35 movies

Két évvel azután, hogy megmenekült a családját ért erőszakos támadás elől, Becky egy idős nő – egy Elena nevű rokonlélek – gondozásában próbálja újjáépíteni az életét.

Amerika Új Alapító Atyái meghívnak téged az éves Megtisztulás ünnepére. Ezen az éjszakán minden bűn törvényessé válik 12 órára. Míg az előző rész, A bűn éjszakája egy család sorsát követte nyomon a Megtisztulás végzetes éjszakáján, az anarchia éjszakája egy csapat véletlenül összeverődött ember viszontagságainak krónikája a bűn éjszakáján a pokollá változott városban, ahol minden sarkon újabb veszély, és újabb fordulat leselkedik.

Miért és hol kezdődött, senki sem tudta... Az emberiséget egy ismeretlen és legyőzhetetlen kór fertőzte meg: a holtak többé nem voltak holtak... Testek tántorogtak egy cafat véres hús után sóvárogva, az élő emberek iránti kielégíthetetlen, mohó vágyukat követve. Egy tévécsatorna két munkatársa, Stephen és France a tudosítás helyett a menekülést választja. Két kommandós rendőr csapódik hozzájuk, akik a rendefenntartás helyett választották a menekülést. A szedett-vetett kis csapat néhány előhalott megsemmisítése után egy elhagyatott, üres bevásárló központba fészkeli be magát. A külvilág egyre pokolibbá válik, a foszladozó zombik egyre növekvő serege fáradhatatlanul ostromolja a bevásárló központot a friss húsért. De az élőket nem csak vérszomjas, éhségtől hörgő, és a központba egyre többször behatoló élőhalottak fenyegetik. Vészesen fogy az élelem, kialszik a villany és az ivóvíznek is híján vannak. Az élők megütköznek az élőhalottakkal, egymással, és saját félelmeikkel...

January 6, 2006

A történet két amerikai egyetemistáról, Paxtonről és Josh-ról szól, akik hátizsákkal járják Európát. Egyszer találkoznak Olival - aki származására nézve izlandi -, és elhatározzák, hogy együtt folytatják útjukat. Aztán a két jóbarát elkeveredik a sokak szerint az amerikai zsákos turisták Elíziumának tartott diákszállóba. Az egekig magasztalt szálláshely egy eldugott szlovákiai kisvárosban található, és gyönyörű kelet-európai lányokkal van tele. A fiatalemberek hamarosan kiszúrják maguknak Natalyát és Svetlanát, a két egzotikus szépséget. A külső szemlélő számára azonban feltűnik, hogy ez az egymásra találás talán túlságosan is olajozottan ment. Habár eleinte a szórakozás elvonja figyelmüket a valóságtól, a két barát hamarosan ráébred, hogy rettenetes csapdába estek, amelyet feltárni annyi, mint alászállni Dante poklára - már ha túlélik a kalandot.

September 3, 2010

Machete, az egykori rendőr összetűzésbe keveredett az egyik mexikói drogbáróval. Miután Torrez emberei kinyírták a családját, és majdnem vele is végeztek, a határ túloldalán, Texasban kezd új életet. Az államban választásra készülnek. Az egyik jelölt, a korrupt és hazug McLaughlin az illegális bevándorlók ellen kampányol, éjjel pedig öldösi őket. Ezzel veszélyezteti Torrez üzletét, aki kimondja rá a halálos ítéletet. Egy ügyes csellel ráveszi Machetét, hogy nyírja ki a szenátort, majd odadobja a zsaruknak. Machete azonban nem hagyja annyiban a dolgot, elindul, hogy leszámoljon vele.

Machete megbízást kap az Egyesült Államok elnökétől egy életveszélyes küldetésre az amerikai állampolgárságért cserébe. Mexikóba kell mennie, hogy megállítsa az őrült Mendezt, egy hírhedt kartell főnökét, aki azt tervezi, hogy rakétát lő Washingtonra.

April 15, 2016

Pat, Sam, Reece és Tiger egy underground popzenekar tagjai. Csak járják az utat, és fellépnek, ahol tudnak, ha pedig elfogy a benzinük, egyszerűen megcsapolják a parkoló autókat. Egyikük unokatestvére most csábító ajánlattal áll elő, egy félreeső klubban kell fellépniük, a gázsi 350 dollár. A közönség kizárólag skinheadekből áll. A problémamentesnek tűnő koncert akkor válik bonyolulttá, amikor a közös helyiségbe (amit zöld szobának neveznek) visszatérve a zenekar egy brutálisan meggyilkolt lányt talál. Mit lehet ilyenkor tenni? A klub bűnös tulajdonosa, Darcy nem szívesen hagyná őket csak úgy lelépni, főleg hogy úgy gondolja, a banda tagjai láthattak valamit...

Egy csapat techfüggő tini digitális detox táborba érkezik az erdőbe, ám egy gonosz erő örökre el akarja vágni őket mindentől.

A karib-tengeri sziget igazi turistaparadicsom. A Gyönyörök szigetét az egykori rocksztár, Kókusz Pete vezeti és a személyzettel együtt mindent elkövet, hogy a vendégek nyugalmát semmi ne zavarja meg. Jennyről, a szexi aerobic oktatóról az a hír járja, hogy előszeretettel bújik ágyba kollégáival. Most az új masszőrre vetette ki hálóját, de ez nem tetszik a teniszedzőnek. A szerelmi zűrzavar azonban háttérbe szorul, amikor a személyzet egyik tagját holtan találják, majd egy másik kolléga is gyilkosság áldozata lesz. Úgy tűnik, valaki módszeresen mészárolja a "szigetlakókat".

Hannah Martin a szülőanyját keresi. Útközben felvesz egy sötét idegent, minek következtében különös dolgok kezdenek történni. Hannah nem is sejti, hogy utazása segíthet beteljesíteni Isaac, az eredeti vezér 19 évvel ezelőtti jóslatait.

April 26, 1992

A nukleáris katasztrófa után föld alatt élő, komputerizált álmokkal kiszolgált társadalomban egy nő fellázad a poszt-apokaliptikus világ fennálló állapota ellen, melyben mindenki virtuális valóságban éli életét és a felszíni világ mutánsai közé szökik. A felszínen összejön egy férfival (Bruce Campbell), akivel együtt veszik fel a harcot a mutánsok vérszomjas hordáival.

November 9, 2007

Amikor három Texas-beli egyetemi hallgató egy mexikói határ melletti városba utazik a diplomaosztójuk estéjén, az utolsó dolog amire számítanak, az, hogy szembe kell nézniük a saját halálukkal. Egy olyan ősi törzset találnak, akik emberi áldozatokat szoktak bemutatni. És most ők lesznek az áldozatok. Az igaz történeteken alapuló film egy olyan történetet mesél el, ami keveréke a Texas-i láncfűrészes gyilkos zord világának és a Capote Hidegvérrel-jének tiszta valóságának. A film egy paranoival, félelemmel és rettegéssel átitatott világot idéz elénk.

Különös gyilkosságok történnek az amerikai nagyvárosban, fiatal nőket öldös egy sorozatgyilkos, ráadásul kegyetlen módszerrel: áldozatait egyszerűen lefejezi. Az üggyel megbízott felügyelő a sötétben tapogatózik, de végül eljut egy éjszakai lányiskolához, melynek egyik tanára gyanúsan viselkedik, az áldozatok pedig megfordultak az osztályában. Ne kerülgessük, a „Night School” egy színtiszta giallo, csak ezúttal Amerikából. A már jól ismert műfaji elemek mindegyike megtalálható a filmben, Ken Hughes rendező meg úgy gondolta, hogy a már az olaszoknál látott („What Have They Done To Your Daughters?”) fekete motoros ruhaköltemény a sorozatgyilkoson bukósisakkal együtt majd itt is beválik

March 29, 1987

Tod-ot letartóztatják és börtönbe csukják gyilkosság vádjával.10 évvel később,Todd megszökik,és ismételten öldöklésbe kezd a szomszédságban.

gy háromfejű mutáns fehér cápa fenyegeti a tengeren hajózókat, akik mindent bevetnek, hogy megállítsák a háromfejű szörnyet. A világ legnagyobb gyilkológépe most háromszor olyan halálos.

A sztori szerint fogolytáborba hurcolják az állam ellenségeit, mindenkit, aki más gondolkodású és itt az őrök kényük-kedvük szerint kínozhatják vagy épp megölhetik őket. A Táborigazgató Thatcher összehív egy elit társaságot, akik prédának kiválasztják főbb szereplőinket, és innentől kezdve nem nehéz kitalálni, mi is történik...

A londoni alvilág egyik oszlopos tagja - nevezzük csak egyszerűen gengszternek - megtudja, hogy harminc év börtön után végre szabadon engedték egykori társát, Freddie Mays-t. A három évtizeddel korábbi események emlékei hirtelen újra visszatérnek. 1968-ban a gengszter még kezdő volt a szakmában, Mays azonban már komoly befolyással bírt az alvilágban. Amikor a gengszter leszámolt egy rivális banda néhány tagjával - Mays ádáz ellenségeivel - végre elnyerhette a főnök teljes bizalmát és barátságát. Kettejük kapcsolata azonban megromlik, amikor Mays beleszeret egy kissé együgyű táncosnőbe, Karenbe. Emberünk megtudja, hogy Lennie, egy rivális banda vezetője egy éjszaka lecsapni készül Mays-re és Karenre. Ezúttal azonban úgy dönt a gengszter, hogy nem akadályozza meg a vérfürdőt, mi több, megpróbálja egymásnak ugrasztani a rivális bandákat, hogy a zűrzavarból az 1-es számú gengszterként kerülhessen ki.

August 11, 2011

Adam Chaplin, kinek feleségét kegyetlen módon élve felgyújtották, természetfeletti erőre kap és minden áron meg akarja boszúlni hitvese halálát. Úton - útközbe rengeteg akadályba ütközik. Ezek problémák megoldásában segít neki egy démon aki a hátából bújik elö de külön a testétől is hatékony. Mikor már közeledne a tettes laboratóriumához, egy hatalmas energiával találja magát szemben. Ettől kezdve elszabadul a pokol és Adamnak meg kell mutatnia mire képes hogy hitvese halálát megbosszulja...Egy remekül megrendezett extrém horror film amiből a darabolások és a vérfürdő nem maradhatott ki. Itt már nem próbálnak többnek látszani, mint ami: gore-ban gazdag trash, ami akár japán is lehetne. A sztori nem is érdekes. Meg kit is érdekel, amikor puszta ököllel robbantanak szét koponyákat? Ezt a filmet egyszerűen látni KELL.

November 9, 2020

Its almost finals and while granny's away, a wrestling-obsessed, machete-wielding squatter plays - body slamming guests at the hottest party of the year.

October 1, 1988

The titular cackling machete-wielding nuthouse escapee prowls around the city killing people.

Can't find a movie or TV show? Login to create it.

Global

s focus the search bar
p open profile menu
esc close an open window
? open keyboard shortcut window

On media pages

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(right arrow) go to next season
(left arrow) go to previous season

On TV episode pages

(right arrow) go to next episode
(left arrow) go to previous episode

On all image pages

a open add image window

On all edit pages

t open translation selector
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l go to last reply
ctrl+ enter submit your message
(right arrow) next page
(left arrow) previous page

Settings

Want to rate or add this item to a list?

Login