39 filmek

Jackson Maine egy alkoholizmussal küzdő zenész, aki egy tehetséges, de még nem ismert énekes-dalszövegíró, Ally karrierjét próbálja sínre tenni, miközben kettejük közt szerelem szövődik.

2017. augusztus 18.

Jacob Harlon sikeres üzletember élete egyik pillanatról a másikra összeomlik. A férfi részegen autóbalesetet okoz, amelyben meghal a barátja. Harlon rács mögé kerül, ahol szembesül a börtönélet erőszakos világával, sajátos szabályrendszerével. Miközben igyekszik alkalmazkodni az új szabályokhoz, amelyek a túlélését biztosítják, lassan elveszíti az identitását és kapcsolatát a korábbi életével, beleértve a feleségét és a fiát is. Hiába szabadul ki, a börtönbéli "barátainak" keze utoléri őt.

Kirk teljesen átlagos srác. A pittsburgh-i reptéren dolgozik biztonsági őrként, bár merészebb álmaiban pilótaként repül. Amúgy nem is átlagos: vézna, ügyetlen és ronda. Még a szülei is jobban odavannak a volt (hárpia) barátnőjéért és a lány új pasijáért, mint érte. Ráadásul naponta az orra alá dörgölik, milyen élhetetlen, tehetségtelen fickó. Egy elhagyott mobiltelefonnak köszönhetően Kirk találkozik a bombázó Mollyval. Az ifjú meglepődik, hogy felkelti a sikeres és csinos lány érdeklődését. Nem érti, hogy lehet, hogy egy ilyen csaj időt és energiát pazarol egy magafajta lúzerre.

2019. szeptember 13.

Jodi a legmagasabb lány a középiskolában és soha nem érezte jól magát a bőrében. Évekig volt viccek és gúnyolódás célpontja, amik elől igyekezett elbújni, összegörnyedve kerülni mások figyelmét, de most végre úgy dönt összeszedi a bátorságát és büszkén húzza ki magát a tömegben.

A gonosz királynő megfosztja jogos örökségétől az árva hercegnőt, Hófehérkét, hogy ő maga uralkodhasson a királyságban. Nem mellesleg pedig szeretné felkelteni a jóképű Alcott herceg figyelmét is. Hófehérke szépsége azonban megbabonázza a herceget, aki rögvest beleszeret. Dühében a királynő száműzi a fiatal lányt a sötét erdőbe, ahol reményei szerint egy emberevő szörnyeteg gyomrában köt majd ki. A talpraesett hercegnő azonban szövetkezik hét lelkes, lázadó törpével, hogy visszakövetelje magának a trónt, elűzze a gonoszt és visszaállítsa a rendet a birodalomban.

Amikor a családja a városból a külvárosba költözik, a 11 éves Margaret új barátokkal, új érzésekkel és a kamaszkor kezdetével ismerkedik.

A negyvenes sztár, Margo kegyeibe beférkőző ambíciózus kezdő, Eve maróan szatírikus karriertörténete a film. A színház könyörtelen, gátlástalan világa a korabeli Amerika hidegháborús légkörét tükrözi. A különös szépségű és drámai erejű Bette Davis a bizonytalanságát agresszivitással kompenzáló, excentrikussága ellenére is melegszívű, idősödő sztár megformálásáért elnyerte a legjobb női alakítás díját Cannes-ban.

Romantikus történet két rendkívül zárkózott fiatal találkozásáról.

2023. április 7.

Carl Nargle, a helyi kincs, akinek megnyugtatóan suttogó hangja van, évtizedek óta saját festészeti műsorát vezeti a vermonti közszolgálati televízióban. Művészete magával ragadja a nézőt, az évek során pedig sok nő figyelmét felkeltette, különösen azokét, akik az adóhivatalnál dolgoznak. De amikor egy új festőt vesznek fel a csatorna újjáélesztésére, Carl saját festői tehetségével kapcsolatos félelmei kerülnek előtérbe.

Az Új-Angliában élő Charlotte Vale igazi vénkisasszony, aki uralkodó hajlamú anyja basáskodása miatt ideg összeroppanást szenved... Ám Charlotte-ott hamarosan bájos és méltóság teli hölggyé varázsolja az érzés, amelyet életében először tapasztal meg: a szerelem... Charlotte egy karib-tengeri luxushajón éli meg kalandjait, miután Rióban elcsavarta a fejét... nos, egy nős férfi.

Ha a szerelem kör alakban halad, te milyen határvonalakat lépnél át, hogy a lelki társaddal legyél? Ebben a közeli jövőben játszódó, lebilincselő szerelmi történetben, amelyet az Oscar-díjas John Ridley rendezett, Nick és Janine (Oscar-jelölt Leslie Odom, Jr. és Cynthia Erivo) a főszereplők. A pár boldog házasságban él, amíg Janine volt férje (Orlando Bloom) meg nem hajlítja az időt, hogy így próbálja meg szétválasztani őket, és ehhez igénybe veszi Nick főiskolai barátnőjének (Frieda Pinto) a segítségét is. Ahogy Nick emlékei és valósága kezdenek eltűnni, el kell döntenie, mit hajlandó feláldozni azért, hogy megtartsa - vagy elengedje - mindazt, amit szeret. Kitarthat-e a szerelem egy olyan jövőben, ahol az idő folyékony, és az egész élet csak illúzió?

2014. december 27.

Liz, just returned home after a mental breakdown, has to welcome a relative stranger into her home when Caitlin, a young, vivacious woman, claims to be her husband's daughter.

2018. április 27.

Két nő - miután csalódik a körülöttük lévő kapcsolatok és társkeresők hazugságaiban elhatározza, hogy együtt töltenek egy napot és megpróbálják felfedezni az intimitás új lehetőségeit.

Az egykori taekwondo bajnok Fred edzőként dolgozik. A férfi kedvenc hősével, Chuck Wallace-szal, a másodvonalbeli harcművészeti filmek sztárjával azonosítja magát. Amikor megcsalja a felesége, Fred leszálló ágba kerül. Mindenkivel gorombán bánik, elveszíti a tanítványait, és bolondot csinál magából. Szerencsére váratlan szövetségesre talál a kilencéves újonc Julióban és egyik tanítványában, az önbizalomhiánnyal küszködő Henryben. Amikor látogatóba érkezik Fred legjobb barátja, Mike, a négyes elmegy a taekwondo versenyre, hogy találkozzanak Fred példaképével.

Evelyn Stephens látszólag sikeres és szakmailag elismert ügyvéd. Nem véletlen, hogy a neve felmerült egy bírói kinevezés kapcsán. A nő azonban krónikus önbizalomhiányban szenved, és az érzelmi összeomlás határán áll. Megszállottan vonzódik a drága ruhákhoz, kozmetikumokhoz. Zaklatott kapcsolat fűzi a szeretőjéhez, Johnhoz, miközben szexuálisan érdeklődik a házába újonnan költözött pszichiáter, Renee iránt. A saját problémáit azonban kénytelen háttérbe szorítani, amikor megtudja, hogy a diplomamunkáját író, kleptomániás testvérét, Madelynt megint letartóztatták.

Megéri-e fogyni a barátaival?

Bevezető

Lucy mindig is ételt használt, hogy elkerülje az élet problémáit, de amikor ez a magáénak nevezett "kövér barát" a régi főiskolai haverjait a montanai pusztába csábítja, akkor egy új, sovány, gyönyörű és még mindig hibás személyt tár fel.

2017. április 18.

Sensitive Parts is a tender and sharply observed dramatic comedy about a young woman who is forced to confront her social anxiety and interpersonal fears before they consume her and the people she loves, with a little help along the way from the imaginary manifestation of an iconic popstar.

A vörös hajú Remy (Olivier Barthelemy) nap mint nap gúny és megvetés céltáblájává válik focicsapatában, ráadásul húgával és anyjával is folyton összetűzésbe kerül zsúfolt lakásukban. Az egyik ilyen csetepaté után megszökik otthonról. Hamarosan nyomára akad egy megkeseredett lelki tanácsadó, Patrick (Vincent Cassel), akinek szintén vörös a haja. A rosszkedvű Remy szemtelenségét Patrick megvetéssel vegyes rokonszenvvel fogadja, és elhatározza, hogy megedzi a fiút. A két vörös hajú együtt jön rá, hogy nincs helyük a XXI. századi Franciaországban. Se hazájuk, se népük, se hadseregük. Összefognak hát a világ ellen, hogy eljussanak a képzelt szabadság földjére.

2015. július 10.

What makes a voice “gay”? A breakup with his boyfriend sets journalist David Thorpe on a quest to unravel a linguistic mystery.

2015. augusztus 28.

Len is a Surf Lifesaving champion, a legend in the cloistered surf club just like his father. When the younger, faster, and fitter Phil arrives at the club, Len’s legendary status starts to crumble. Then Len sees Phil arriving in the company of another man. Phil is gay.

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés