40 shows

Buffy Summers egy átlagos, 18 éves lány; leginkább a fiúk érdeklik, az iskola azonban annyira nem. Élete fordulatot vesz, amikor egy különös alak azzal áll elé, hogy ő nem egy mindennapi lány, hanem kiválasztott. A világon egyedül ő rendelkezik azokkal a képességekkel, hogy vámpírokat semmisítsen meg.

Frank Castle után hajtóvadászatot indítanak, miután egész családjával végeznek. Az alvilág úgy kezdi emlegetni őt, mint a Megtorló, aki nem válogat az eszközökben.

A titokzatos milliárdos Mr. Finch (Michael Emerson) kifejlesztett a kormány számára egy különleges számítógépet, amelynek a segítségével meg lehet akadályozni különféle bűncselekményeket, terrorfenyegetéseket. Később munkát ajánl a halottnak hitt, speciális katonai alakulatoknál szolgáló, korábbi kormányügynöknek, John Reese-nek (Jim Caviezel), hogy dolgozzanak össze, tisztítsák meg New York utcáit a bűnözőktől és védjék meg az ártatlanokat. Azonban a találmány egyelőre nem képes meghatározni, hogy kivel fog jó vagy rossz dolog történni, így a célszemélyről nem lehet előre tudni, hogy épp áldozat vagy maga az elkövető.

Xena, a szép és erős harcosnő korábban rossz úton járt, rettegésben tartotta az ősi Görögország mitikus világát. Azután, hogy jó útra tért, társával, Gabrielle-el beutazzák Görögországot és Rómát. Kalandos útjaik során harcolnak a gonoszokkal. Bátorsága megváltoztatja a világot...

October 5, 1999

A világszerte nagy sikerrel sugárzott Buffy, a vámpírok réme című sorozatból már jól ismert Angel a sorozat főhőse. Ő is vámpír, ám emberi lélekkel rendelkezik. Arra teszi fel életét, hogy korábbi bűneit jóvátegye és ezzel feloldozást nyerjen. Ezért Los Angelesbe költözik azzal a céllal, hogy a várost megtisztítsa az ott garázdálkodó vámpírok tömegétől.

A történet valamikor a távoli jövőben játszódik, amikor az emberiség már elhagyta a katasztrófa sújtotta Földet, és benépesítette a Naprendszert. A bolygóközi társadalomban elharapódzó bűnözéssel szemben az Intergalaktikus Rendőrség már kevésnek bizonyul, a korrupciótól tehetetlen rendőrség bevezeti az akár milliós végösszegű vérdíjakat, és megkezdődik a fejvadászok, vagy ahogy ők magukat hívják a cowboyok kora. A főszereplők is ilyen fejvadászok, akik akarva-akaratlanul egymásra lesznek utalva, miközben bolygóról bolygóra repülnek a „nagy fogás” reményében, a galaxis legfurább figuráival akadnak össze, de lassacskán fény derül a múltjuk sötétebb titkaira is, amikkel szembe kell nézniük.

Mark Grayson normális tinédzser, kivéve azt a tényt, hogy az apja a bolygó legerősebb szuperhőse. Röviddel tizenhetedik születésnapja után Mark kezdi fejleszteni saját erejét, és apja gondozásába lép.

September 19, 1996

Jarodnak az a különleges képessége, hogy bármilyen személyiséget magára tud ölteni. A korábbi csodagyerek feltehetően árva volt, amikor sorsa a központ kezébe került, ahol különleges képesség birtokosa lett. A fiatal Jarod összebarátkozik a pszichiáter Sydney Greennel, aki gondozója és képességének fejlesztője is egyben. A központ ördögi vezetői azonban azt tevezik, hogy elárverezik Jarodot és a legmagasabbat ajánlónak adják. Amikor erre rájön megszökik, és üldözöttként jár városról városra különleges képességeit használva.

Edamura Makoto állítólag Japán legnagyobb csalója, de túl nagy fába vágja a fejszéjét, amikor megpróbálja átverni Laurent Thierryt, a világklasszis bűnözőt.

The Ganglar have stolen the Lupin Collection, treasures left behind by the famous phantom thief, Arsène Lupin. Phantom thieves are fighting to take back what was lost. Police are fighting to protect the peace.

A morally bankrupt car salesman is forced to become business partners with his inner conscience, an off-beat do gooder intent on healing Fitz's mangled psyche, one hilarious disaster at a time.

A katasztrófa sújtotta, lakhatóvá tett Marson egy csapat gyerek titkosügynök fellázad az áruló felnőttek és az elnyomó földi kormány ellen.

Iwatani Naofumi, a run-of-the-mill otaku, finds a book in the library that summons him to another world. He is tasked with joining the sword, spear, and bow as one of the Four Cardinal Heroes and fighting the Waves of Catastrophe as the Shield Hero. Excited by the prospect of a grand adventure, Naofumi sets off with his party. However, merely a few days later, he is betrayed and loses all his money, dignity, and respect. Unable to trust anyone anymore, he employs a slave named Raphtalia and takes on the Waves and the world. But will he really find a way to overturn this desperate situation?

In the late 19th century, the British Empire nobility reigns while its working class suffers at their hands. Sympathetic to their plight, William James Moriarty wants to topple it all. Frustrated by the systemic inequity, Moriarty strategizes to fix the entire nation. Not even consulting detective Sherlock Holmes can stand in his way. It’s time for crime to revolutionize the world!

Set in 1980's & 90's Bombay, Scam 1992 follows the life of Harshad Mehta - a stockbroker who single-handedly took the stock market to dizzying heights & his catastrophic downfall. Being directed by National Award-winning filmmaker Hansal Mehta, the series is based on journalist Debashis Basu & Sucheta Dalal's book "The Scam".

Nature made Ash Lynx beautiful; nurture made him a cold ruthless killer. A runaway brought up as the adopted heir and sex toy of "Papa" Dino Golzine, Ash, now at the rebellious age of seventeen, forsakes the kingdom held out by the devil who raised him. But the hideous secret that drove Ash's older brother mad in Iraq has suddenly fallen into Papa's insatiably ambitious hands—and it's exactly the wrong time for Eiji Okamura, a pure-hearted young photographer from Japan, to make Ash Lynx's acquaintance.

Keith Flick, a zseniális nyomozó épp a királyi rendőrséghez kerül, amikor felbukkan B, a sorozatgyilkos. Koku, a titokzatos fiatal vajon szövetséges vagy célpont?

Újraéledt démonok és zavarodott emberiség világában az érzékeny démonfiú egy kegyetlen, elfajult háborúba kerül a gonosz ellen rejtélyes barátja, Ryo miatt.

During the early 1930s in Chicago, the transcontinental train, Flying Pussyfoot, is starting its legendary journey that will leave a trail of blood all over the country. At the same time in New York, the ambitious scientist Szilard and his unwilling aide Ennis are looking for missing bottles of the immortality elixir. In addition, a war between the mafia groups is getting worse. On board the Advena Avis, in 1711, alchemists are about to learn the price of immortality. Takes place in the same universe as Durarara (2010).

For over a century, the mysterious Hellsing Organization has been secretly protecting the British Empire from the undead. When Sir Integra Hellsing succeeded as the head of the organization, she also inherited the ultimate weapon against these supernatural enemies: Alucard, a rogue vampire possessing mysterious and frightening powers. Now, Hellsing must deal with a more dangerous threat than vampires.

Can't find a movie or TV show? Login to create it.

Global

s focus the search bar
p open profile menu
esc close an open window
? open keyboard shortcut window

On media pages

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(right arrow) go to next season
(left arrow) go to previous season

On TV episode pages

(right arrow) go to next episode
(left arrow) go to previous episode

On all image pages

a open add image window

On all edit pages

t open translation selector
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l go to last reply
ctrl+ enter submit your message
(right arrow) next page
(left arrow) previous page

Settings

Want to rate or add this item to a list?

Login