Amikor Agatha Christie megálmodta a belga nyomozó alakját, alacsony termetű, köpcös, díszes bajuszú, talpig elegáns úriembert képzelt el, aki valamikor az 1880-as években született. Az írónő által életre keltett nyomozó évtizedeken keresztül derítette fel a rejtélyes ügyeket, saját magát pedig minden szerénytelenséget nélkülözve remek embernek tartotta. Christie egészen az 1920-as évektől írt Poirot könyveket, mígnem 1975-ben, a Függöny című regényben vetett véget a detektív életének, aki a leírtak szerint 96 évesen, szívbetegség következtében hunyt el. A filmvásznon több színésznek is lehetősége volt belebújni Poirot bőrébe, leginkább mégis David Suchet alakítása emlékezetes. Suchet a 1990-es évek elején vette át a nyomozó szerepét, filmes alakításai mellett pedig elsősorban Shakespeare színészként ismert.
John Luther főfelügyelő egy sorozatgyilkos letartóztatását követően rövid kényszerszünet után tér vissza a rendőrségi munkába. Egy lángeszű fiatal lány, Alice Morgan szüleinek meggyilkolása ügyében kezd nyomozni. Hamar rájön, hogy Alice követte el a kettős gyilkosságot, de a látszólag tökéletes bűntényben nem talál bizonyítékot a lány ellen. Eközben Luthernek a magánéletben is van miért fájjon a feje, amikor ugyanis megpróbálja visszahódítani külön költözött feleségét, Zoet, kiderül, hogy annak már új barátja van.
Egy cambridgeshire-i plébános azon találja magát, hogy titokzatos bűnesetek sorozatát vizsgálja kis falujában, Grantchesterben.
Deciding to turn over a new leaf, a group of friends who also happen to be vampires and werewolves move into a house together, only to find that it is haunted by ghosts of people who have been killed under mysterious circumstances. As they deal with the challenges of being supernatural creatures, their desire to be human bonds them.
In Victorian London, 12-year-old business magnate Ciel Phantomhive thwarts dangers to the queen as he's watched over by his demon butler, Sebastian.
A Szent Vince-kolostor Bonifác nővérének nyomozásai, aki apáca, mopeden száguldozik, borász és részmunkaidős törvényszéki szakértő.
In 19th-century London, class lines are sharply drawn, and the social standing to which people are born dictates the path their lives will follow. Emma, an honest and hardworking young maid, never felt her place in life to be a burden. But then she met William, a member of the gentry and the eldest son of a wealthy family. His warm smile and earnest affection threaten to capture her heart... but can love truly conquer all?
British true crime documentary series about forensics teams, looking at some of the cutting edge techniques that have been used to solve infamous crimes.
A professional wrestling program showcasing the best of WWE's UK division.
Jonah is a child soldier and the newest bodyguard for Koko, an international arms dealer with an entourage of hired guns. The cold-blooded kid hates Koko’s line of work, but following her into the darkest corners of the black market might be the only way he can find those responsible for his family’s slaughter. Besides, his employer isn’t like most merchants of death. She uses guile and cutthroat tactics to keep her clients armed to the teeth—all while cultivating her own warped plan for the future of world peace. With the CIA desperate for her capture, assassins eager to collect her head, and the potential for every contract to end in ultra-violence, Koko and her comrades in arms bring the boom to every corner of the world.
D.C. Rachel Bailey and D.C. Janet Scott have a robust and engaging friendship which enables them to draw upon each other’s strengths and investigate murders for the Manchester Metropolitan Police.
A Thriller egy brit televíziós sorozat, amelyet eredetileg az Egyesült Királyságban 1973 és 1976 között közvetítettek.
A Thriller egy antológiasorozat önálló epizódokkal, melyek különféle műfajokban készültek. A központban mindig valamiféle rejtély, gyilkosság áll, ami fokozza a feszültséget. Alapvetően pszichológiai és természetfeletti horrorszériaként jellemezhető.
Az Egyesült Királyság történetének egyik hírhedt bűnügyét, a sorozatgyilkos Dennis Nilsen esetét dolgozza fel a széria. A zsaruk csak akkor jöttek rá, kivel van dolguk, amikor az eltömődött a csatornában hús- és csontmaradványokat találtak.
Sitcom about a small-time dope dealer and his strange collection of acquaintances.
Ebben az ötrészes sorozatban David Attenborough bemutatja a brit vadvilágot és természeti csodákat, amik – hasonlóan bolygónk más pontjaihoz – látványosak: a gyilkos bálnáktól a gázlómadarak hatalmas rajain át a nagyfoltú hangyaboglárka magánéletéig. Világklasszis természetrajzi történetek fedik fel a brit élővilág globális jelentőségét, de megmutatják a megvédésével kapcsolatos kihívásokat is.
A number of the UK's most talented tattoo designers help clients transform their tattoo mistakes into works of art. It is estimated that one in six British people who opt to go under the needle later regret their decision. Outrageous artwork, inappropriate quotes or the name of an ex-partner can be chosen in haste but the results are permanent. The talented inkers meet desperate customers at a pop-up studio for their consultations. After the meeting, the client chooses whose design ideas they like best and the artist gets to work. When the session is over, the new tattoos are revealed.
Hakushaku to Yōsei is a series of light novels written by Mizue Tani and published in Japan by Shueisha. The story is serialized in Cobalt magazine and illustrated by Asako Takaboshi.
Shueisha has commercially released two drama CDs and a manga adaptation has begun serialization in The Margaret since the September issue in 2008.
An anime adaptation was broadcast from September to December 2008. A visual novel for the PlayStation 2 was released on April 30, 2009.
A két részes film Sebastian Faulks: Birdsong című regényét dolgozza fel, ami mára igazi sikerkönyvvé vált Anglia-szerte. A történet keretét az első világháború adja, a cselekmény 1910 és 1916 között játszódik. A szerelmi szál, Stephen és Isabelle szenvedélyes, de kudarcra ítélt kapcsolata végigkíséri a férfi háborúban töltött éveit.
Father Brown was a Catholic priest who doubled as an amateur detective in order to solve mysteries.
A történet egy borzasztó bűntettet elkövető nőről szól, aki 18 év börtön után visszatér otthonába, ahol tette volt a legdrámaibb dolog, ami valaha történt. Vajon megbocsátanak neki?