Az utódnevelés súlyos és elhúzódó pluszmunkát igényel a szülőktől a levegő urainál is, és az adott helyzethez képest általában maradéktalanul eleget is tesznek az elvárásoknak. A tettek spirituális okait csak sejthetjük, ésszerűségéhez sem férhet kétség, hiszen például több faj is él csoportokban, ahol a természetes ellenségekkel szemben nagyobb védelmet jelent a sokaság, a gyarapodó létszám. A kiválasztódás szelektív törvénye, amely egy-egy faj számára biztosítja az életképesség, a dominancia és az alkalmazkodás tökéletesedő formáit, a fészekállapotban is tetten érhető, a szülők elbájoló technikákkal biztosítják, hogy fiókájuk lehetőség szerint jobb képességű legyen, mint ők maguk voltak. Így megy előre a világ - legyen az akár a madaraké is...

A válasz meglepően kézenfekvő, de azért nem árt feleleveníteni, hogyan kerülnek a repülés mesterei a levegőbe. A start nagy kérdése az, hogy az élőlény saját súlyát "ellökje" a földfelszíni gravitációtól, amihez mindenképpen erőt kell kifejtenie, ráadásul nem is akármilyet - mint azt a polgári repülőgépeknél tapasztalhattuk. Változatos technikák léteznek; a galamb például elrugaszkodik, felugrik, amihez még szárnyait is segítségül hívja, míg a fregattmadár kiterjesztett szárnyakkal egész egyszerűen futásnak ered a talaj felszínén, s amikor ehhez szárnycsapásai révén elegendő felhajtóerő képződik, rábízza magát a légáramlatokra. A repülés fizikája a levegő nyomáskülönbségén alapul, amit egy élőlény saját hasznára fordíthat, s ezt a madarak törzsfejlődésük során tökéletesre is csiszoltak az évmilliók folyamán.

A falánkság itt is beláthatatlan következményekkel jár; ha egy madár túlsúlyossá válik, azt kockáztatja, hogy nem lesz képes felemelkedni a talajról. Kövér madár ezért igen ritkán fordulhat elő, legfeljebb egyedi vagy szezonális jelenségként, de számolhatunk vele. Általánosságban inkább az a jellemző, hogy a repülés igencsak energiaigényes dolog lévén, már egy lakoma után is rövid idő alatt felhasználják, hasznosítják a táplálék formájában felvett energiát. A felvett tápláléknak nem lehet nagy térfogata, amit úgy is fogalmazhatunk, hogy a repülés mesterei jobbára koncentrátum formájában létező táplálékot keresnek, "energia-koncentrátumokat" használnak. Hogy miket? Van ilyen a természetben? Képtelenül sok, erről Sir David Attenborough pillanatokon belül meggyőzi Önöket ebben az epizódban.

A táplálkozási lánc formulája érvényesül a madarak világában is; néhányan arra vetemedtek, hogy húst is fogyasztanak, az igényesebbje maga szerzi be a friss portékát a természet nagy asztaláról, míg mások megelégednek azzal is, ami az asztalról lehullik a földre. A legnagyobb elismerés kétség kívül a vadászokat illeti, akik képesek arra, hogy felkutassák a leendő zsákmányt és fáradtságot nem kímélve becserkésszék, elejtsék a túlélés érdekében. Fegyverzetük, harcmodoruk, hadrendjük változatossága az élőhely és a lehetséges préda természetéhez igazodik, de korántsem léha életmód ez, minden sikerért alaposan meg kell küzdeni. "Itt a lét a tét!"

Természetjáró élményeink emlékezetes momentuma a hajnali erdő hangszimfóniája. Örök rejtély marad, hogy vajon miért köszönti minden énekesmadár a felkelő napot egyszerre és egyidejűleg saját énekével. A borúlátóak szerint mindössze az a magyarázat, hogy általában szélcsend van és ilyenkor sokkal jobban terjed a hang - tehát összegződik, - a madarakat meg tétlenségre kárhoztatja, hogy a hűvös miatt a rovaroknak még eszük ágában sincs felkelni, inkább szundikálnak még egyet az ingyenkoncert alatt. Lehetséges, de nem elégséges magyarázat. Vajon mi másért teszik? Milyen jelek és jelzések csereberéjéről van szó és mennyire tudatos és szándékolt ez az aktus? Miért más egy trópusi erdő hajnali ébredése a madarakkal, mint itt nálunk, a mérsékelt égövön? Erre viszont van magyarázat, hallgassuk és nézzük Sir David Attenborough-t, a sorozat házigazdáját.

A levegőóceán urainak világában is két különnemű egyed hathatós együttműködésére bízta a természet a faj fennmaradását, következésképpen a kiválasztásnak hangsúlyos szerepe van a kiválasztódásban. A "van egy remek fészkem, gyere!" típusú jeladástól egészen az elbájoló násztáncokig minden ilyen aktus a faj tökéletesedésének szolgálatában áll. A párválasztásnak kétséget kizáróan vannak szemet kápráztató párhuzamai az emberi világgal, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az udvarlás során számszerűségében több az egyértelmű, konvencionális jel. A kérdés így önkéntelenül adódik; egyszerűbb, homogénebb világ ez, amely kizárja például a hűtlenséget?

Tojásokkal levegőben cikázni nemcsak a virtuóz akrobaták számára nehézkes, de a földönfutóknak is túlsúlyt jelent; a leendő utódlás óvatosabbá teszi a szülőket. A védelem válik központi kérdéssé, ki-ki életközegének, habitusának megfelelően biztonságossá teszi életkörülményeit. Ez a fészekrakás, a leleményes konstruktivisták ideje. A kulcsszó az álcázással és rejtőzéssel jellemezhető biztonságos és oltalmazó fészek, ahol a fiókák felcseperedhetnek. Nagy általánosságban azt mondhatjuk, mindenki maradéktalanul és "tisztességesen" eleget tesz ennek a kihívásnak, de hát vannak ugye kakukkfiókák. Minden kontinensen. Maradéktalanul és kimerítően megokolható a viselkedésük?

Az utódnevelés súlyos és elhúzódó pluszmunkát igényel a szülőktől a levegő urainál is, és az adott helyzethez képest általában maradéktalanul eleget is tesznek az elvárásoknak. A tettek spirituális okait csak sejthetjük, ésszerűségéhez sem férhet kétség, hiszen például több faj is él csoportokban, ahol a természetes ellenségekkel szemben nagyobb védelmet jelent a sokaság, a gyarapodó létszám. A kiválasztódás szelektív törvénye, amely egy-egy faj számára biztosítja az életképesség, a dominancia és az alkalmazkodás tökéletesedő formáit, a fészekállapotban is tettenérhető, a szülők elbájoló technikákkal biztosítják, hogy fiókájuk lehetőség szerint jobb képességű legyen, mint ők maguk voltak. Így megy előre a világ - legyen az akár a madaraké is...

Az Antarktisz elhagyatott pusztaságain olyan hideg van, hogy a rovarok keményre fagynának. Afrika vulkanikus területein feltörő víz olyan forró és lúgos, hogy lemarja a bőrt a húsról. Meglepő, hogy szinte nincs a Földön olyan barátságtalan hely, amelyet a madarak ne hódítottak volna meg. A sorozat befejező részében az alkalmazkodás egészen különös módjait láthatjuk.