Emma és Adam ősrégi barátok. Majdnem mindent elrontanak azzal, hogy lefekszenek egymással. A barátságuk megóvása érdekében megállapodnak, hogy kapcsolatuk kötöttségek nélküli. Nincs féltékenység, nincsenek elvárások, nincs veszekedés, nincs virág, nincs gyereksírás. Azt tesznek, amit akarnak, amikor akarják, ahol akarják, de egymásba szeretniük nem szabad. De jönnek a kérdések. Lehet úgy szexelni, hogy nem lesz szerelem? És vajon nem megy erre rá a barátságuk?
A világ öt nagyvárosában - Los Angelesben, New Yorkban, Párizsban, Rómában és Helsinkiben - egy időben játszódik az öt véletlenszerűen egymáshoz kapcsolódó történet. Főszereplője öt taxisofőr, illetve az utasaik, a téma pedig az út során köztük kialakuló kapcsolat. Ott van például a szórakoztatóiparban dolgozó ügynök, aki be akarja szervezni a csinos sofőrnőt a filmüzletbe, a talpraesett utas, aki megmutatja a kétbalkezes taxisnak, hogyan működik az autó, a vak asszony, aki "többet lát" a fekete sofőrnél, valamint a pap, akit a szexuális szokásaival traktál a nagyszájú sofőr.
Két férfi találkozik Barcelonában, és miután egy napot együtt töltöttek, rájönnek, hogy már húsz évvel ezelőtt is találkoztak.
A leszálló ágban lévő színésznek, aki évek óta nem filmezett, lehetősége nyílik, hogy újra dolgozzon. Ehhez személyes tapasztalatokat akar szerezni, ezért betér a szegény latin negyed egyik szupermarketébe. Itt találkozik Scarlettel, a pénztárossal. A férfit elbűvöli a fiatal nő. Összeismerkedik vele, majd amikor Scarlet műszakja lejár, megkéri, hogy fuvarozza haza. Kiderül, hogy a lány nem szereti a munkáját, váltani akar. A színész ezért segít neki felkészülni egy állásinterjúra. A lánynak önbizalomra van szüksége, a férfinak meg arra, hogy eldöntse, hogyan tovább. A találkozás mindkettőjük életét megváltoztatja.
Leo meet Javier at a bus stop while he tries unsuccessfully to flirt with a colleague from work. Leo's comments make Javier suspect that he is getting into his head to read his mind.
A film inspired by one of Germany's most visited blogs. The author of the site www.notesofberlin.com, Joab Nist, posts pictures of real announcements, notes, information that people leave in the streets of Berlin. The film follows 15 genuine notes and protagonists. The result is 15 funny, tragic, fascinating episodes about people and the city they live in. Twenty-four hours from the life of the city. The story begins with a note attached to a street lamp, with the message “For one minute please just stand here in silence, look at the sky and contemplate how amazing life is”. Is it possible that only a very drunk young man notices the text and looks upwards? An extraordinary mood picture of present-day Berlin and a declaration of love for the city.
Instead of enjoying her vacations in a peaceful peninsula of Turkey, Anna feels stuck in a strange torpor, while her boyfriend, Thomas, doesn't seem to notice it at all. Later in the afternoon, when a little girl suddenly disappears on the beach, Anna awakens and decides to go and find her, despite the unknown and the nightfall.
The powers of love are always at work. But when they do so in an ancient southern Italian town at sunset, they seem just a little more magical.