45 filmek

A bűvészek a múlt századforduló Londonjának legnagyobb sztárjai. Két fiatal varázsló van feljövőben. A feltűnő és kifinomult Robert Angier a közönség kedvence. A kissé bárdolatlan, egyszerű Alfred Borden viszont igazi géniusz, de hiányzik belőle az a képesség, hogy lebilincselje nézőközönségét. Eleinte barátsággal és tisztelettel viseltetnek egymás iránt, de mikor a nagy mutatványuk rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak. Ettől kezdve legfőbb vágyuk, hogy legyőzzék a másikat. Minden trükk és minden fellépés egyre fokozza a gyilkos versenyt közöttük.

2015. február 27.

A mesternek tanítvány kell. Nicky szélhámosok között nőtt fel, és a szélhámosok királya lett: de ő is utódra, vagy legalább egy tanítványra vágyik. A szárnyai alá vett ifjú csaló igazi tehetség, mégis bajt okoz: a mester beleszeret. Márpedig ebben a szakmában az ilyesmi tilos - lebukás lehet a vége. Amikor néhány év múlva találkoznak, már egyforma esélyekkel indulnak életük nagy fogásáért: egy spanyol aranyifjút próbálnak kiforgatni a vagyonából. Ám a szakma és az érzelmeik végleg összekeverednek, amikor kiderül, hogy más jelentkező is van a pénzre és a csinos szélhámosnő kegyeire is.

A négy lovas, valamint a titokzatos és karizmatikus Dylan ismét feladja a közönségnek a leckét, miközben tovább feszegetik az illúziókeltés határait, és bejárják az egész földtekét. Egy évvel azután, hogy lóvá tették az FBI-t, és elnyerték a tömegek csodálatát nagyszabású mutatványaikkal, az illuzionisták új előadással rukkolnak elő, azt remélve, hogy felfedhetik egy számítógépes guru piszkos üzelmeit.

2016. december 2.

Egy afganisztáni háborús veterán megpróbál megbékélni szörnyű múltjával, miközben családját keresi a posztapokaliptikus Amerikában.

Amikor Oscar Diggs, az igencsak gyanús, piti kis cirkuszi bűvész sietve távozik a porlepte, unalmas Kansas-ből az izgalmas Óz birodalmába, úgy tűnik, megütötte a főnyereményt: hírnév és gazdagság vár reá. Egészen addig gondolja így, amíg nem találkozik a három -Theodora, Evanora és Glinda- boszorkánnyal, hiszen ők hárman nem egészen biztosak abban, hogy ő lenne a várva várt nagy varázsló.

2001. december 14.

Úgy tűnik, David Aames varázslatos életet él. A jóképű, gazdag, karizmatikus ifjú egy New York-i kiadó vezetője, gondtalan és felelőtlen életvitele elbűvölő, mégis, mintha hiányozna belőle valami. Akár egy impresszionista tájkép: ha közelebbről megvizsgáljuk, ez az élet egész más színben tűnik fel. Egy éjszakán David megismerkedik álmai asszonyával, aztán egy apró hiba következtében el is veszíti őt. A fiú váratlanul a románc, humor, gyanakvás, szerelem és szex szédítő forgatagába zuhan, és azon veszi észre magát, hogy kétségbeesetten keresi saját lelkét, és felfedezi az igaz szerelem értékes és mulandó természetét.

Harry Goldfarb egyetlen pénzszerzési lehetősége, hogy rendszeresen eladja anyja tévéjét, akinek a TV nézés élete egyetlen értelme és legfőbb szórakozása. A pénz heroinra kell, a TV pedig azért jó üzlet, mert Harry anyja úgyis mindig visszavásárolja. Harry édesanyja, Sara egy más világról álmodik. Mindent megtesz azért, hogy bekerülhessen kedvenc TV show-jába. Úgy érzi, ezt egyetlen úton érheti el, ha lefogy, és így fel tudja venni a "piros ruhát". Az egyetlen ruhát, amelyben megjelenhet a TV képernyőjén. Fanatikus fogyókúrába kezd, egy gyógyszer segítségével, melyet orvosa írt fel neki. A gyógyszer kezdetben fantasztikus hatással van Sara-ra. Fogyni kezd, feltöltődik, teli lesz energiával és most már egészen bizonyos abban, hogy bekerül a TV show-ba. Aztán elkezdődnek a hallucinációk... Az orvos által felírt gyógyszer gyakorlatilag ugyanolyan kemény drog, mint a heroin.

