27 filmek

Jackson Maine egy alkoholizmussal küzdő zenész, aki egy tehetséges, de még nem ismert énekes-dalszövegíró, Ally karrierjét próbálja sínre tenni, miközben kettejük közt szerelem szövődik.

2011. szeptember 16.

Különös módon találkozik egymással Enoch és Annabel. A felnőttkor küszöbén álló két fiatal idegenek temetésére jár, és egy gyászszertartás alkalmával ismerkednek meg. Kiderül, mindkettőjük oka van arra, miért járnak temetőbe, megérintette őket az elmúlás szele. Annabel ugyanis gyógyíthatatlan rákbeteg, az orvosok szerint csak hónapjai vannak hátra. Enoch pedig árva, nemrég veszítette el a szüleit, és azóta egyetlen barátja Takashi, a második világháborús kamikáze pilóta szelleme. A halál árnyékában bontakozik ki a két fiatal kapcsolata, szerelme.

1998. szeptember 18.

Ellen Gulden édesanyja rákbeteg. Az édesapja, George kérésére a lány feladja a munkáját, kapcsolatát és hazaköltözik, hogy a beteg anyját ápolja. Kate elmeséli lányának házassága igaz történetét. A családja érdekében feladta személyes álmait, bár mindig is szerette az életet. Férje irodalomtanár az egyetemen. George beteljesületlen álma, hogy regényt írjon. Ez az álom ránehezedett egész életükre, megölte szerelmüket. Ellen nehezen tudja megérteni és elfogadni apja mentségeit. Amikor Kate morfium-túladagolásban meghal, Ellen a gyanúsított.

2017. október 14.

Egy félelmetes erővel rendelkező kislány, a képzeletével életre kelti a Homokembert, a rémálmok legfélelmetesebb szörnyét. Mivel képzelete szüleménye még neki is ártani akar, és uralni őt, így úgy dönt, hogy mindenáron megsemmisíti

2013. szeptember 27.

A tizenegy éves kislány szülei különös körülmények közt halnak meg. Egy ismerős család fogadja be, de a furcsa dolgok a kislány körül tovább folytatódnak...

2022. november 30.

Lucas is a 17-year-old gay teenager coping with the sudden and unexpected death of his father in an accident that may or may not have been suicide. He views his life as a wild animal in need of taming. Between a brother settled in Paris and a mother with whom he now lives alone, Lucas will have to fight to rediscover hope and love.

2012. augusztus 24.

Bill struggles to put together his shattered psyche.

2013. március 1.

omona még csak tizenkét éves kislány, amikor elrabolja őt a lázadók milíciája, és arra kényszerítik, hogy vegyen részt mocskos gerillaháborújukban a szubszaharai Afrika dzsungeljeiben. Arra kényszerítvén, hogy kimondhatatlan szörnyűségeket kövessen el, a lány abban leli meg a túlélése zálogát, hogy szellemszerű látomásokba menekül, emiatt a felkelők főnöke felkeni őt "a háború sámánjává". Komona gyengéd kapcsolatba bonyolódik az egyik bajtársával, akit a Varázslónak is neveznek. Együtt elég erejük van, hogy megszökjenek a katonák fogságából, és végre a normális élet nem is tűnik számukra oly távolinak. A szabadság ugyan rövid életűnek bizonyul, ám a lány rájön: el kell tudnia temetnie a múltja démonait.

2019. február 1.

When Sanlian's ex-husband passes away, she discovers he has altered his insurance policy, cutting out their son in favor of a stranger named Jay.

2021. november 3.

A therapist loses her grip on reality when a ten-year-old boy claims he can control her future.

1958. április 17.

The daughter of iconic actor John Barrymore is reunited with her father after a ten year estrangement and engages in his self-destructive lifestyle.

The movie is set in the near future, when the “ARK Project” has initiated a program to increase the quality of human life through the peaceful use of robots. Dr. Komyoji, the chief scientist on the project, has developed a process to create a robot with a figurative human “heart” through the installation of a “conscience circuit”, but his plans are violently opposed by researcher Gilbert Kanzaki. When Dr. Komyoji is killed in an apparent accident, his children Masaru and Mitsuko are targeted by mysterious forces within the ARK Project looking to gain control of the scientist’s research data. But the villains are opposed by Jiro, the android with a human conscience who fights for justice as the hero Kikaider.

2022. szeptember 24.

Egy család összeomlik, amikor az apa nem jön felszínre egy hivatásos merülés során. Nincs temetés, nincs búcsú, csak egy ház tele emlékekkel. A megfoghatatlan veszteség terhe nehéz időket hoz a családnak: a nőnek egyedi módot kell találnia a gyászra.

2015. január 24.

Seventeen-year-old Jenny dreams of becoming a synchronized swimmer. Family events turn her life upside down and she is forced move to a remote area to look after her ill father and younger brother. It won't be long before Jenny starts pursuing her dreams again.

REM

2019. augusztus 4.

"REM" is an Afrikaans Sci-Fi Drama about a grief-stricken father, Dehan, who becomes obsessed with the memory of his late wife, Lena, through the use of a high-tech, dream-altering device, the REM. This unhealthy obsession leads to Dehan struggling to reconnect with his young son, Erich, who survived the car accident that caused Lena's death. Dehan must decide to face and to confront his grief, reconnecting with his son, or to become so immersed in his fantasy dream-world that he loses touch with reality, and Erich, altogether.

Amikor a 13 éves Tommy egy drograzziában elveszíti szüleit, egy telefonszex-operátor (a tündérkeresztanyja) és két legjobb barátja, Steve és O'Neill segítségével elindul egy városi Odüsszeiára.

2015. augusztus 6.

Two brothers, Nate and Steven, reconnect after the death of their parents. During this time of mourning, the two brothers' unrelenting love for each other threatens a secret they had buried.

1974. november 15.

Poor painter helps a paralysed child.

2014. november 21.

Két nyomozó, teljesen különböző szemlélettel együtt kell dolgozzon egy apokalipszis előtti világban. Egyikük öntörvényű ember, aki a kezdetektől fogva gyanakvással figyeli új társát. Egészen addig, amíg első nyomozásuk alkalmával rá nem bukkannak valamire, amely összetartja őket egy életen át...

After many years apart, Emilie meets her brother Jakob again. She not only shares her sadness about the loss of their parents with him, but also a secret...

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés