Epizódok 17

1

Most már tudod!

88%
2007. szeptember 30.43m

Van az éjszakának egy szakasza, az után, hogy a gyerekeket már ágyba dugták és a férjek már horkolni kezdtek, amikor asszonyok éberen fekszenek, és a titkokra gondolnak, amiket a barátnőik elől rejtegetnek. Legyen az egy rögtönzött esküvő, vagy egy nemrég diagnosztizált tumor, vagy egy tettetett terhesség. Akármi is az, addig nem tudják kiverni a fejükből, míg nem jön valami, ami emlékezteti őket, hogy másoknak szintén vannak titkaik... Miután Carlos szakított Edie-vel, a csalódott Edie egy jó alaposan kitervelt öngyilkossági kísérlettel láncolja magához a férfit, olyannyira, hogy Carlos még a Gabrielle-lel megbeszélt őrült mennyasszony-szöktetési ötletet is kénytelen az utolsó pillanatban lemondani. Egy hónap elteltével a romantikus egybekelésük után, Susan úgy érzi, hogy Mike-nak hiányzik valami a kapcsolatukból. Lynette továbbra is titkolja a gyermekei, sőt a barátai előtt is, hogy rákbeteg és, hogy a kemoterápia miatt kénytelen parókát viselni. A Hodge-család tovább folytatja a színjátékot, mely szerint Bree babát vár, hogy ezzel óvják meg, a Van De Kamp-ék, de leginkább az állapotos Danielle jó hírnevét. Gabrielle-t nagyon felbőszíti, amikor kiderül, hogy Victor titokban egyezkedik egy ingatlanossal a Solis-ház eladásáról. A Lila Akác közbe ez alatt pedig régi-új lakók költöznek.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

2

Pite- csata

76%
2007. október 7.43m

A Lila Akác közben soha nem látni kétségbeesést, sem dühöt, sem a szívfájdalom legkisebb jelét az embereken. Az itt lakók ugyanis megtanulták, hogy egy biztos módja van annak, hogy titkaikat elrejtsék a szomszédjaik elől. Ezért van az, hogy a kertvárosban semmi sem megtévesztőbb egy mosolynál! Susan elmeséli a többieknek, hogy Julie szerint Dylan nem az a lány, aki egykor a legjobb barátnője volt, ugyanis nem emlékszik semmire a múltjából. Ráadásul utólag visszagondolván, Susan-nek az is nagyon gyanús, amilyen körülmények között elhagyták Széplakot. Edie zsarolni próbálja Carlos-t a dugi-számláján lévő hatalmas összeg miatt, miközben Carlos és Gabrielle tovább folytatják titkos szerelmi viszonyukat. Lynette vérig sértődik, amikor kiderül, hogy Tom az állapota miatt folyton nyerni hagyja őt a kártya-partik alkalmával. Katherine egy közös ebédet szervez Lynette tiszteletére, ahol Bree mennyei süteményét kicseréli a sajátjára, ami ráadásul még finomabb is, mint Bree citromos habcsókja. A két nő közötti rivalizálás ettől kezdve persze súlyos csatába fordul át. Julie el szeretne menni egy házibuliba, ám amikor Mike a rosszallását fejezi ki, Susan megtiltja a lányának az esti kimaradást.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

3

Most mutasd meg!

86%
2007. október 14.43m

Hogy is szól a mondás? Nem minden felnőtt szeret játszani, de amelyik szeret, az nyerésre játszik. A barátnőket továbbra is a régi-új lakók körüli titkok foglalkoztatják a legjobban, ezért remek alkalomnak ígérkezik Susan szokásos évi "Most mutasd meg!"bulija, amelyen azt tervezik, hogy leitatják Katherine-t és kiszednek belőle minden fontos információt. Lynette egyre rosszabbul érzi magát a kemoterápiás kezelések miatt, ezért Stella Wingfield úgy dönt, hogy marihuánás csokoládétortával kedveskedik neki, ám az alapanyagokat Andrew segítségével akarja beszerezni. Mivel Susan kényelmetlenül érzi magát, hogy a szomszédja, Adam Mayfair a nőgyógyásza, úgy dönt, hogy elkéri annak az orvosnak a számát, akihez Bree jár terhes- gondozásra. Gabrielle és Carlos folytatják titkos viszonyukat, de Gabi egyre kevésbé érti, hogy mire való ez a színjáték. Eljön Susan partijának estéje, ahol végül flört, féltékenység és intrika fűszerezi a játékot.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

