Brutális rablótámadáshoz hívja ki a rendőröket egy fiatal házaspár. Karen (Madeleine Stowe) és Michael (Kurt Russell) a nyomozóktól várják a segítséget, de nem is sejtik, hogy milyen veszély leselkedik rájuk, amikor elfogadják Pete Davis (Ray Liotta) rendőr nagylelkű ajánlatát, aki megkülönböztetett figyelemmel kezeli az esetet. A buzgó rendőrről kollégái sem tudják, hogy valójában közveszélyes pszichopata, aki teljesen ráakaszkodik a házaspárra és erőszakos közeledésével halálra rémíti a gyönyörű Karent. A gyanútlan férj hamarosan rájön, hogy mindkettőjük élete veszélyben, s ezúttal már a rendőrségre sem számíthatnak.
Joe háborús veterán, és egykori FBI-ügynök. Karrierje során olyan dolgokat látott és tett, amik lényegében tönkretették az életét. Amikor épp nem az öngyilkosság gondolata marcangolja, különböző megbízásoknak tesz eleget, otthonról megszökött, eltűnt vagy emberkereskedők kezére jutott lányokat szabadít ki. Egy napon azonban olyan megbízást kap, mely sokkal veszélyesebb, mint bármi, amivel eddig szembe kellett néznie.
Élete utolsó és egyben legnagyobb dobására készül Bob. Monte Carloban egy műtárgygyűjteményt akar kirabolni szedett-vedett csapatával. Időközben azonban egy bűnöző ikerpár is szemet vet a zsákmányra. Ugyanabban az időben két rablás is történik. De melyik az igazi?
The inventor of a new top-of-the-line burglar alarm system is kidnapped by a gang in order to get him to help them commit robberies.
Snooze buttons, sunlight…the inescapable cacophony of alarm alerts: waking up in the morning is a battle between the present and the future state of mind. A dream-like war with yourself and other objects that seem to take a life of its own.
The Pink Panther has problems waking up in the morning and buys a cuckoo clock, but it causes more problems.