55 filmek

A történet időszámításunk előtt 2 millió évvel ezelőttre kalauzul el bennünket a kőkorszaki szakik világába, ahol két nem mindennapi család életébe csöppenünk bele. Frédi, a sárkánydaru közkedvelt kezelője, egy nap megnyerte a pályázatot: jutalma egy főnöki szék, meg egy gyönyörű titkárnő. Frédi nem is sejti, hogy hatalma, csak egy álnok elnök ármány műve. Vilmáék kegyelem-kenyerén él Beni és családja, ám aztán történik valami, amitől Frédi végre észhez tér...

2012. augusztus 24.

Sandra egy Ohioi étterem vezetője. Finoman szólva sem indul jól a napja, egyik alkalmazottja nyitva felejtette éjszakára az egyik fagyasztót, ezért 1400 dollár értékű árú ment veszendőbe. Ráadásul rövidesen egy telefonhívást kap, a vonal végén egy Danielsként bemutatkozó rendőr van, aki elmondja, hogy panasz érkezett hozzájuk, miszerint az egyik alkalmazottjuk, Becky pénzt lopott az egyik vásárlótól. Sandra nagyon megrémül, és amikor a rendőr közli, hogy most nem tudnak személyesen kimenni lefolytatni a vizsgálatot, vakon követi annak minden kérését. Először csak bekiséri a fiatal eladólányt egy hátsó irodába, ott átkutatja a zsebeit, majd jön a táskája, aztán a teljes ruházata. Daniels mindvégig telefonon instruálja, egyre furcsább és gusztustalanabb kérésekkel.

A feltörekvő, fiatal menedzser, Walter Davis egy üzleti megbeszélésre reprezentatív társnőt keres, de jól megjárja vele: az attraktív külsejű Nadia, amint egy csöpp alkohol lecsúszik a torkán, tüstént levetkőzi minden gátlását. Ez amúgy nem "rosszaság" nála, hanem egy egészen sajátos betegség, egy speciális allergia. Viszont egy finom úriembernek olyan hölggyel illik mutatkozni a nyilvánosság előtt, aki pontosan tudja az illemszabályokat, amelyek minden egyenjogúsító nőmozgalom után is élnek jobb körökben. Az üzleti vacsora katasztrofálisan sikerül, Davis az állását is elveszti, sőt éjszakára még fogdába is kerül. De közben menthetetlenül beleszeret Nadiába, s már csak az érdekli, hogy akadályozhatja meg a nő közelgő házasságkötését egy másik férfival.

1961. szeptember 25.

Eddie Felson született biliárdjátékos. S ami még rosszabb, született lókötő. Biliárdteremről biliárdteremre vándorolva keresi a megkopasztani való balekokat. Szinte nincs semmi, amire a pool-asztal mellett ne lenne képes. Csak az a baj, hogy azt hiszi, svindlernek is van olyan jó, mint játékosnak. De abban bizony kispályásnak számít, mivel egyaránt hajlamos a gyermeki naivitásra és a mértéktelen önpusztításra. Ha nem tanulja meg, hogy a nyerés kulcsa a pléhpofa, esélye sincs egyetlen méltó ellenfele, a legyőzhetetlennek tartott Minnesotai Kövér ellen...

2012. szeptember 14.

Robert Miller (Richard Gere) a New York-i befektető-mágnás 60. születésnapját ünnepli - első látásra Ő a mintaképe az üzletben és családi életben egyaránt sikeres amerikai embernek. A színfalak mögött azonban Miller kétségbeesetten próbálja eladni birodalmát egy nagy banknak, mielőtt bárki rájönne, hogy csalással szerezte vagyonát. Egy végzetes hiba kényszerhelyzetbe hozza, és miután egy nyomozó gyanakvását is felkelti, Miller versenyfutásba kezd az idővel és olyan döntés elé kerül, ami még saját, kétes erkölcsének határát is súrolja.

2001. november 21.

Négy vagány srác élete a snowboard körül zajlik. Napközben eszeveszett tempót diktálva száguldanak a mélybe. Életveszélyes játék, de ők akkor halnának meg, ha egy napig nem siklanának. Éjszaka persze a bulié a terep. A domború formákat azonban ekkor sem hanyagolják - tapadnak rájuk a lányok. Egyedül Rick van egy kicsit letörve mostanában, mióta szakított élete nagy szerelmével, Annával. A fiatalok nem gondolnak a jövőre, azt hiszik, még évekig szabad a pálya. A terület új birtokosa azonban jó üzletet lát a gyönyörű tájban és azt tervezi, hogy virágzó síparadicsomot létesít gazdag aranyifjak számára. Ez egyet jelentene a snowboard-uralom végével, ami ugyancsak kellemetlenül érintené hőseinket.

2006. december 25.

A Dreamgirls egy női énektrió, a The Dreamettes sorsát követi nyomon a hatvanas évek elejétől a hetvenes évek közepéig. Egy tehetségkutató versenyen fedezi fel őket Curtis Taylor, az ambiciózus menedzser és felajánlja nekik életük nagy dobását: vokalisták lehetnek a híres énekes, James "Villám" Early mögött. Curtis elkezdi kialakítani a lányok imidzsét és hangzását, majd végül lehetőséget ad nekik, hogy külön is megméressék magukat, mint a The Dreams trió.A rivaldafény azonban lassacskán a gyönyörű Deenára összpontosul, mígnem a kevésbé vonzó Effie végleg kiszorul a csapatból. Noha a Dreams végül befut, a lányoknak hamarosan rá kell ébredniük, hogy a hírnév és a gazdagság ára talán jóval magasabb, mint hitték.

Mióta a Ta Ta's nevű exkluzív ételbár megnyílt a szomszédban, borús idők járnak a Shenaniganz étteremre. Dennis (John Michael Higgins), a Shenaniganz menedzsere azonban megpróbálja megszerezni a kerületi menedzseri állást. S az étterem többi dolgozója - a mindig részeg Naomi, a rasszista Agnew, a pösze Mason és a rémálmokkal küzdő Josh - is alaposan kitesz magáért. Eszement versengés indul a Shenaniganz és a Ta Ta's között.

2005-ben Jonathan Cross a legjobb amerikai rollerball játékos. A vállalat által kitalált és uralt gladiátor-játék a rögbi, a hoki és a motorverseny veszélyes keveréke. Közép-Ázsia ura, Alexis Petrovich irányításával és dollármilliók segítségével az egész világon kitör a rollerball-láz. Jonathanból hirtelen híres sztár lesz és szenvedélyes kapcsolat fűzi csapattársához, Aurorához. Hamar kiderül azonban, hogy a rollerball nem más, mint véres és kegyetlen pénzvadászat.

A könnyed amerikai thriller érdekesen komor japán filmváltozatában, amikor a váltságdíjat követelő bűnözők a gazdag cipőgyáros fia helyett tévedésből a sofőrje fiát rabolják el, a gyáros erkölcsi dilemmája kerül a középpontba...

1998. január 22.

A századvég egyik legnagyobb sikersztoriját összehozó lányok ezúttal filmet forgattak. A cselekményért nem kellett messzire menni: egy koncertkörút viszontagságait dolgozták fel. Bár maga a koncert és a szereplők jó része is fiktív, a feldolgozott élményanyag jól illusztrálja a "fűszerbabák" mindennapjait. Clifford, a menedzser, Deborah, az asszisztens, Piers, a filmrendező - aki mindenáron bele akar kamerázni az együttes életébe - kitalált személyek, de a lányok, a zene és egyes szituációk valódiak, és ez tökéletesen elegendő.

2009. november 4.

Manuele Rodriguez Sanchez, alias Manolete, híres cordóbai torreádor volt. Életének utolsó éveiről szól ez a film, amikor is beleszeretett Lupe Sino színésznőbe. 1947-ben végül egy bika döfi halálra.

Justin Bieber esélye a nagy áttörésre csupán millió volt az egyhez, amíg rajongók hada rá nem klikkelt az interneten. A Soha ne mondd, hogy soha segítségével most te is részesévé válhatsz egy átlagos tinédzser mesébe illő sikertörténetének. Ez a lebilincselő és inspiráló film azt mutatja be, hogy a valaha volt legfiatalabb előadóként hogyan jutott fel Justin New York leghíresebb színpadára és adott teltházas koncertet.

1998. december 11.

Valamikor réges-régen, amikor még trapéznadrág, kacsaorrú cipő és fűzős pulóver nélkül jobb érzésű fiatal nem merészkedett ki az utcára, volt egy rockzenekar, amely bizony lázba hozott jó pár ezer rajongót. A hajdani rockerekből azonban mára pocakos, kopaszodó átlagpolgárok lettek, akik húsz év után elhatározzák, hogy egy koncert erejéig újra összeállnak. Persze a nagy nekilendüléshez nem annyira a rajongók követelőző levéláradata, hanem inkább az egykori sztárok lapos pénztárcája szolgáltat okot.

2011. május 13.

In the early 1980s, in small-town Texas, dramatic events force a 19-year-old skating rink manager to look at his life in a very new way.

A Földrengések zongorahangolója újabb szabadjegy a Quay fivérek egyedi és misztikus mesevilágába. Friss alkotásuk költői tudományos-fantasztikus film, amelyet az argentin Adolfo Bioy Casares Morel találmánya című kisregénye inspirált - bár a végeredmény sokkal inkább emlékeztet Jules Verne Várkastély a Kárpátokban című kalandregényére. A történet hősnője Malvina, a híres operaénekesnő, akit esküvője előestéjén rabol el a megszállott Doktor Droz és a Kárpátokba hurcolja. Droz eldugott kastélyában különös zeneautomatákat épít, amelyhez egy mit sem sejtő ifjú zongorahangoló segítségét kéri. Ám amikor a fiatalember tudomást szerez arról, hogy a doktor egy ördögi opera előadását tervezi, úgy dönt, megmenti tőle a szépséges Malvinát.

2007. július 13.

A hatvanas évek a feketék öntudatra ébredésének és a soul zene elterjedésének időszaka volt. Ebben meghatározó szerepet játszott Ralph "Petey" Greene. A fekete bőrű fiatalember műsorvezető az egyik washingtoni rádiócsatornánál. A programigazgató Dewey Hughes-zal együtt forradalmasították a rádiózást. Ez nemcsak az újfajta zenének volt köszönhető, hanem Petey szókimondó stílusának is, annak, hogy mindig kiállt a feketékért, és nyíltan beszélt a faji megkülönböztetésről. Petey a legnépszerűbb műsorvezető lett, Amerika új hangja.

1999. április 18.

When troubled teen boy Stevie (Cameron Van Hoy) and his girlfriend, Rocky (Mischa Barton), attempt to rob a bank without any forethought, the situation rapidly deteriorates. Soon the young couple is holding bank customers and employees hostage, while law enforcement gathers outside. Daniel Bender (Burt Reynolds), a veteran negotiator for the FBI, is charged with assessing the crime scene and ending the standoff as quickly as possible, but Stevie's short fuse considerably complicates matters.

Kresten éppen a nászéjszakáját követő hajnalon kap értesítést arról, hogy meghalt az apja. A gond csak az, hogy feleségének azt mondta, nincsenek élő rokonai. Sebtében elutazik apja lepusztult farmjára. Ám nemcsak a temetésről kell gondoskodnia, hanem gyengeelméjű bátyjáról is. Felvesz egy házvezetőnőt, Livát, akiről kiderül, nem az, akinek kiadja magát. Különös szituációk egész sora veszi ezzel kezdetét. A Lars von Trier által elindított filmes mozgalom, a Dogma keretein belül készült alkotás a harmadik a sorban az Idióták és a Születésnap után.

1932. május 10.

Prizefighter Jimmy Nolan, facing an opportunity to get a championship fight, is knocked out when he sustains what is apparently a permanent injury to his arm. From there, Nolan's path leads downhill. He is drawn into a romance with a nightclub entertainer, then is framed on a theft charge by a jealous suitor. After his prison term, Nolan makes a spectacular comeback in a fight which proves his courage and integrity, while disproving the fallacy about the old sports adage that "they never come back."

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés