Az élet a Nagy Zátony környékén tele van veszélyekkel. Jól tudja ezt Pizsi, a kis bohóchal, s erre próbálja megtanítani egyetlen fiát, Némót is. Ám az ifjonc - ahogy az már lenni szokott - tele van kalandvággyal, és amikor eljön az idő, el kell hagynia otthonát, és elindulni az iskolába. Pizsi idegesen kíséri őt, és szorongva figyeli minden mozdulatát. Aggodalma nem is alaptalan, mert Némó, dacolva intelmeivel, túlúszik a biztonságos határon, hogy megnézzen egy hajót, és az apa tehetetlenül nézi végig, ahogy egy búvár hirtelen elragadja csemetéjét.
2051-ből időutazók érkeznek, hogy sürgős üzenetet közöljenek. 30 év múlva az emberiség elveszíti a háborút egy idegen faj ellen. A túlélés egyetlen reménye, hogy katonákat és civileket szállítanak a jövőbe, akik csatlakoznak a harchoz. Dan Forester elhatározza, hogy megmenti a világot a lánya érdekében. Egy briliáns tudóssal és elidegenedett apjával összefogva, újra írja a bolygó sorsát...
Charlie Kenton egy kifacsart harcos, egykori bokszoló, akinek karrierjét a ringben megjelenő 2,5 méter magas acélrobotok megjelenése töri derékba. Most nem több mint egy piti kis üzletelő, aki épphogy elég pénzt keres a hulladékfém-bizniszből, hogy eljusson egyik meccshelyszínről a másikra. Amikor Charlie számára már nincs remény, úszik a tartozásokban, hirtelen a fiát is a nyakába varrják egy nyárra. Így kelletlenül összeáll Max-szel hogy együtt építsenek meg és közösen edzenek egy igazi bajnok-robotot. Vasököl ringbe lépésével Charlie és Max kapnak még egy esélyt a visszatérésre és az egymásra találásra.
A fiú és a szörnyeteg című animációs filmben egy fiatal fiú magányosan járja Tokio utcáit. Egy alkalommal találkozik egy különös lénnyel - egy párhuzamos világból érkezett medveszerű harcos elmeséli neki, hogy azért választotta ezt a kort, hogy megfelelő tanítványra leljen az emberek között. A fiú elfogadja a furcsa kis lény felkérését és követi őt lakásába, hogy éveken át tanuljon tőle, s a későbbiekben nyomdokaiba léphessen.
Batman (Jason OMara) ezúttal azzal szembesül, hogy van egy tinédzser fia, Damien (Stuart Allan), akinek Talia al Ghul (Morena Baccarin) az édesanyja. Persze ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, a város gonoszai ismét beleköpnek a Denevérember levesébe, élükön Deathstroke-kal (Thomas Gibson), de nincs vész, hiszen ott az apja makacsságát öröklő engedetlen ifjú, akit a League of Assassins nevű terroristacsoport nevelt .
The just-out-of-college, effete son of a no-nonsense steamboat captain comes to visit his father whom he's not seen since he was a child.
Norval élete enyhén szólva is nehéz volt. Az anyjával élő, problémás fiatalember alkoholfüggőséggel küzd. Egy nap levelet kap az elidegenedett apjától, aki arra kéri, hogy látogassa meg a távoli, tengerparti otthonában. Talán az újbóli találkozás megadja neki azt az érzelmi töltetet, ami eddig hiányzott neki. Norval azonban gyorsan rájön, hogy valami nem stimmel az apjával. Rádöbben, hogy az apa-fiú kötelék halálra van ítélve. A családi újraegyesítés helyett valóságos rémálomba csöppent.
Három évvel azután, hogy az ismert fotós, Laura Freed meghalt egy autóbalesetben, Gene, a férj mindennapjait a félénk tizenéves fiuk, Conrad nevelése tölti ki. A Laura képeiből tervezett kiállítás miatt Gene idősebbik fia, Jonah, arra kéri apját, hogy térjenek vissza a házba, ahol felnőttek. Már nagyon hosszú ideje nem történt ilyen, hogy az apa és a két fiú egy fedél alatt töltötték az időt. Hármójuknak teljesen különböző emlékeik vannak arról a kivételes nőről, aki életében sorsukat annyira mélyen befolyásolta. Egyáltalán ismerte őt bármelyikük igazán?
Rory MacNeil, a rugged old Scotsman, reluctantly leaves his beloved isolated Hebridean island and travels to San Francisco to seek medical treatment. Moving in with his estranged son, Rory sees his life transformed through a newly found bond with his baby grandson.
Egy férfi tíz év után szabadul a börtönből azzal az eltökélt szándékkal, hogy leszámol bűnözői múltjával és jó útra tér. Fia azonban a nyomdokaiba lépett...
When his mother dies, Zino decides to look for his father, Farid. But twenty-five years ago, Farid became Lola.
The godfather of the triad Jing Hing and his senior bosses need to select a new boss to run the daily operations of the five gangs under their control. Chuck, a lifelong member of the triad, dreams of being the elected one, but his wife wants him to leave the criminal life and spend time with their child. Wulf, a former cop, also wants take over the seat. Both will try to achieve their goal by any means necessary.
Before leaving for Rome with his mother, five year old Natan is taken by his father, Jorge, on an epic journey to the pristine Chinchorro reef off the coast of Mexico. As they fish, swim, and sail the turquoise waters of the open sea, Natan discovers the beauty of his Mayan heritage and learns to live in harmony with life above and below the surface, as the bond between father and son grows stronger before their inevitable farewell.
A man who grew up an orphan finally gets to meet his father: The psychopath Dr. Josef Mengele, the Auschwitz surgeon who performed genetic experiments on concentration camp refugees during WWII.
Roshan Kalra is a three-star Michelin chef who gets fired from New York's Gulli restaurant after he punches a customer. Forced to take a break, he flies to Kochi to spend time with his son, Armaan and his estranged wife Radha Menon. It's a fruitful trip because he manages to mend broken family ties. In a bid to help him get his mojo back, his wife suggests he put up his own food truck and begin afresh.
A 10-year-old boy starts to die of neglect when his widowed father spends too much time forsaking his parental duties in favour of playboy activities and a jet-set life-style.
After many years of separation, landscaper and part time dealer of illegal fireworks – Anders – is contacted by his father Thomas who is about to lose the family farm. To help his father, Anders returns home and starts a larger production of illegal fireworks and begins shipping it through the family's freight company. Through the traffic of fireworks, the family finds a way towards reconciliation and forgiveness for the first time since the family tragedy twenty years ago which Anders feels responsible for.
After committing a crime for which he is likely to be jailed, a Yolngu teenager convinces two of his childhood friends to join him on a journey from North East Arnhem Land to Darwin to seek help from a tribal leader.
La Patagonia, southern Argentina. After his mother's death, Nahuel, a violent teenager, meets his biological father, Ernesto, a skillful hunting guide; but their reunion is harsh, since their souls are only ruled by pride and resentment.
The prequel to Taylor Wong's With or Without You finds Prince being raised as a trained assassin by his "father." Meanwhile, he falls in love with Tweedy, a singer who teaches him how to love.