Már streamelhető on Netflix

Már streamelhető

Nézd meg most

Felhasználói
értékelés
What's your Vibe?

Login to use TMDB's new rating system.

Bevezető

A "Yu-Yu Hakusho ~ A Szellemfiú" egy 112 részből álló anime, amely 4 igen jól elkülöníthető részből áll. A főszereplő Yusuke Urameshi, aki az első részben meghal, azonban mivel váratlanul történt a halála, a Túlvilág nem számított rá, ezért esélyt kap a feltámadásra. Több kaland és nehézség árán ez sikerül is neki, ezután pedig szellemdetektívként kell dolgoznia a Túlvilág urának fia, Koenma parancsára. Az első részben azokat a küldetéseket láthatjuk, amelyeket szellemdetektívként véghez visz. Az első feladata, hogy visszaszerezze a Túlvilág három szent kincsét, amelyet elloptak. Ekkor ismerkedünk meg Kuramával és Hieiel, akik a történet további részében nagy szerepet kapnak. A következő küldetés során Yusukének el kell mennie Genkaihoz, aki úgy érzi az élete a vége felé közeledik, ezért szeretné átadni tudását annak, aki a feladatokat teljesíteni tudja és a versenyt megnyeri. Yusukének nagy harcok árán sikerül nyernie, ezután több hónapig nem tér haza a kiképzésről..

  1. Yoshihiro Togashi

    Alkotó

Sorozat szereposztás

  1. Nozomu Sasaki as Yūsuke Urameshi (voice)

    Nozomu Sasaki

    Yūsuke Urameshi (voice)

    112 epizód

  2. Shigeru Chiba as Kazuma Kuwabara (voice)

    Shigeru Chiba

    Kazuma Kuwabara (voice)

    112 epizód

  3. Megumi Ogata as Kurama/Shūichi Minamino (voice)

    Megumi Ogata

    Kurama/Shūichi Minamino (voice)

    112 epizód

  4. Nobuyuki Hiyama as Hiei (voice)

    Nobuyuki Hiyama

    Hiei (voice)

    112 epizód

  5. Yuri Amano as Keiko Yukimura (voice)

    Yuri Amano

    Keiko Yukimura (voice)

    112 epizód

  6. Hisako Kyoda as Genkai (voice)

    Hisako Kyoda

    Genkai (voice)

    112 epizód

  7. Mayumi Tanaka as Koenma (voice)

    Mayumi Tanaka

    Koenma (voice)

    112 epizód

  8. Ai Orikasa as Shizuru Kuwabara (voice)

    Ai Orikasa

    Shizuru Kuwabara (voice)

    112 epizód

  9. Christopher Sabat as Kazuma Kuwabara / Raizen (voice)

    Christopher Sabat

    Kazuma Kuwabara / Raizen (voice)

    112 epizód

  10. Több megtekintése

Összes szereplő és stábtag

Utolsó évad

Saga of the Three Kings

72%
1994 • 18 epizód

A(z) A Szellemfiú 4. évadának premierje ekkor volt 1994. augusztus 20..

To the Future

(4x18, 1994. december 17.) Évad befejezés

Összes évad megtekintése

A Szellemfiú
A Szellemfiú

Tények

Eredeti név 幽☆遊☆白書

Státusz Befejezett

Adó

  • Még több tévéműsor tőle: Fuji TV...

Típus Forgatókönyvezett

Eredeti nyelv japán

Kulcsszavak

Tartalom értéke 

100

Igen! Jónak tűnik!

Looks like we're missing the following data in hu-HU or en-US...

Legtöbbet hozzájárulók

Népszerűség alakulása

Jelentkezz be a hiba jelentéséhez

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés