Egy nő megpróbál kijutni egy elszigetelt kórházból, amelyben két gyilkos vadászik rá.
LT, a New York-i zsaru (Harvey Keitel) semmiben sem különbözik azoktól a bűnözőktől, akiket üldöznie kellene. Egyre lejjebb és lejjebb csúszik a lejtőn, már nem tud és nem is akar tisztán és józanul élni. Rosszul kötött fogadásai miatt rengeteg adósságot halmoz fel, amit képtelen visszafizetni a bukmékereknek. A sok drogtól és italtól elveszti józan ítélőképességét, veszélybe sodorva ezzel családját is. A bajnokság utolsó meccsére egész kis vagyont tesz fel, de ha nem nyer a csapat, már senki sem mentheti meg a lezüllött hekust. Az ötvenezer dolláros jutalom lendíthetne anyagi helyzetén, de a koronatanú, egy apáca, nem hajlandó segíteni a nyomozást.
Lou McQ rendőrhadnagy képtelen belenyugodni abba, hogy barátját, Boyle őrmestert meggyilkolták. Ezért mindent elkövet, hogy elkapja a feltételezett gyilkost, Manny Santiagót, a hírhedt kábítószerkirályt. Mannynak azonban kiváló politikai kapcsolatai vannak, így McQt főnöke azonnal leállítja, sőt fel is függeszti. McQ még akkor sem adja fel, magándetektív engedélyért folyamodik és közben tovább nyomoz. Azt is tudja, hogy pénzre lesz szüksége, ezért volt feleségétől kölcsönkér ötezer dollárt. Informátoraitól megtudja, hogy Santiago készül valamire, mert három fegyverest is felbérelt. Ezért McQ bemegy a rendőrség kábítószer-osztályára, hogy körülszimatoljon. Így lesz tanúja annak, hogy megsemmisítésre szánt kábítószert visznek ki az épületből. Követi az autót, ám tűzpárbajba keveredik, s végül teljesen nyomát veszti a menekülőknek. Ez a magánakció azonban sokba kerül neki, volt főnöke bevonja fegyverét és közli vele, hogy megakadályozza magánnyomozói bejegyeztetését.
A Los Angeles police officer named Mike Delaney transfers to Nashville joining his former partner. Together they battle gangs and get to know each other again. This is also a unofficial reunion film to the TV series Adam-12 which shared this TV movies two leads, Kent McCord and Martin Milner.
A police sergeant is hoping for a few quiet weeks before his impending retirement, but his plans are scuppered when he is joined by an over-enthusiastic rookie partner who is assigned to him after failing her field test. To make matters worse, trouble looms when a group of white supremacists hold up a local shopping centre.
A policeman's family helps to exonerate him of murder charges in the death of a man he had under interrogation.