A 23. században járunk. A U.S.S. Enterprise szövetségi űrhajó a rutin gyakorlómanővereit végzi, és úgy tűnik, James T. Kirk admirális beletörődött abba, hogy ez az ellenőrző körút talán pályájának utolsó küldetése lesz. De Khan visszatért. Genetikus szuperlényekből verbuvált száműzött csapata segítségével Khan - a 20. századi Föld briliáns renegátja - rajtaüt a Regula Egyes űrállomáson, ellopja a Genezis Project nevű, szigorúan titkos berendezést, magához ragadja egy másik szövetségi űrhajó irányítását, és most halálos csapdát készül állítani ősi ellenségének, Kirknek… mely az univerzális Armageddonnal fenyeget!
Stanley egy katonai középiskola kadétja, ám a diáktársak és a tanárok is folyton megalázzák. Elhatározza, hogy bosszút áll és egy számítógép segítségével megidézi a Gonoszt. Ám a terve nem úgy alakul, ahogy gondolta és elszabadul a pokol…
Miután repülőgépük lezuhan, a gyerekek egy lakatlan szigetre vetődnek. Eleinte megpróbálnak valamiféle demokratikus rendet fenntartani, ám a megpróbáltatások, az éhség, az elhagyottság érzése fokozatosan kikezdi a józan, egyben játékos gyermeki gondolkodást. A rend felbomlik, és a fiúk két táborra szakadnak. Az egyik parancsnoka, Ralph félelemmel tapasztalja, ahogy az ellentábor tagjai elvadulnak, az erőszak a józan ész fölé kerekedik. A két csoport között megkezdődik a küzdelem. William Golding regényének filmváltozata.
141 évi fennállása után be akarják zárni a Bunker Hill Katonai Akadémiát, hogy az iskola helyén társasházakat építsenek. Harlan Bache (George C. Scott) tábornok, az akadémia parancsnoka, aki becsületes csapatmunkára, tiszteletre és áldozatkészségre nevelte az itt kiképzett fiatalokat, szeretné megakadályozni a Bunker Hill bezárását. A sors azonban közbeszól, a tábornokot őrizetbe veszik, majd később kórházba szállítják. Ám iskola megmentéséért a fiatal kadétok is kiállnak. Három jó barát, Brian Moreland (Timothy Hutton), David Shawn (Tom Cruise) és Alex Dwyer (Sean Penn) úgy dönt, hogy karrierjüket, sőt életüket is kockára téve megvédik az akadémiát.
The life story of a salt-of-the-earth Irish immigrant, who becomes an Army Noncommissioned Officer and spends his 50 year career at the United States Military Academy at West Point. This includes his job-related experiences as well as his family life and the relationships he develops with young cadets with whom he befriends. Based on the life of a real person.
Max és Perry egy iskolába járnak, és minden hülyeségben benne vannak együtt. Egyszer azonban nagyon túllőnek a célon, ezért hamarosan egy bírósági tárgyaláson találják magukat. Az ítélet 1 év a Körkland katonai akadémián. Max még itt sem nagyon változik, Perry pedig szerelmes lesz.Mm
When eight male cadets are left behind at an isolated military high school, the greatest romantic drama ever written seeps out of the classroom and permeates their lives.
West Point cadet Dick Thorpe falls in love with a girl, who turns out to be a princess from an European kingdom.
A crew of young military-school cadets are enjoying their first weekend in Paris. Frank Harrington, a girl-shy cadet, wins the lottery which "They" have organized, an Frank wins the right to woo the star of the Folies Bergere, Gaby Aimee, with her garter serving as proof of conquest. Meanwhile Frank has found the one girl-of-his-heart, Patty, and this serves to complicate matters.
A West Point cadet and his bandleader brother fall for a singer in the band.
Egy csapat fiatal és fogékony űrkadét első útjára készül a világűrbe. Hamarosan rájönnek, hogy a támadás, ami fenyegeti őket, nem csupán egy tréning. Az éles bevetés során lehetőséget kapnak, hogy megmentsék a világot, és talán egy háborút is megakadályozhatnak, ha sikerül legyőzniük a gonosz ellenséget, aki sokkal erősebb és tapasztaltabb.
An uptight military school gets a dose of hippie-infused rebellion when a group of students gather in support of the 1960s uprising going on around them. When a few students decide to bring the more liberal, artsy side of the revolution onto campus, they face opposition from much of the school's staff.