Berthier失业了，他的生活一下跌到低谷。他开始一步一步地成为标准的流浪汉……

Michel Berthier, cadre supérieur d'une entreprise de matelasserie, vient d'être licencié. Comme il n'ose pas avouer la vérité à Juliette, sa compagne, il s'endette pour maintenir le niveau de la famille qu'il couvre de cadeaux. Mais il ne peut bientôt plus mentir et il décide alors de quitter la maison. Après avoir perdu son argent, sa voiture et ses chaussures, il rencontre Toubib, Mimosa et Crayon, trois «Sans Domicile Fixe» qui font leur toilette dans les lavabos de la gare de l'Est. Ils le prennent sous leur aile et l'entraînent à aller cambrioler son ancienne entreprise afin de se munir de duvets et de lits

Michel Berthier est cadre moyen dans une société spécialisée dans la vente de matelas, lorsqu'il se fait licencier. Voulant à tout prix avoir un troisième enfant avec sa femme Juliette, il ne dit rien, mais se retrouve très vite en situation de devoir quitter le foyer familial. Après quelques mésaventures, Michel Berthier rencontre Crayon, Mimosa et Le Toubib, qui vont devenir ses compagnons d'infortune de nouveau pauvre parmi les SDF.

Ein Arbeiter verliert brutal sowohl seinen Job als auch seine Frau. Er entdeckt plötzlich Armut und wird auf die Straße geworfen, wo er auf Landstreicher trifft, die ihm helfen, das wiederzugewinnen, was er verloren hat.

Berthier kulturált negyvenes férfi,főtisztviselőként dolgozott,de négy hónapja munkanélküli. Juliette és két gyermeke mit sem tudnak erről. Berthier minden nap eljátssza otthon a jól menő üzletembert, közben órákat tölt el a munkaközvetítőnél.Bankszámlája lassan kimerül és a szerencséje is elhagyja.Egy viharos veszekedés után elköltözik otthonról.A következő éjszakát egy metróban tölti több száz munkanélkülivel egyetemben. Berthier most már saját bőrén tapasztalja milyen a koldusok birodalma.

Оказавшись безработным и потерявший жену, герой попадает в совершенно чуждый ему мир бомжей… «Бывает, когда в жизни у вас все получается. За три недели я потерял все: работу, машину, любимую девушку. К счастью, я встретил друзей, которые взяли у меня все остальное. Среди них был врач, его кабинет — это улица, там он и проводит свои операции. Сейчас я на тротуаре анализирую содержимое помойных ящиков. Самое ужасное, что этот врач мне сказал, что я не создан быть бедным…»