Amerikai és szovjet atom-tengeralattjárók sorra tűnnek el a nemzetközi vizeken. Az események hátterében az ördögien gonosz milliárdos, Mr. Stromberg áll, akinek végső célja, hogy a tengeralattjárókon lévő nukleáris robbanófejeket felhasználva - egy hatalmas, a tenger mélye alatt fekvő katonai bázisról - kirobbantsa a harmadik világháborút. A britek James Bondot, a szovjetek Anja Amaszova titkos ügynököt bízzák meg azzal, hogy megoldja a helyzetet. A két kém egymással szövetkezve lát neki a feladatnak és eleinte sikeresen is veszik az akadályokat, sőt idővel úgy tűnik, többről is szó lehet köztük a közönséges munkakapcsolatnál. De aztán kiderül, hogy Anja korábbi szerelmét James Bond ölte meg egyik korábbi megbízatása során.
Linnet Ridgeway, a fiatal amerikai milliomos örökösnő egy nílusi hajókiránduláson vesz részt. Egy napon titokzatos körülmények közt meggyilkolják. A híres detektív, Hercules Poirot véletlenül a helyszínen tartózkodik, és megpróbálja felgöngyölíteni a titokzatos bűntény szálait Race ezredes segítségével. A gyanúsítottak köre azonban rendkívül nagy. Minden utasnak van megfelelő indoka a gyilkosság elkövetésére: Jacqueline-nek, az áldozat barátnőjének, Messnernek, a svájci orvosnak, Lousie-nak, a szolgálónak vagy akár Salom Otterbournnek, a regényírónak. Szerencsére a detektív éles elméje és megérzései fokozatosan feltárják a bűntény kulisszatitkait.
Amerika legfurább képregényfigurái végre életre kelnek... Champion City dolgos emberek városa. Sajnos a bűnözést sikerült szinte teljesen felszámolni! Az egyetlen szuperhős elveszítheti mezét díszítő szponzorait, ha nem mutat fel valami aktivitást. Kiszabadítja halálos ellenségét az elmegyógyintézetből. Casanova Frankenstein természetesen földig akarja rombolni a várost. Nem számolt azonban a távolléte közben kialakult titkos társaságról, akik nappal dolgoznak, éjjel viszont járják a várost izgalmakra vadászva. Hét szedett-vedett hős: a lapátos ember, a kanálhajlítgató, a tekegolyó-dobálás virtuóz hölgye és a többiek, Champion City megmentői.
Robert (Lochlyn Munro) nem bújhat el tovább a múlt rémségei elől. Jessica (Dina Meyer), a szép titkos ügynök és a lánya társaságában hamarosan Kairó felé tartanak, hogy megakadályozzanak egy világméretű járványt. Küldetésük sikere attól függ, hogy képesek-e legyőzni az ősi Egyiptom mitikus őrét, a Szfinxet, amely a világok közötti kaput őrzi. A Szfinx rettenetes próbatételek elé állítja őket, ők azonban mindent megtesznek azért, hogy megfejtsék a rejtélyeket, s megmentsék az emberiséget.
Hosted by Charlton Heston, it explores the possibility that the Sphinx maybe older than expected. John Anthony West examines that water erosion on the Sphinx can pre-date it to 10,000 years old?. Other mysteries such as how they moved 200 ton stone blocks to build the pyramids, the secret chambers under the Sphinx and the links to the pyramids that are suggested on Mars.
For over 4000 years, the Sphinx has puzzled all who have laid eyes on it. What is this crouching lion, human-headed creature? Who built it and why? To unlock its secrets, two teams of scientists and sculptors immerse themselves in the world of ancient Egypt — a land of pharaohs and pyramids, animal gods and mummies, sun worship and human sacrifice.
A view of the Great Sphinx with two of Giza's pyramids in the background. A caravan passes the scene.