkost. Közben Castle bevallja, hogy már jóval korábban tudott a LokSatről, de Kate védelmében töröltette az emlékeit.
Read MoreSzívtipró
Megölnek egy biztonsági őrt, és a nyomok egy 9 évvel ezelőtti esethez vezetnek vissza. Az ügy azonban bonyolultabb, mint aminek elsőre tűnik, ugyanis kénytelenek kihozni a börtönből a gyönyörű Sonját, Esposito egykori menyasszonyát. Sonja három hónap múlva szabadul, és ő az egyetlen olyan személy, aki be tud épülni a spanyol negyedbe, hogy megtalálják Pörölyt, a hírhedt tolvajt.
Read MoreA csodalámpás
Holtan találnak egy fiatal férfit, aki nemrég tért haza Törökországból. A szálak az egzotikus Közel-Keletre vezetnek, egészen Salamon király sírjáig. Castle lelkesen veti bele magát a nyomozásba, annak reményében, hogy megtalálja Aladdin csodalámpását és kívánhat a dzsinntől. A második haláleset után azonban Kate visszatéríti a valóságba, mielőtt neki is nyoma veszne a különös esetben.
Read MoreÁrulás
Haley elvállal egy akciót régi főnökének, és barátjával, Bryce-szal betörnek egy energetikai céghez, hogy feltelepítsenek egy vírust. Néhány órával később a társát holtan találják meg az épületben. Castle hamar észreveszi, hogy Haley titkol valamit. Amikor London energiaellátásában súlyos kimaradás áll be, Haley bevall mindent. Ám az angol titkos ügynökség biztos benne, hogy Haley összejátszik Wesleyvel, az egykori ügynökkel, akivel több évvel korábban megterveztek egy nagyszabású terrortámadást.
Read MoreHalhatatlan
Alan biztonsági ellenőrre holtan találnak a saját otthonában. Néhány óra múlva a férfi magához tér a boncasztalon, és egészségesen távozik. Castle értetlenkedve figyeli a férfit, aki mit sem törődve már másnap dolgozni akar. Léni az idegösszeomlás határára kerül, amikor a szeme láttára a férfi meghal, majd újra feltámad. Castle szerint a férfi halhatatlan, és nyilván hamarosan szuperhőssé válik.
Read MoreSok hűhó egy gyilkosságért
Meglehetősen drámai körülmények között megölnek egy felkapott színészt, aki élete legnagyobb alakítására készült. Hamletet játszotta volna abban bízva, hogy majd így bebizonyíthatja, hogy nem csak vonzó, hanem tehetséges is. A stábból azonban többen is úgy gondolják, hogy tehetség híján megbuktatta volna a darabot.
Read MoreA baltás
Az elmegyógyintézetbe zárt baltás gyilkos megszökik, és egy hatalmas baltával beront Castle irodájába, majd holtan esik össze. A testére biblikus latin szövegek vannak felfestve, és minden arra utal, hogy rögeszméjévé vált az antikrisztus. Castle több furcsa jelből rájön, hogy a sorozatgyilkos az Ómen című film forgatókönyve szerint ki is választotta már azt a személyt, akivel végeznie kell, mielőtt itt a világvége.
Read MoreVégső játszma
Beckett és Castle nyomon vannak, s úgy tűnik, végre elkapják a LocSatet. Hamarosan azonban rá kell jönniük, hogy csapdába csalták őket. Titkos segítőjük, Caleb Brown holtestét ugyanis megtalálják összeégve egy autóban. Esposito és Ryan csatlakoznak a nyomozáshoz, mellyel magukat is veszélybe sodorják. Castle próbálja menteni a családját, Kate azonban besétál a csapdába.
Read More