4

Kártevők

80%
2007. október 21.43m

Lily néni - Katherine nagynénje - tér vissza régi otthonába, a Lila Akác közbe. Ám az idős beteg hölgynek, aki nem mellesleg a család hatalmas titkának egyetlen tudója, nem sok ideje marad már élvezni a kisvárosi létet. Egy meleg pár költözik az utcába, és az első, aki üdvözli őket nem más, mint Susan Mayer - szerencsétlenségükre. Bree ex-anyósa már nemcsak az alkalmanként elküldött ajándékokkal halmozza el a gyerekeket, hanem úgy dönt, hogy váratlanul látogatóba érkezik, a Van De Kamp házba. Lynette és Tom szexuális élete már éppen rendbe jönni látszódik, amikor Lynette szó szerint hervasztó cselekedetet hajt végre. De mire is valók az ember,bombázó barátnői? Gabrielle-nek több sem kell ugyanis, és hasznos női praktikákkal látja el az elkeseredett Lynette-t. Edie-vel eközben kínos információkat közöl a nőgyógyásza, amely Carlos-t és Gaby-t is sokkolja. A lányok - Andrew közreműködésével - meglepetés kismama-partit szerveznek a döbbent Bree számára.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

5

Mű és ítészek

73%
2007. október 28.42m

A különös kinézetű dobozokat egy kedd reggelen szállították le Bob Hunter és Lee McDermott házához. Nem sokkal később a munkások nekiláttak kinyitogatni a ládákat, és összeszerelni a különböző alkatrészeket. Szerencsére alig 3 órába telt, mire a darabokból kész műalkotás lett. Sajnos azonban a Lila Akác köz lakóinak mindössze 15 percbe telt, mire kész műkritikusok lettek! A Bob és Lee előkertjében elhelyezett kortárs vízszobor nem arat osztatlan sikert az utcában lakó emberek között. Egyesek a látvánnyal nincsenek kibékülve, míg mások a zajos csobogást nem tudják elviselni. Gabrielle és Carlos titkos szerelmi légyottra utaznak el a hétvégére, ám szerencsétlenségükre a szállodában éppen John Rowland-del és a feleségével futnak össze. Kiderül, hogy Tammy apja Victor egyik legjobb barátja, s miközben Carlos-nak bujkálnia kell, John azért harcol, hogy felmelegítsék a szexuális viszonyukat Gaby-val. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy Edie is megsejt valamit arról, ami a háta mögött zajlik. Phyllis, Bree ex-anyósa úgy dönt, hogy hazacsempészi magához az apácazárdából Danielle-t, s emiatt hatalmas családi botrány tör ki. Lynette elhatározza, hogy versenybe száll Katherine ellen a lakóközösség elnökségéért.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

6

Félelmek

90%
2007. november 4.43m

Kislánykorában Edie Britt sok mindentől félt, s a környékbeli kisfiúk tudták is ezt jól. De amikor nagylány lett, Edie Britt már csak egy dologtól félt: hogy a szerelme elhagyja - egy másik nőért. Carlos is tudta ezt jól, így amikor úgy döntött, hogy lelép, igyekezett gyorsan kereket oldani. Ám Edie-t nem lehetett csak úgy faképnél hagyni, ezért elhatározta, hogy leleplezi az adóhatóságnál Carlos Solis offshore számláját. Eközben beköszöntött az év egyik várva-várt napja, a Halloween, és a Lila Akác köz új lakói buli-lázban égtek. Bob és Lee úgy döntenek, hogy jelmezes partit rendeznek, melyre meghívják a szomszédjaikat. Amikor Susan-t - pusztán a kora miatti elővigyázatosságból - genetikai vizsgálatra küldi az orvosa, kiderül, hogy Mike édesapja, akiről Susan azt hitte, hogy eltávozott már az élők sorából, nagyon is él, azonban egy börtön falai között. Gabrielle a Victorral való szakítását a hangpostával osztja meg, amit azonban véletlenül Milton hallgat le. Victor apja később egy nagy összegű és rengeteg nullát tartalmazó csekk kitöltésével próbálja Gaby-t jobb belátásra téríteni. Lynette eközben mindent elkövet azért, hogy a kertjükben tanyázó oposszumot elüldözze, olyannyira, hogy a tettei szinte már ijesztően hatnak az egész családra. Danielle - az anyja tiltása ellenére - beállít a Halloween partira, Bree-nek öltözve, amikor váratlanul megindul nála a szülés.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

7

Ne ítélj külsőre!

84%
2007. november 11.43m

Miután Gabrielle lebukott a férje előtt, Victor hajókázni viszi őt. Amikor mindezt Carlos megtudja, felettébb gyanússá válik a számára. Ezért úgy dönt, felvilágosítja Gabrielle-t, hogy esetleg veszélyben az élete. Azonnal Gaby segítségére siet, de a dolgok balul sülnek el...Susan rájön, hogy Mike korántsem olyan boldog, mint amennyire azt mutatja, és Bree unszolására megtalálja a drogokat, amiket a férfi rejteget előle. Nagyot csalódik szerelmében, ám Mike szentül megfogadja, hogy többé nem nyúl a gyógyszerekhez. Lynette-hez a testvére, Lydia érkezik látogatóba. Katherine-éknél pedig kiborul a bili, és úgy tűnik, hogy a nő nem tudja tovább titkolni, hogy ki is a lánya valódi apja...

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

8

Távoli múlt

82%
2007. november 25.43m

A múltat nem lehet elfelejteni! Van, akit mindig kísérteni fog és van olyan, aki szívesen emlékszik rá. Ám a megbocsátás talán az egyik legfontosabb. Bree is tapasztalja ezt, amikor a fia elköltözik otthonról, és kiderül róla, hogy tényleg szereti az anyját, és már megbocsátott neki mindent. Gabrielle és Carlos viszont már nehezebb helyzetben vannak, amikor a rendőrség felkeresi őket és a polgármesterről érdeklődnek. Hát még akkor milyen nehéz lesz a dolguk, amikor kiderül, hogy Victor életben van! Susan úgy tűnik, hogy továbbra sem bízhat a férjében, akinek nem sikerült kigyógyulnia a függőségéből. Lynette pedig végre megtalálja az édesanyját - a nevelőapja segítségével, és így fény derülhet a múlt rejtett titkaira.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

9

Valami közeleg

92%
Mid-Season Finale
2007. december 2.43m

A Lila Akác közre meglepetésszerűen csap le egy hatalmas vihar, amelynek nyomában tornádó várható. Így hát mindenki megkezdi az előkészületeket. Gabrielle azonban bejelenti a többieknek, hogy elhagyja Széplakot, mert újra együtt van Carlos-szal, és most menekülniük kell a férje elől. Ám a tervei senkinek sem úgy alakulnak, ahogyan azt szeretnék! Gabrielle és Carlos tízmillió dollárját egész egyszerűen Edie elhappolja, Susan pedig legurul a lépcsőn, miközben Mike- kal veszekszik. Bree ez alatt nem a jól kialakított óvóhelyre viszi a családját, s Lynette és a szomszédja is életveszélybe kerülnek. Az égi csapás pedig megérkezik. Az egész rettenet átformálja az embereket, a barátságokat és a családokat. Nem tudni, hogy ki élte túl és ki az, aki belehalt. Egy biztos csak: a tornádó áldozatokat követelt!

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

10

Késő bánat!

84%
2008. január 6.43m

A hatalmas károkat okozó tornádó után, mindenki próbálja összeszedni az elveszett emlékeit. Bree-t és a családját Susan fogadja be, vállalván ezzel Bree kibírhatatlan pedánsságát. Ám a dolog szerencsésen sül el, mert Susan úgy érzi, hogy végre gondoskodik róla valaki. Gabrielle ugyan elmegy Victor temetésére, amikor azonban megtudja, hogy nem kap egy fillért sem az örökségből, azonnal kihátrál. Katherine életében viszont fordul a kocka: nem ő hagyja el Adam-et, hanem Adam őt. De csak miután a pakolás közben megtalálja, majd elolvassa Lilly néni írását. Katherine a tűzbe veti a cetlit, ám a lánya kihalássza a lángok martalékából, és megtudja belőle a szörnyű igazságot. Lynette pedig eközben szétszórja Ida hamvait, az idős asszony kívánsága szerint - a baseball pályán.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

11

Az Úr napja

75%
2008. április 13.43m

Minden héten egyszer ugyanúgy, ugyanakkor a Lila Akác közben, az Istenfélő lakók kiléptek otthonukból vasárnapi glancban, hónuk alatt a családi Bibliával, kezükben a rózsafüzérrel, és a különböző imaházakba igyekeztek, elhaladván egy bizonyos nem-hívő mellett, akit sosem érdekeltek a szertartásaik. De ezen a napon Lynette Scavóba, életében először beléhasított valami. A Scavo család ezért vasárnapi misére ment. Két hét telt el a pusztító tornádó óta. Mike még mindig a rehabilitáción tartózkodik, amikor Susan unokaöccse érkezik látogatóba. Bree egyre türelmetlenebbül várja, hogy végre visszatérhessenek a saját otthonukba. Gabrielle megtudja a szörnyű hírt, miszerint Carlos végleg elvesztette a szeme világát. Carlos pedig meg van róla győződve, hogy Gaby-t így idővel elveszíti. Katherine úgy dönt, hogy megosztja a többiekkel a féltve őrzött titkait.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

12

A barátok

68%
2008. április 20.43m

Attól a perctől kezdve, hogy orvosai közölték vele, hogy megvakult, Carlos Solis csakis egy dolog miatt aggódott: hogy a környezetében élők nehogy tehernek tekintsék. Ám a Lila Akác közben mindenki több mint szívesen segített Carlos-nak hozzászokni az új életformához. Mindenki, kivéve egyet, a feleségét. A kertvárosi élet kissé felfordult, mióta a hurrikán összekovácsolta a lakókat. Edie is mindig a lányokkal tart mindenhova, Kate és Bree pedig úgy tűnik, összebarátkoztak. Együtt szervezik ugyanis a Lila Akác közben minden évben megrendezésre kerülő bált. Ám Bree ezúttal félreérti a helyzetet, és bekavar Kate terveibe. Eközben Lynette a férjéért aggódik, mert újra feltűnik a színen Rick, és bejelenti, hogy éttermet nyit a szomszédban. Orson pedig alvajáró lett, s olyan dolgokról beszél, amelyekről mélyen hallgatni szeretne. Julie így szerez tudomást arról, hogy Orson gázolta el Mike-ot.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

13

Helló, kislány!

86%
2008. április 27.43m

Miután Julie tudomást szerez arról, hogy Orson Hodge ütötte el Mike-ot, azonnal elmondja Mike-nak, amit hallott. Mike persze kérdőre vonja Orsont, mire az beismeri szörnyű vétkét. Susan gondolkodás nélkül beront a Hodge-házba, és kendőzetlenül elmondja, hogy mit gondol. Bree nem tehet mást, minthogy kiteszi a barátnője szűrét. Mike eközben úgy dönt, hogy az lenne a leghelyesebb, ha megbocsátana. Dylan összetalálkozik a parkban egy férfival, aki azt állítja, hogy ő az apja. A lány így elkezd vele találkozgatni - persze az anyja háta mögött. Lynette-éket azonban sokkal súlyosabb gond emészti. Ugyanis kiderül, hogy az ikrek gyújtották fel Rick éttermét...

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

14

Nyíló ajtók

80%
2008. május 4.43m

Gabrielle és Carlos úgy döntenek, hogy kiadják a hatalmas házuk egyik szobáját. Ám az albérlőjük nem éppen az, akinek látszik...Sőt, igazság szerint senki sem az, akinek látszik! Akinek ajtót nyitunk, lehet, hogy soha többé nem akar távozni rajta...Dylan is azt hitte, hogy ezentúl minden rendben lesz így, hogy végre megtalálta az apját, ám ez még korántsem biztos. Orson vissza akarja könyörögni magát Bree szívébe, de szintén nem jár sikerrel. Susan pedig úgy érzi, hogy meg kell játszania a tökéletesen boldog életet ahhoz, hogy ő maga is elhiggye, hogy mindez valóban igaz...

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

15

Majd a mama megmondja!

82%
2008. május 11.43m

Anyák napján váratlan vendég toppan be Susanékhoz, aki nem más, mint Mike édesanyja. Adele Delfino pedig azzal az eltökélt szándékkal érkezik a Lila Akác közbe, hogy a fia csinos feleségét bevezeti a főzőtudomány rejtelmeibe. Miután Bree értesül arról, hogy Orson Edie vállán sírta ki magát, mely közben egy csók is elcsattant köztük, egy jól irányzott ütéssel vesz elégtételt férje hűtlenségéért - méghozzá Edie-n. A két nő között pedig ettől fogva véres háború veszi kezdetét. Nem sokkal az után, hogy kiderült, Rick éttermét a Scavo-gyerekek gyújtották fel - Kayla-val az élen - Lynette egy szakember segítségét veszi igénybe a család összekovácsolására. Katherine képtelen megértetni a lányával, hogy az apja újbóli felbukkanása veszélyes lehet számukra, miközben Gaby és Carlos albérlője, Ellie sötét titkot rejteget?

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

16

Nomen est Omen

88%
2008. május 18.43m

Minden névnek megvan a maga sajátságos jelentése! Ezért vannak a szülők olyan nagy gondban, amikor nevet kell választani annak, aki a világot jelenti számukra...Amikor már végre nagy nehezen Susan és Mike megállapodnak születendő gyermekük nevéről, Mike újabb ötlettel áll elő, és arra kéri a feleségét, hogy a babát a szeretett nagyapjáról nevezzék el. A Scavo-házba egy szokványosnak induló reggelen a Gyermekvédelmi Szolgálat két embere kopogtat be azzal, hogy Kayla feljelentést tett gyermekbántalmazásért a nevelőanyja ellen, ezért Lynette-t letartóztatják. Majd nem sokkal később el akarják tőlük venni a gyermekeiket. Miután Carlos és Gabrielle bejelentették a rendőrségen az albérlőjük nem éppen hétköznapi pénzkeresetét, bepoloskázzák a házukat abban a reményben, hogy a drogdíler Ellie-n így rajtaüthetnek. Ám Gaby ezúttal is kellemetlen helyzetbe kerül. A volt férje keresi fel Katherine-t azzal a feltételezéssel, hogy Dylan nem is az ő lányuk, s mindezt egy gyermekkori sebhely hiányával magyarázza. Orson eközben továbbra sem adja fel a harcot, hogy visszaszerezze Bree-t, s ehhez még Green tiszteletest is felhasználja.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

17

Szabadon

77%
Évad befejezés
2008. május 18.44m

14 év telt el azóta, hogy Katherine Mayfair utoljára járt egy rendőrőrsön, de a beszélgetésre úgy emlékezett, mintha csak tegnap történt volna. Akkor azt tanácsolták neki - mivel a férje rendőrjárőr volt - hogy legjobb lesz, ha a bántalmazások elől inkább elmenekül. Ám Wayne Davis mindenütt rátalált! Katherine bejelenti a barátainak, hogy el kell hagynia a Lila Akác közt, ám a féltve őrzött titkára lassanként fény derül. Bree - kisegítve a barátnőjét - átveszi a szervezéssel járó feladatokat Bob és Lee esküvői ceremóniáján. Gabrielle-t hatalmas meglepetés éri, amikor rátalál Ellie dugipénzére egy játék-mackóban, amely egy kisebbfajta vagyonnal ér fel. A Scavo-házban továbbra is fagyos a hangulat, miközben Susan rádöbben, hogy hamarosan el fog veszíteni egy számára kedves embert.

További

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

Vissza a tetejére

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés