4 műsor

Egy csapat átlagos életet élő ember tudomást szerez arról, hogy egy nyolc mérföldes üstökös közeledik a Föld felé, mely valószínűleg a bolygó és a civilizáció halálát is okozza majd. A pánik helyett azonban leülnek a TV elé, hogy egyenes adásban lehessenek tanúi a katasztrófának.

Egy levéltárost felbérelnek, hogy sérült videószalagokat állítson helyre, azonban rádöbben, hogy egy dokumentarista munkáján dolgozik, aki egy veszélyes szekta után nyomozott.

2009. július 12.

Mexikóban, kutatásokat végző tudósok egy csoportja felfedez egy hatalmas meteort, amelyről azt feltételezik, hogy a Kasszandra nevű aszteroida, és éppen egyenesen a Föld felé tart. Minden jel arra utal, hogy a hatalmas bolygó összeütközhetett egy üstökössel, amely eltérítette a pályájáról. Először persze nem akarnak hinni a kutatást végző professzornak, Dr. Lehmannak, ám hamarosan bebizonyosodik az igaza, ezért válságstábot hívnak össze a helyzet azonnal megoldására. A becslések szerint ugyanis a becsapódások alig 24 óra múlva várhatók. A bolygóközi porvihar elhárítására így egy különleges csapatot állítanak össze, Brasser tábornok vezetésével.

2016. július 25.

Son Ha Neul (Nam Bo Ra) is a young woman who lost her parents to a terrible accident and has been living at a friend’s house. She works odd jobs during the day and night to support herself. Yoon Ga On (Na Jong Chan) is a member of the famous idol group Dexter and is known as a musical genius.

The two strangers’ worlds collide when Ha Neul gets a temp job one night to work on the production of Dexter’s music video. While taking a rest by some bushes during the filming, Ha Neul and Ga On are both struck by a falling star! After the accident, Ga On suddenly starts emitting electricity from his body.

What will become of Ha Neul and Ga On now?

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés