82 movies

Miyagi, a harcművészetek idős mentora a karate legöregebb, legjobb és leghíresebb oktatója. Egyetlen szívfájdalma, hogy eddig nem talált olyan utódot, akinek átadhatná tudását. Amikor összebarátkozik a szerény és félénk Daniellel, rájön: a fiú alkalmas nemcsak a karate fogásainak, hanem a harci művészetek egész filozófiájának elsajátítására, így méltó lehet arra, hogy az örökébe lépjen.

Peter La Fleur (Vince Vaughn) élvezi, hogy vesztes, de ő még így is király edzőtermének kuncsaftjai között, akik pocakosak, nyápicok és erősen rövidlátók. A semmittevésnek vége szakad, amikor kiderül, hogy a szomszédos menő edzőterem tulajdonosa, White Goodman (Ben Stiller) fel akarja vásárolni őket. Peter felveszi a kesztyűt, azaz a labdát, és benevezi kétbalkezes csapatát az ötvenezer dolláros Las Vegas-i kidobós-bajnokságra.

Csingiling és tündértársai összegyűlnek, hogy megmérkőzzenek a nagy versenyen, mint egy fantasztikus és nagyon izgalmas sportesemény, ami csupa tündéri pompa, forgatag és meglepetés. Amikor Rosetta, és az újonc Chloe úgy döntenek, hogy végre megtörik a kerti tündérek legendás vereség sorozatát, a címvédő bajnokcsapat, a vihartündérek bátran állnak elébe a kihívásnak, és ezzel kezdetét veszi minden idők egyik legszenzációsabb versenye. A kerti tündéreknek mélyre kell ásniuk, ha ezúttal végre nyerni akarnak! Te kinek szurkolsz?

Az autóversenyben nincs párja Ricky Bobbynak, csak az észjárása lassabb az átlagnál. A NASCAR királya ki nem állhatja a bonyolult dolgokat. Álomházzal a tóparton, zsíros bankszámlával és dögös feleséggel az oldalán érzi úgy, hogy megfogta az Isten lábát. Ám ekkor feltűnik a pályán Jean Girard, a piperkőc francia pilóta és a verhetetlen Rickyből - autójával egyetemben - egy csapásra roncs lesz. Ráadásul legjobb cimborája, Cal lenyúlja a nejét, és még a kormány mögül is kitúrja. Bobbynak össze kell kapnia magát és minden sütnivalóját, hogy visszaszerezze hírnevét és a büszkeségét.

January 21, 2011

A Senna magával ragadó igaz történetet mesél el Ayrton Sennáról, a legendás brazil versenypilótáról, aki sokak szerint minden idők legjobb autóversenyzője volt. A film felöleli Senna monumentális Forma 1-es karrierjét 1984-től kezdve, amikor kiemelkedően tehetséges kezdőként berobbant az F1 világába, egészen az 1994-ben történt tragikus eseményekig. Bemutatja a versenypályán innen és túl folytatott testi-lelki küzdelmét azért, hogy tökéletes pilótává válhasson. A Senna-család és a Forma 1-es vezetőség önzetlen közreműködésével készült Senna a legendás pilóta életéről szóló első hivatalos dokumentumfilm, benne számos, korábban még nem látható archív felvétellel.

Mysteryben a csendes alaszkai kisvárosban soha nem történik semmi. Egészen addig, amíg a város egyik elszármazott és egyetlen híres polgára szellemes, ám nem túl hízelgő cikket ír a népszerű Sports Illustrated magazinban a város amatőr jégkorong-csapatáról. Egy élelmes üzletember óriási lehetőséget és persze sok pénzt lát egy világraszóló barátságos mérkőzés létrehozásában. Ezért megszervezik a szenzációs New York Rangers-Mystery párharcot, amelyben a helyi alakulatnak szánják a nevetséges balfékek szerepét. A város hokicsapata persze minden szempontból meg is felel ennek a követelményeknek, mivel néhány játékostól eltekintve az egész együttes balfácánok gyülekezete. Mystery apraja-nagyja most azonban összefog, hogy ne égjenek le élőben, az egész világ előtt.

August 15, 2003

Eric (Mike Vogel) a fél kezét odaadná, ha a legendás gördeszkás, Jimmy Wilson csapatában deszkázhatna szexis lányok visító hangorkánja közepette. Matt (Vince Vieluf), az őrült haverja még ennél is messzebbre merészkedne, míg Dustin (Adam Brody) minden spórolt pénzét a közösbe dobja, hogy Jimmy hátszelében saját turnéra induljanak. A csapathoz csatlakozik Sweet Lou (Joey Kern) is, aki a lányok felszedésének a világbajnoka, s mellesleg van egy használható verdája. Őrült kaland veszi kezdetét.

Alexandra "Alex" Delgado, a pairs figure skater, found her career come to an abrupt halt after her partner (on and off the ice) became injured. As their love affair cooled, a heartbroken Alex stopped competing and turned to teaching. Enter James Van Behr the smoldering bad boy of speed skating, who has had fiery Alex in his sights as a skating partner ever since he was banned from speed skating. There aren't many girls who say no to him but she may well be the first. However, he pushes her buttons, challenging her like no one else - and her fighting spirit returns. She agrees to be his partner and they begin a grueling practice regimen fueled (and occasionally derailed) by their own tempestuous relationship, which heats up as they get closer to competition. But will their passion destroy Alex's chance to bring home the gold again?

April 6, 2018

14-year-old basketball phenom Terron Forte has to navigate the under-the-table world of amateur athletics when he is recruited to an elite NCAA prep school.

September 20, 2013

A Generation Iron első kézből ad bepillantást a testépítés világába. A Generation Iron a sport mai legnagyobbjait mutatja be hasonló perspektívából, mint ahogyan az eredeti(Pumping Iron) tette azt a 70-es évek generációjával. A központban természetesen Phil Heath és Kai Greene harca áll majd, de távolról sem ők a film egyedüli szereplői...

Ronnie Coleman nyolcszoros Mr. Olympia, és nem véletlenül viseli a The King becenevet. Ám már visszavonult, több műtéten esett át, és képtelen mankó nélkül sétálni. Az álma, hogy egyszer majd visszatér, kezd szertefoszlani - és végre kiderül, milyen ember rejlik a címek mögött.

A world class ice skater eager to take the top prize in the biggest competition around finds his dreams going up in flames after his partner suffers a debilitating injury in this romantic sports drama starring Matt Lanter, Francia Rosa, and Christy Carlson Romano. Zack (Lanter) was headed for the gold when his partner suffered an injury that made competing impossible, but could a feisty female hockey player prove the key to keeping his illustrious career on track? Alexandra is an amateur Latina hockey player who has never skated professionally and doesn't much care for Zack, though a little determination goes a long way in helping Zack convince her to join him on the ice. Now, as this unlikely pair begins the arduous training process that could make them both bona-fide superstars, the girl with the icy attitude finds her handsome partner's warmth and charm bringing about a most unexpected thaw.

'Hitting the Apex' egy tőrténet hat harcosrol - A hat valaha látott leggyorsabb motorversenyző - és a sorsról ami a sport csúcsán vár rájuk.

Is the second film from the series. It happens during Shohoku's 4th Round Qualifying game against Tsukubu High. The film features original characters including Godai, an old friend of Akagi and Kogure's, Rango, a wild show-off who is in love with Haruko and quarrels with Sakuragi, and Coach Kawasaki, a former pupil of Anzai-sensei

Egykor szebb napokat láttak ezek a texasi nők. A hajdani középiskolai kosárlabda bajnokcsapat tagjai mára beleszürkültek a hétköznapokba, nem sokra vitték az életben. Ám most úgy érzik, megint van értelme az életüknek. A mostani bajnokcsapat arrogáns viselkedését látva kihívják őket néhány mérkőzésre, méghozzá jótékonysági célra, a mellrák elleni küzdelem javára. Az önmagukat mellőzöttnek érző nőket óriási bizonyítása vágy hajtja, mindent megtesznek a siker érdekében, olyannyira, hogy médiaszenzáció lesz belőlük.

October 22, 2010

Egy újabb WWE-s pankrátor mondhatja majd el magáról, hogy főszerepet kapott egy filmben: Big Show a Knucklehead című alkotásban fog szerepelni. A vígjátékként aposztrofált filmben az óriás egy gyerekes felnőttet fog alakítani, aki hirtelen egy MMA harc kelős közepén találja magát, amikor meg akarja menteni az őt felnevelő személyt.

Set after Shohoku's loss to Kainan, and during a practice match against Ryokufu High.

Dokumentumfilm két Rubik-kocka-bajnok, Max Park és Feliks Zemdegs rendkívüli és meglepő fordulatokban gazdag útjának legnagyszerűbb pillanatairól.

Set after Shohoku's practice game against Ryonan, the film focuses on a practice game against Takezono High. Before the game, Sakuragi runs into Yoko Shimura, the girl who rejects him in the very first scene of the series, and Oda, the basketball player she rejected him for.

September 20, 2013

Each year, the world’s best 7 year-old golfers descend on Pinehurst, North Carolina to compete in the World Championships of Junior Golf. The Short Game follows eight of these very young athletes on their quest to become the sport’s next phenom.

Can't find a movie or TV show? Login to create it.

Global

s focus the search bar
p open profile menu
esc close an open window
? open keyboard shortcut window

On media pages

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(right arrow) go to next season
(left arrow) go to previous season

On TV episode pages

(right arrow) go to next episode
(left arrow) go to previous episode

On all image pages

a open add image window

On all edit pages

t open translation selector
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l go to last reply
ctrl+ enter submit your message
(right arrow) next page
(left arrow) previous page

Settings

Want to rate or add this item to a list?

Login