Legjobb tudomásunk szerint bolygónk, a Föld egyedül áll a világegyetemben azzal, hogy élet van rajta. Még a legkopárabb sivatagban is élnek állatok. Különleges bolygónk felszínét kétharmad részt víz borítja, és az élet valójában itt, a vízben keletkezett. A tengerből kiindulva azután elterjedt mindenütt. Még a legmagasabb hegycsúcsokra is eljutott, mert az állatok és a növények alkalmazkodtak a Föld változó arculatához. David Attenborough világsikerű sorozata a Föld flórájával és faunájával foglalkozik, azzal, hogyan tudnak a különböző élőlények adaptálódni fizikai környezetükhöz és egymáshoz.

Sok százezer tonnányi fagyott víz borítja a Föld hegységeit. Befedi a sarkvidéket, de hósapkát viselnek az Egyenlítő mentén fekvő magas hegycsúcsok is. Azt hihetnénk, kevés barátságtalanabb hely van a Földön, mint például egy olyan hegy, ahol az örök hó határa kétezer méter magasban van. Az igazság azonban az, hogy meglepően sok élet van itt...

Az Északi-sarkvidék és a trópusok közötti területeken tél és nyár között minden évben nagy átalakulás megy végbe. Ez viszont az állatok és a növények életének is éves ritmust szab. Fönn északon, a hatalmas örökzöld erdőkben a tél közepe kegyetlenül zord.

A dzsungel a földkerekség legburjánzóbb élővilága. Sehol a világon nem találunk nagyobb tömegű élőlényt, több növényt és állatot. A burjánzás két forrása a meleg és a nedvesség. Ez a két tényező hozta létre a dzsungelt, amelynek Föld körüli zöld gyűrűjét csak az óceánok szakítják meg.

A fűfélék a legsikeresebb, legelterjedtebb és legközönségesebb növénycsalád. Tízezer faj tartozik ebbe az egy családba és együtt a föld termékeny területének negyedét borítják. Beporzásukat a szél végzi. Sokkal kevesebb vízre van szükségük, mint általában a fáknak, és túlélik mind a tüzet, mind a fagyokat.

A dűnéket mozgató erő a szél, és a szélnek is megvan a maga élővilága. Azok a pókok, bogarak és más rovarok, amelyek az oázisban élnek, mind a szél szárnyán röpültek oda. A növények jó része is a szélfútta magvakból hajtott ki. Ezt a világot, a szelek és az égbolt világát deríti fel ez az epizód.

A Földön minden tárgy és minden élőlény ugyanazon nagy erőhatás, a nehézségi erő hatása alatt áll. Ha meg tudnánk szüntetni a gravitációt, akárcsak egy kis időre is, rendkívüli dolgok történnének.

Bolygónk felszínét szüntelenül alakítja az esővíz. A sziklákat ezernyi groteszk formára faragja. Áztatja és kémiai folyamatokkal mállasztja a kőzeteket, de behatol a repedésekbe is. A víz rendkívül értékes anyag, lényeges alkotórésze minden élő szervezetnek. Ráadásul az élethez szükséges víz viszonylag kis mennyiségben áll rendelkezésre, hiszen a Föld vízkészletének kilencvenhét százaléka sós tengervíz. Az édesvízről, az eső, vagy hó képében földet érő csapadékról lesz szó ebben az epizódban.

A bolygónk nagy részét borító víz állandó mozgásban van. Ahogy a Hold az önnön tengelye körül forgó Földet megkerüli, a tömegvonzás miatt a tenger szintje emelkedik, majd süllyed. Legnagyobb a dagály az észak-amerikai Fundy-öbölben, ahol a partvonal alakja és a tenger medrének lejtése miatt a vízszint tizenöt métert is emelkedik. E köztes világban, amely nem tenger, de nem is szárazföld, az élethez különleges adottságok kellenek.

Bolygónk nagy részét kéklő víz borítja. Itt-ott azonban apró szárazföldek pettyezik - némelyik egy vulkán csúcsa, mások csupán kiálló korallszirtek. Mindegyikük kicsiny zárt világ, amelyben a növények és az állatok rendkívüli sebességgel alakulnak át új fajokká. Ebben az epizódban egy igazán távoli, a világtól elzárt lakatlan szigetre látogatunk, az Indiai-óceánban fekvő Aldabra szigetére.

A Föld kétharmadát víz borítja. Csupán a mi nemzedékünknek adatott meg először, hogy viszonylag szabadon mozogjon ebben az embernek nem természetes közegben. Így aztán nem meglepő, hogy alig ismerjük a vizek birodalmát. Pedig földrajzi szempontból a tengerfenék felszíne még sokkal változatosabb, mint a szárazföldeké.