After losing her parents, young flower selling Midori is put up by a fairground group. She is abused and forced to slavery, until the arrival of an enigmatic magician of short stature, who gives her hope for a better future.

1966. december 18.

Thomas, a fiatal és gazdag divatfotós nem elégszik meg a műtermek világával, valóságos figurákat és élethelyzeteket próbál ellesni és megörökíteni gépével. Egy parkban például ötletszerűen lencsevégre kap egy csókolózó szerelmespárt, aztán nem érti, miért tiltakoznak az érintettek, és miért akarják minden eszközzel visszaszerezni a negatívokat is. Amikor azonban kinagyítja a képeket, rádöbben, hogy egy gyilkosság kellős közepébe keveredett. Michelangelo Antonioni remekműve miközben feszült krimi, a megismerés és a művészi ábrázolás mibenlétéről is találóan filozofál, egyúttal hangulatosan idézi meg a hatvanas évekbeli "swinging" Londont.

Documents the lives of infamous fakers Elmyr de Hory and Clifford Irving. De Hory, who later committed suicide to avoid more prison time, made his name by selling forged works of art by painters like Picasso and Matisse. Irving was infamous for writing a fake autobiography of Howard Hughes. Welles moves between documentary and fiction as he examines the fundamental elements of fraud and the people who commit fraud at the expense of others.

A "Mágikus Kezű" Ken hazatér Makaóra és vendégül látja a családját egy jótékonysági estélyen. A rendőrség felkéri, hogy segítsen a D.O.A. társaság igazgatója elleni nyomozásban, és segítsen visszaszerezni a bizonyítékot, amivel az igazgatót elkaphatják.

A band-leader has arranged seven chairs for the members of his band. When he sits down in the first chair, a cymbal player appears in the same chair, then rises and sits in the next chair. As the cymbal player sits down, a drummer appears in the second chair, and then likewise moves on to the third chair. In this way, an entire band is soon formed, and is then ready to perform.

1984. április 27.

In this modern-day version of the Rasputin story, David Hemmings plays an up-and-coming senator, Nick Rast, whose young son is terminally ill with leukaemia. A mysterious faith healer, Gregory Wolfe, appears and seems to cure the boy. Rast's wife Sandy falls in love with Wolfe, but the powerful interests behind Rast's career, represented by geriatric monster Doc Wheelan are less happy with events.

1970. október 23.

A TV talk-show hostess and her boyfriend investigate a shady magician whom has the ability to hypnotize and control the thoughts of people in order to stage gory on-stage illusions using his powers of mind bending.

2000. július 10.

Janet Flanders is a small-town, unsophisticated young woman who is seduced by the fantasy of romantic love; she believes that someday her prince will come to sweep her away. Then she meets handsome Brett Becker; she believes she's found the man of her dreams -- little suspecting he is engaged to marry a wealthy socialite. Deep into her illusion that Brett loves her, she moves to Chicago to be closer to him, deluge him with calls and love notes, tells her family about her boyfriend Brett, and buys an engagement ring. Her obsession with him leads her from intrigue and eventually to murder.

2007. június 22.

In the darkly phantasmagorical world of the carnival magician and sideshow hypnotist, the gruesome "illusions" of Montag the Magnificent are unique in that they seem to become retroactive reality long after the the tricks are done. Is it coincidence, or circumstantial evidence of the world's most diabolically ingenious murders? When an underground journalist begins to investigate the strange deaths, the truth proves to be far more bizarre and disturbing than anything he or his readers might have imagined.

2012. május 22.

A detective teams with a tabloid psychic to track down a missing child.

1954. május 19.

Don Gallico is an inventor of stage magic effects who aspires to become a star in his own right. Just before his first performance his act is shut down by capricious manager Ross Ormond who wants Gallico's brilliant buzz saw effect for the act of The Great Rinaldi, an established star. With this defeat, and the humiliation of having already lost his wife Claire to Ormond, Gallico decides it is time to take matters into his own hands.

A young government official, named Dondup, who is smitten with America (he even has a denim gho) dreams of escaping there while stuck in a beautiful but isolated village. He hopes to connect in the U.S. with a visa out of the country. He misses the one bus out of town to Thimphu, however, and is forced to hitchhike and walk along the Lateral Road to the west, accompanied by an apple seller, a Buddhist monk with his ornate, dragon-headed dramyin, a drunk, a widowed rice paper maker, and his beautiful daughter, Sonam.

As per the demands of the villagers, the government builds a dam in Vellimala. However, things take a turn when the government decides to destroy the dam as it is marked unsafe.

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés