Rocky századost egy Air Dragons nevű vadászpilótákból álló csapathoz osztják be, amelynek Minni, Taj, Bash és a legjobb vadászpilóta, Patty a tagja. Patty és Mini a küldetésük során közel kerülnek egymáshoz és egymásba szeretnek. A másik oldalról Azhar Akthar egy nemzetközi terrorista, támadást intéz Pakisztánból az indiai hadsereg bázisa ellen, ami súlyos emberéleteket követel. De Patty és csapata visszavág, és megsemmisítik a pakisztáni légi bázist.
Végül konfliktus támad a két ország között, és a pakisztániak újabb támadást indítanak az indiai hadsereg ellen, ahol Patty, Taj és Bash átlépik a LOC-ot és belépnek a pakisztán területre úgy, hogy Rocky utasította őket, hogy ne tegyék. Bash és Taj repülőgépe lezuhan és mindketten halottak. Rocky ezután vizsgálatot indít Patty ellen, mert nem követte az utasításokat, de bebizonyítja, hogy nem bűnös, és áthelyezi a Hyderabad Légierő Akadémiára oktatónak.
Két fiatalember. Az egyik gazdag, a másik középosztálybeli. Mindketten ugyanabból a városból származnak, és ugyanabba a nőbe szerelmesek. Az Egyesült Államok Légihadtestének vadászpilótái, akikből végül hősös válnak az első világháborúban. Odaadó legjobb barátokká valnak, azonban a lány iránti kölcsönös szerelmük egyre inkább fenyegeti erős barátságukat. Eközben otthon egy lány a szomszédból iránta érzett titkos szerelmét felfedi az egyik barát előtt, ami megbolygatja a szerelmi háromszöget.
Bemutatjuk A levegő urai igazi repülőseit, akik a 100. bombázócsoport gyötrelmes és életre szóló élményeiről mesélnek nekünk.
1918-ban Amerika belépésével csúcsosodik ki az I. világháború. A német légierőben föleg az arisztokrácia tagja szolgálnak. A pilótahiány miatt a a vezérkar lehetővé teszi az alacsonyabb osztályból származók belépését is. Egyikük Bruno Stachel. Már kezdettől fogva nem tudott beilleszkedni a csapatba, ennek ellenére mégis megpróbálja bebizonyítani, hogy ő jobb pilóta, mint mások. Miután repülő ásszá válik, a prarancsnokság propagandacélokra használja fel, mint nemzeti hőst, ami a katonák harci szellmét hivatott növelni és az alacsonyabb osztályból származók is lehetnek sikeres tisztek. Immelmann volt az első pilóta, aki megkapta a Pour le Mérite érdemrendet, Németország legmagasabb katonai kitüntetését. Ez a medál később a „Kék Max” néven vált ismertté Immelmann emlékére. A kitüntetését II. Vilmos császár adta át 1916 januárjában.
Jim Gordon commands a unit of the famed Flying Tigers, the American Volunteer Group which fought the Japanese in China before America's entry into World War II. Gordon must send his outnumbered band of fighter pilots out against overwhelming odds while juggling the disparate personalities and problems of his fellow flyers.
Following a stint as a WWII fighter pilot, Belgian-born Edouard falls in love with an Indonesian woman, has a daughter with her and immigrates to Australia, all without the knowledge of his family back home. Years later, his love has passed away, and he's raising his daughter on his own. When his brother calls seeking help with his failing wool-processing company, Edouard agrees to temporarily return home to aid him.
During World War II, Chinese guerrillas fight against the occupying Japanese forces. A young woman is the secret leader of the villagers, who plot to rescue two downed Flying Tigers pilots who are currently in the custody of the Japanese. The rescue mission takes on even more importance with the arrival of a Japanese general, which signals a major offensive taking place in the area.
Fighter Pilots of Vietnam tells the story of a gathering of American and Vietnamese fighter pilots almost fifty years after the end of the Vietnam War in 1975. Veteran pilots talk of their mutual respect as pilots despite their training, aerial combat encounters, and getting shot down. Today, they are friends.