49 filmek

Tony Lip nem egy bonyolult fickó, aki szereti inkább az öklével elsimítani a konfliktusokat. Amikor egy kis mellékes melót ajánlanak neki, örömmel elvállalja. Ám a feladatról kiderül, hogy nem olyan egyszerű, amilyennek tűnik: egy neves afroamerikai zongorista sofőrje lesz ugyanis, aki az amerikai Délre indul turnéra - oda, ahol nem szívesen látják az olyanokat, mint ő. A két férfi stílusa, neveltetése és életvitele merőben másmilyen - ám a hosszú út során rájönnek, hogy annyira azért mégsem különböznek.

Az 1980-as évek közepén a kaliforniai Compton utcái az ország legveszélyesebbjeinek számítottak. Öt fiatal férfi brutálisan őszinte zenébe öntötte élményeit arról, hogy hogyan nőttek fel, hogyan lázadtak a bántalmazó hatóságok ellen: kirobbanó hangot adtak egy elnémított generációnak.

Az N.W.A. nevű formáció valósággal forradalmasítja a zenét és a popkultúrát. Azonban amilyen robbanásszerű a felemelkedés, olyan hirtelen jön a bukás is...

2016. április 15.

Pat, Sam, Reece és Tiger egy underground popzenekar tagjai. Csak járják az utat, és fellépnek, ahol tudnak, ha pedig elfogy a benzinük, egyszerűen megcsapolják a parkoló autókat. Egyikük unokatestvére most csábító ajánlattal áll elő, egy félreeső klubban kell fellépniük, a gázsi 350 dollár. A közönség kizárólag skinheadekből áll. A problémamentesnek tűnő koncert akkor válik bonyolulttá, amikor a közös helyiségbe (amit zöld szobának neveznek) visszatérve a zenekar egy brutálisan meggyilkolt lányt talál. Mit lehet ilyenkor tenni? A klub bűnös tulajdonosa, Darcy nem szívesen hagyná őket csak úgy lelépni, főleg hogy úgy gondolja, a banda tagjai láthattak valamit...

A hatvanas évek végén két producer az egyik detroiti bárban felfigyelt egy zenészre, megfogták őket a szívhezszóló dalai, prófétikus szövegei. Készítettek vele egy albumot, és biztosak voltak benne, hogy óriási karriert fog befutni. A kedvező fogadtatás ellenére a zenész eltűnt a homályban, a pletykák színpadi öngyilkosságról szóltak. A zenéje azonban eljutott Dél-Afrikába, ahol két évtized alatt Rodriguez ikonná vált. Két dél-afrikai rajongója elhatározza, hogy kideríti, mi történt vele.

1986. október 3.

Sid Vicious és barátnője, Nancy Spungen viszonya nem igazán nevezhető szokványos történetnek. Sid, a Sex Pistols nevű punk együttes gitárosa az együttes felbomlása után szólókarrierbe kezd, ám a kábítószeres és destruktív életmódja következtében kapcsolatuk óhatatlanul tragédiához vezet.

1970. december 6.

A detailed chronicle of the famous 1969 tour of the United States by the British rock band The Rolling Stones, which culminated with the disastrous and tragic concert held on December 6 at the Altamont Speedway Free Festival, an event of historical significance, as it marked the end of an era: the generation of peace and love suddenly became the generation of disillusionment.

1979. február 2.

Lasse Hallström nagyot markolt a műfajkínálatból. Munkája egyszerre koncertfilm és az ABBA színfalak mögötti életének portréja. A zenekar tomboló sikerű ausztrál turnéját kíséri végig, a repertoárt kéttucatnyi slágerrel illusztrálva. A játékfilmes betétszálon egy csetlő-botló ausztrál disc-jockey történetével ismerkedhetünk meg. Ashley mindenáron interjút akar csinálni a zenekar tagjaival, csakhogy hol a sajtóigazolványa hiányzik, hol átalussza a randevút. Már-már feladná tervét, amikor a véletlen mégis összehozza őt a zenekarral. Mire a turné véget ér, a riport is elkészül. A szálak összeérnek, jöhet a búcsúdal!

