English (en-US)

Name

Sándor Gáspár

Biography

Hungarian (hu-HU)

Name

Sándor Gáspár

Biography

Szentesen nőtt fel, ahol a természet és az állatok közelsége, a gazdag érzelmi, családi háttér, az összetartás, a közös munka ereje, de a színjátszás, a sportolás lehetősége is megadatott neki. Édesapja Gáspár Sándor boltvezető, édesanyja Simon Erzsébet könyvelő volt. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium fizika-kémia szakos osztályába járt. Gyermekkorában édesapja szigorúan nevelte, majd a katonaság után, a főiskolás éveitől a legodaadóbb, legjobb barátjává vált. Öccse, Gáspár Tibor is színész, akivel mesterségükben az otthonról hozott értékrendre támaszkodnak.

1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahonnan a Vígszínházhoz szerződött. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja volt, ahol Bán Jánossal és Dörner Györggyel játszották együtt – később máshol is, összesen több mint harminc évig – a még a főiskolán bemutatott Stílusgyakorlatokat. 1987-től szabadfoglalkozású színművész volt. 1993-ban egyik alapítója volt Törőcsik Mari rövid életű Művész Színházának, majd az annak tagjaiból alakult Kelemen László Színkörnek, melyet 1998-ban Márta István fogadott be az Új Színházba. 2000-től 2011-ig, Dörner György igazgatóvá választásáig – akivel a pályázatában foglaltakkal kapcsolatos véleménykülönbségük ellenére régi barátságuk megmaradt – volt az Új Színház, majd a Nemzeti Színház művésze. 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.

Színházi tevékenysége mellett számos filmben látható és hallható. Két első filmes debütálása volt: Az erőd című film Lauro szerepében és harmadéves főiskolásként Gyarmathy Lívia Minden szerdán című filmjében, ami utóbbiban Jiří Menzellel játszhatott együtt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott – akitől sokat tanult is – és sokat dolgozott együtt többek között Molnár Júliával, Koltai Róberttel, Rudolf Péterrel.

2003-ban elvált, felesége Bánsági Ildikó Kossuth-díjas színésznő volt. Lányuk, Gáspár Kata (1987) a szülők hivatásának folytatója, fiuk Gáspár Gergely (néhol Gergő, 1982) dobol.

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

Can't find a movie or TV show? Login to create it.

Global

s focus the search bar
p open profile menu
esc close an open window
? open keyboard shortcut window

On media pages

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(right arrow) go to next season
(left arrow) go to previous season

On TV episode pages

(right arrow) go to next episode
(left arrow) go to previous episode

On all image pages

a open add image window

On all edit pages

t open translation selector
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l go to last reply
ctrl+ enter submit your message
(right arrow) next page
(left arrow) previous page

Settings

Want to rate or add this item to a list?

Login