angličtina (en-US)

Jméno

András Várkonyi

Životopis

maďarština (hu-HU)

Jméno

András Várkonyi

Životopis

Várkonyi András (Székesfehérvár, 1949. július 26. –) magyar színész, szinkronszínész, író.

Édesapja, Várkonyi Endre Aranytoll-díjas újságíró (1926–2020), édesanyja lektor volt. Általános és középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. A budapesti Kossuth Zsuzsa Gimnázium tanulója volt. Közben a Pinceszínházban is játszott főszerepeket, s ezzel párhuzamosan publikált is, különböző lapokban novellái, riportjai jelentek meg.

Az érettségi után először – fizikai munka mellett – a Vígszínházban játszott 10–15 mondatos szerepeket, majd egyszerre vették fel a Színművészeti Főiskolára, földi kísérőnek Ferihegyre és bemondónak a rádióba. A Színművészeti Főiskola mellett döntött, ahol Pártos Géza osztályában tanult, azonban diplomát nem szerzett. 1969 és 1971 között a Békés Megyei Jókai Színházban játszott, majd 1971 és 1974 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagjaként működött.

Nyaranta bárzongoristaként dolgozott a Balatonon. Itt érte a Vidám Színpad felkérése, valamint az ELTE Bölcsészkarának sikeres felvételije is. 1974 és 1985 között a Vidám Színpad tagja volt, s közben 1978-ban elvégezte az ELTE-t is. 1984–1986-ban dramaturg volt, egy darabját, a Szupermancsot be is mutatták.[2] 1986 óta szabadfoglalkozású művész.

1998 és 2021 között a Barátok közt Kertész Vilmosa (Vili bácsija). 2010-ben játszott a Ken Follett regényéből készült A katedrális (The Pillars of the Earth) című minisorozatban. 2011-ben Borkóstoló címmel zenei albumot jelentetett meg. A Borkóstoló dalhoz videóklip is készült a művész főszereplésével. 2013-ban súlyos szívproblémája miatt távozni kényszerült néhány hónapra a Barátok köztből, azonban sikeres szívműtéte után visszatért a képernyőre.

Társulati tag lett Fodor Zsókával együtt a 2013-tól ismét állandó helyen működő Vidám Színpadon. 2017-től a Talent Studio oktató tanára.

A Csillagok Háborúja világában ő a narrátora A klónok háborúja (2008-2020) sorozatának, de vannak egyéb szerepei is, úgymint Plo Koon (2. évad), Wat Tambor, Zinn Paulness, Rex százados (3. hang), Yoda (4. hang). Valamint szintén narrátor a LEGO Star Wars: Padawan bajkeverők (2011) és a LEGO Star Wars: A birodalom hazavág (2012) animációsfilmekben.

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

Nemůžete nalézt film nebo seriál? Přihlaste se pro jeho vytvoření.

Globální

s zaměřit panel hledání
p otevřít nabídku profilu
esc zavřít otevřené okno
? otevřít okno klávesových zkratek

Na stránkách médií

b zpět (nebo na nadřazený záznam, pokud to jde)
e na stránku úprav

Na stránkách sezón

(šipka vpravo) na další sezónu
(šipka vlevo) na předchozí sezónu

Na stránkách epizod

(šipka vpravo) na další epizodu
(šipka vlevo) na předchozí epizodu

Na všech stránkách obrázků

a otevřít okno přidání obrázku

Na všech stránkách úprav

t otevřít výběr překladu
ctrl+ s odeslat formulář

Na stránkách diskusí

n vytvořit novou diskusi
w přepnout stav zhlédnutí
p přepnout veřejný a soukromý
c přepnout zavřít a otevřít
a otevřít aktivitu
r odpovědět na diskusi
l na poslední odpověď
ctrl+ enter odeslat zprávu
(šipka vpravo) další stránka
(šipka vlevo) předchozí stránka

Nastavení

Want to rate or add this item to a list?

Přihlásit se