2013. július 22.

For 40 years Bruce Springsteen has influenced fans from all over. His songs defined more than a generation. This film gives the fans just as much time as The Boss himself, with never shown footage and live performances from his last tour.

TOMORROW X TOGETHER are back post-pandemic and are ready to embark on their first world tour from Seoul to North America. The band's nerves and excitement are kicking in, but they have challenged themselves to give the performance of a lifetime.

1938. május 24.

Egy tehetséges, fiatal komolyzenész a könnyű műfajt választja. Szép pályát fut be a makrancos énekesnővel, Stellával, de az első világháború közbeavatkozik...

A kihagyhatatlan koncertélmény során Elton John lép fel a Dodger Stadiumban, Los Angelesben, ahol 1975-ben két teltházas, karrierjét meghatározó koncertet adott, amely világszerte bebetonozta legendáját. Most a kör bezárul, s ebben az érzelemdús pillanatban lép színpadra az utolsó észak-amerikai koncertjén, a Farewell Brick Road turné részeként, a zenetörténet egyik legnagyobb búcsúkoncertjén. Különleges vendégek közreműködésével és évtizedeket felölelő, páratlan, világhírű slágerek parádéjával az Elton John, Farewell Tour: Élőben Los Angelesből világszerte a nézők otthonaiba varázsolja a látványos, történelmi jelentőségű koncertet.

Egy lebilincselő portréfilm P!nkről, aki megpróbál egyensúlyt teremteni karrierje és családi élete között. A dokumentumfilm nyomon követi az énekesnő felkészülését a Beautiful Trauma turnéja során a Wembley standionban adott koncertjére.

2020. október 1.

Egy alabamai prédikátor lánya 1986 nyarán úgy dönt, hogy lelép otthonról egy metál zenekarral.

1968. április 29.

While flying to the first stop on their latest tour, the four members of the Australian music group The Seekers recall in flashback the origins of the group and their rise to success.

2016. október 9.

North London band Wolf Alice have had a rise to prominence that might have been bends-inducing were it not for their tightness as a group. In summer of 2015, the deliciously dark, hook-and-riff-filled sound of their debut album, My Love Is Cool, inspired the NME to crown it: "the debut of the decade". As a measure of their impact, BAFTA-winning filmmaker Michael Winterbottom joined the band on the road, capturing 16 different gigs and daily life backstage.

2015. augusztus 16.

Jumpers for Goalposts brings together Ed’s captivating performances from the biggest shows of his career at Wembley Stadium in July 2015, where he wows the 80,000 strong crowd with his biggest hits to date, including “The A Team”, “Sing” and “Thinking Out Loud” – and there’s even a surprise duet from Sir Elton John. As well as his breath-taking onstage performance, Jumpers for Goalposts is intercut with the story of Ed’s triumphant road to Wembley, presenting a revealing and personal glimpse into life backstage and on the road, along with an honest and intimate reflection by Ed – and those closest to him – on just how far he has come.

A documentary about The AAA Girls (comprised of Alaska Thunderf*ck 5000, Courtney Act, and Willam), from the writing of their album "Access All Areas" to their tour across the US.

2018. december 7.

On tour promoting their 2015 studio album 'A Head Full of Dreams', English pop rock band Coldplay performs a sold-out live concert at Allianz Parque stadium in São Paulo, Brazil in November 2017.

1981. szeptember 11.

A documentary film about a tour of three Finnish rock bands around Saimaa lake system in a steam boat in 1981. The bands (Juice Leskinen Slam, Eppu Normaali and Hassisen Kone) are shown playing songs in their gigs and, in between, the members give intimate interviews or just act plain silly and have a good time.

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés