16 movies

Szülei halála után Harry Potter mostohaszülőknél nevelkedik. Sanyarú a sorsa, a lépcső alatti kuckóban lakik és elviselhetetlen az unokatestvére. Ám hamarosan kiderül, hogy Harry nem közönséges kisfiú, hanem egy varázsló házaspár árvája, aki csak átmenetileg keveredett a lényegről mit sem sejtő muglik közé. Most viszont végigsétál az Abszol úton, hogy beiratkozzék a titokzatos Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Néhány jó barát, néhány nagy kaland és néhány ősi ellenség vár itt rá, de mi ez egy elsőéves varázslótanoncnak?

februar 1, 1980

A pusztuló városok között kergetik egymást az útonálló bandák, a félelmet nem ismerő, öngyilkosjelölt autóversenyzők és a rendőrök. Amikor az egyik motorosbanda tagja az üldözés során az életét veszti, barátai, élükön egy karizmatikus pszichopatával, Toecutterrel, elmennek a holttestért. A bosszúra szomjazó társaság megtámad mindenkit, aki az útjába kerül. Az eset kivizsgálására Max és társa kap megbízást, akiknek sikerül is a banda egyik tagját letartóztatni, ám már a következő napon szabadon is engedik. A rendőrkapitány, aki már belefásult a bűnözők elleni eredménytelen küzdelembe, szabad kezet ad beosztottjainak. Hiába minden, a rendőrök nem jutnak eredményre, sőt ők szenvednek újabb vereséget: Max társával brutálisan végeznek a banda tagjai. Max kénytelen engedni felesége unszolásának, kilép a rendőrség kötelékéből és családja társaságában nekiindul, hogy új életet kezdjen...

A távoli jövőben csupán kis elszigetelt csoportok élnek a végtelen sivatagban. Túlélésüknek két feltétele van: az olaj, és hogy meg tudják védeni magukat a környéken cirkáló motoros rablóbandáktól. Max, a magányos hős vállalja, hogy megvédi az egyik közösség olajszállítmányát, mert ha segít biztonságos helyre eljuttatni a tartálykocsijukat, annyi benzint kap, hogy elhagyhatja ezt a poklot.

A túlélhetetlen jövő örök vándora, Mad Max újfent a túlélésért küzd. Az elhagyott sivatagban épült különös város úrnője gladiátorjátékokkal szórakoztatja magát. Mad Max kiállja a próbát, mégis halára ítélik. Ám a nukleáris katasztrófa utáni világ mindig újabb meglepetéseket tartalmaz: egy különös, csak gyerekekből álló törzs menti meg őt, és segíti bosszúját.

Kansason félelmetes erejű tornádó söpör végig. A kis Dorothy nem tud elmenekülni, balesetet szenved. Ájult állapotban kis kutyájával, Totóval csodálatos helyre, Óz birodalmába kerül. Útja során barátokat szerez az Oroszlán, a Madárijesztő és a Bádogember személyében, ám egy kegyetlen ellenséggel, a Boszorkánnyal is szembe kerül. Noha itt minden színes és szép, Dorothy legfőbb vágya, hogy visszajusson az ő fekete-fehér, mégis úgy szeretett otthonába...

Emmet átlagos fickó. A keze sárga, két ujja van, a feje tetején bütyök tartja a sapkát. A Lego-világ átlagembere, építkezésen dolgozik, és semmi pénzért se késné le kedvenc napi tévésorozatát. Egy félreértés folytán azonban mindenki más azt hiszi: ő a Kiválasztott, a világ megmentésének kulcsfigurája. Különleges figurák egy kis csapatával kell nekivágnia a nagy feladatnak, amely meghökkentő kalandokon és váratlan fordulatokon keresztül eljuttathatja hőseinket… majd meglátjuk hova. Annyi biztos: a kettős életet élő Lord Biznisz az elveszejtésükre tör, Emmet pedig Vitruvius, a bölcs öreg, egy vad Lego-lány, Batman és még néhány furcsa fickó oldalán, gyorsan alakuló járgányok és könnyen átépíthető világok között harcol – de alig érti, mi zajlik körülötte.

1967-ben járunk. A 17 éves Susanna Kaysen alig különbözik a legtöbb amerikai lánytól; ő is bizonytalan, összezavarodott és küszködve próbálja megérteni az őrületes tempóban változó világot. A szülők kérésére találkozik egy pszichiáterrel, aki aztán tüstént néven is nevezi szokatlan viselkedését. Határeseti személyiségzavarról beszél, melynek "tipikus megnyilvánulása az önkép, a távlati célok, az értékek, a baráti és szerelmi kapcsolatok terén mutatkozó bizonytalanság." Be is utalja a Claymoore kórházba, ahol Susanna egy csapat furcsa, fiatal nő között találja magát. Az itt eltöltött két év során ők lesznek legjobb barátai: az elragadó, ám beilleszkedési zavarokkal küzdő Lisa, az elkényeztetett, papa-kedvence Daisy, aki étvágyát hashajtókkal igyekszik kompenzálni, és a meleg szívű Polly, aki túlélt egy tűzvészt. Ám idővel Susannának választania kell az intézetbeli barátok sajátos szélsőséges világa és a kinti valóságos világ között.

Steve Rogers -aki az 1940-es évek elején vett részt az USA hadseregének titkos kísérletében- most Washingtonban éli csendes hétköznapjait és próbál alkalmazkodni a modern világ kihívásaihoz. Azonban amikor a terrorelhárítással és hírszerzéssel foglalkozó S.H.I.E.L.D. egyik munkatársát megtámadják, a férfi egy olyan összeesküvés közepén találja magát, amely az egész világot fenyegeti. Újra feltűnik régi szövetségese, a Fekete Özvegy is, akivel minden erejükre szükségük lesz, hogy felderítsék a konspirációt és leküzdjék a megsemmisítésükre küldött bérgyilkosok hadát. Amikor rájönnek, hogy valójában mivel állnak szemben, felismerik, hogy további partnerekre lesz szükségük, ha győzni szeretnének. Csatlakozik hozzájuk legújabb szövetségesük, Sólyom is, azonban váratlanul egy rendkívül erős ellenféllel, a Tél Katonájával találják szemben magukat.

A XXIII. században járunk, ahol egy rejtélyes földönkívüli hatalom az óceánok elpárologtatásával és az atmoszféra elpusztításával fenyegeti a földet. Kirk és legénysége kétségbeesett kísérletet tesz az emberiség megmentésére, ám ehhez vissza kell utazniuk az időben 1986-ba, San Franciscóba, ahol a punkok, pizzák és fizetős buszok világát találják, mely legalább annyira idegen számukra, mint bármi, amivel eddig a galaxis távoli zugaiban találkoztak.

marec 20, 2020

A man's obsession with owning the designer deerskin jacket of his dreams leads him to turn his back on his humdrum life in the suburbs, blow his life savings, and even turn him to crime.

april 6, 1990

Bumbling bank janitor Ernest P. Worrell is assigned to jury duty, and soon finds himself in trouble when he is covertly switched with a look-a-like crime boss. Ernest must escape from jail to expose the mix-up.

januar 19, 2018

A girl and her friends find a game in the attic that summons a creature known as The Midnight Man, who uses their worst fears against them.

The Doctor and Ruby Sunday have faced the Bogeyman, fought against Maestro, and survived the battlefield of Kastarion 3. In the epic two-part season finale, the Doctor and Ruby arrive at UNIT headquarters on a top-secret mission and a long-buried secret awaits…

november 30, 2013

This documentary highlights the evolution of Brazil's Circo Voador venue from homespun artists' performance space to national cultural institution.

december 12, 2019

Filmed live at the Wilbur Theater in Boston, the self-proclaimed sweatiest woman in show business brings you her first ever standup special. Told in three acts and influenced heavily by her loves of surrealism and Russia, with multiple scripted sketches and filmed segments, her unique brand of humor will have you laughing while wondering, “is she ok?”.

Deep in the desert, a lost and haunted survivor hallucinates her past battles and the death of her lover. (Music by Ursine Vulpine ft. Annaca)

Can't find a movie or TV show? Login to create it.

Global

s focus the search bar
p open profile menu
esc close an open window
? open keyboard shortcut window

On media pages

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(right arrow) go to next season
(left arrow) go to previous season

On TV episode pages

(right arrow) go to next episode
(left arrow) go to previous episode

On all image pages

a open add image window

On all edit pages

t open translation selector
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l go to last reply
ctrl+ enter submit your message
(right arrow) next page
(left arrow) previous page

Settings

Want to rate or add this item to a list?

Prijava