286 filmek

1997. augusztus 15.

New York városában minden nyolcadik másodpercben elkövetnek egy bűntényt. A folyón túl van a zsaruk városa, Copland, ahol Freddy Heflin a seriff, de a nagyvárosi zsaruk irányítanak mindent. Freddynek ezúttal választania kell: példaképeit védi vagy végrehajtja, amit a törvény előír. Egy éjjel ugyanis kettős gyilkosságot követ el egy városi rendőr, akit korábban hősként ünnepeltek. Copland seriffje az igazság mellett dönt, és magánnyomozásba kezd a példaképnek tartott városi zsaruk, Gary Figgis és Ray Donlan után.

2017. szeptember 24.

Jessie és férje, Gerald próbálják feldobni, megfűszerezni házasságukat úgy, hogy együtt töltenek egy kis időt egy távoli, isten háta mögötti, tóparti víkendházukban. A kikötözős játék közben azonban a férfi váratlanul meghal, s Jessie ott marad egyedül. A kétségbeesett nőnek harcolnia kell a kiszabadulásért, s ezáltal a túlélésért.

Miután Marcus és Kevin Copeland ügynök legutóbbi megbízatása is kudarccal végződik, a "nagy ügyet" a riválisaik kapják. Nekik kell megakadályozniuk, hogy elrabolják a felső tízezer és a társasági élet két üdvöskéjét, a Wilson lányokat. Eközben Kevinre és Marcusra megalázó feladat vár: ők kísérik a reptérről a szállodába a két elkényeztetett hölgyet. A társaság azonban kalamajkába keveredik, a két szépség pedig megsérül. Veszélybe kerül a hétvége legfontosabb társasági eseménye. Kevin merész tervvel rukkol elő: ő és Marcus fogják eljátszani a két kikapós díva szerepét.

2023. január 6.

Gemma - egy játékgyártó cég robotikai mérnöke -, mesterséges intelligencia segítségével kifejleszt egy életszerű babát, amely úgy van programozva, hogy érzelmileg kötődjön frissen árván maradt unokahúgához. De a baba programozása túl jól működik, túlzottan védi új barátját… félelmetes eredménnyel.

Szép lány menekül sokkos állapotban az éjszakában egy baleset helyszínéről, a Los Angeles feletti hírhedt Mulholland Drive-on. Másnap reggelre elcsigázottan surran be egy elegáns lakásba. Megérkezik szerencsét próbálni Betty, a vidéki színésznő-jelölt, akinek nagynénje kiadta a lakást. Betty felfedezi az idegent, aki Ritának adja ki magát, de szívesen segít szorult helyzetén. Segít felgöngyölíteni a lány életének és a baleset előtti utolsó órák szálait. Rita és Betty számára rémálommá változik az idő minden szeglete: lehet, hogy ők nem egyszerűen azok, akinek eddig magukat hitték. A helyzet egyik kulcsa lehet Adam, a rendező, akinek a maffia nyomására kell női főszereplőt választania új filmjéhez. Ellentmondani életveszélyes...

Egy nő egy szörnyű baleset után egy pincében tér magához, és attól fél, hogy elrabolták. "Fogvatartója", aki fel van készülve a világvégére, azt állítja, hogy megmentette a nő életét, mivel borzalmas támadás érte a Földet, és emiatt a külvilág már lakhatatlan...

2019. január 11.

William Foster eltökélt célja, hogy az emberi tudatot digitálisan rögzítse. Csakhogy egy tragikus autó-balesetben elveszíti a családját. A férfi meggyőzi kollégáját, hogy segítsen klónokat gyártani elhunyt szerettei DNS-éből. A sors azonban kemény választás elé állítja, ugyanis döntenie kell, hogy a feleségét, vagy a gyermekeit hozza vissza az élők sorába.

2004. július 16.

Del Spooner, a chicagói rendőrség detektívje legújabb ügye során a U.S. Robotics gyár egyik alkalmazottja halálának körülményeit vizsgálja. Az elkövető egy gép, ám ez lehetetlen. Hiszen minden robot agyába be van égetve a robotika három alaptörvénye: gép nem bánthat embert, engedelmeskedik az emberi parancsnak (kivéve, ha ezzel megszegné az első szabályt) és ügyel saját épségére (kivéve, ha ezzel megszegné az első két szabályt). Ha mégis egy robot az elkövető, annak következményei beláthatatlanok.

Frank Bannister kisstílű szélhámos, aki az emberek félelmét kihasználva akar meggazdagodni. Partnerei tökéletesek ehhez a munkához: olcsón dolgoznak, szolgálatkészek és halottak! A három csirkefogó kísértet segítségével Frank, mint szellemirtó jól megszedi magát. A kisvárosban azonban mások is kísértenek, s fõhõsünk hamar megbánja, hogy elkezdte kibogozni egy természetfeletti bűntény szálait...

2004. október 6.

Belle Williams (Queen Latifah) felspécizett járgányával New York utcáin repeszt, és mindenki tudja, ővé a város leggyorsabb taxija. Belle autóversenyzőnek készül, ám egy szerencsétlen találkozás letéríti útjáról. A kiöregedő zsaru, Andy Washburn (Jimmy Fallon) esik be a taxiba, és arra kéri, legyen a sofőrje egy őrült hajszában. Washburn a hírhedt brazil bombázókból álló bankrablók sarkában liheg, akiket Vanessa (Gisele Bundchen), a hideg, számító szépség vezet. Belle-nek most már hivatalos felhatalmazása van rá, hogy bármilyen sebességgel, bármilyen szabályra fittyet hányva száguldjon.

1983. október 21.

Johnny Smith (Christopher Walken) 5 évig feküdt kómában, miután csodával határos módon túlélt egy szörnyű autóbalesetet. A szürke kisvárosi tanár egészen más emberként tér vissza: furcsa természetfeletti erő birtokába került és látnoki megérzései támadnak, amint megérint valamit vagy valakit. Johnnyból akarata ellenére hamarosan igazi amerikai szenzáció lesz, ám mégis használnia kell különleges képességeit. Szadista fojtogató tartja rettegésben a várost, de még ennél is nagyobb veszély bukkan fel egy törtető vidéki poitikus (Martin Sheen) személyében, akinek a lelkében a Sátán lakozik és az Egyesült Államok elnöki székére tör. Mindezt csak Johnny tudja és felmerül benne a kérdés, ha látja a jövőt, vajon meg is tudja azt változtatni?

2021. október 1.

Íme a Titán, egy olyan fém, amely minden korróziónak ellenáll, jól bírja a hőt, és a szakítószilárdsága is kiváló. Főként emiatt is használják a gyógyászatban fémprotézisek előállításához.

Julia Ducournau korábban olyan hátborzongató alkotásokat tett le az asztalra, mint a Nyers és A bőr alatt, legújabb rendezése, a Titán pedig nem kevésbé hozzá ezt a hangulatot.

Henry a paradicsomi Hawaii-on éli az unatkozó playboyok édes életét. Egyik reggel azonban találkozik a csinos Lucyval, akinek remek a humora, bájos a mosolya és palacsintájából épp meseházat épít a tányérján. Egyszóval teljesen belehabarodik a lányba. Minden nagyszerűen alakul, de másnap kiderül, hogy Lucy semmire sem emlékszik a vidám randiból, mivel rövid távú memóriája egy autóbalesetben jóvátehetetlenül megsérült. Így Henrynek nem marad más választása: minden nap újból nekiveselkedik, hogy meghódítja Lucyt.

Amikor Max és barátai vonakodva ugyan, de részt vesznek a jubileumi vetítésén a hírhedt 80-as évekbeli horrorfilmnek, melyben Max elhunyt édesanyja szerepelt, valamilyen titokzatos módon mindannyian a filmben találják magukat. Hamar rájönnek, hogy a dolog valós, és tényleg meg kell küzdeniük a vászonról ismert machetével hadonászó gyilkossal. A holttestek száma csak nő és nő, s már csak az a kérdés: kik lesznek az utolsó lányok, akik életben maradnak, és megmenekülhetnek a filmből.

2012. február 10.

Az őrülten szerelmes ifjú házaspár, Paige (Rachel McAdams) és férje Leo (Channing Tatum) éppen csak elkezdik élvezni közös életüket, amikor váratlan dolog történik. Egy autóbaleset következményeként az ifjú ara kómába esik, azonban miután felébred, amnéziába esik. Nagyon kevés emléke van az addigi életéről, így szerelméről sincsenek emlékképei. Leonak erősnek és kitartónak kell lennie, hogy élete párja újra belészeressen.

2001. december 14.

Úgy tűnik, David Aames varázslatos életet él. A jóképű, gazdag, karizmatikus ifjú egy New York-i kiadó vezetője, gondtalan és felelőtlen életvitele elbűvölő, mégis, mintha hiányozna belőle valami. Akár egy impresszionista tájkép: ha közelebbről megvizsgáljuk, ez az élet egész más színben tűnik fel. Egy éjszakán David megismerkedik álmai asszonyával, aztán egy apró hiba következtében el is veszíti őt. A fiú váratlanul a románc, humor, gyanakvás, szerelem és szex szédítő forgatagába zuhan, és azon veszi észre magát, hogy kétségbeesetten keresi saját lelkét, és felfedezi az igaz szerelem értékes és mulandó természetét.

Az egyetlen túlélõ Sally Hardesty nagybátyja Lefty Enright bosszút esküdött, hogy nem nyugszik, ameddig Bõrpofáékat el nem kapja, már csak meg kéne találnia õket. Bõrpofa és családja ezúttal egy elhagyott vidámparkba fészkeli be magát. Lefty útja a halál barlangjába vezet, ahol az áldozatok egy rémálombeli vállalkozás elengedhetetlen kellékei...

Russell Baze teljesen hétköznapi életet él, ám egy szempillantás alatt megváltozik minden, miután az Irakból nemrég hazatért öccse hirtelen eltűnik. A nyomozóhatóság teszi a dolgát, ám nem jut sokra, így Russell saját kezébe veszi az irányítást.

2018. április 6.

A Chappaquiddick, megtörtént esetet, a Ted Kennedy által 1969-ben, a címként nevesített szigeten okozott tragikus kimenetelű autóbalesetet és az azt követő botrányt, valamint annak erősen manipulált kezelését és következményeit feldolgozó 2017-es film, John Curran rendezésében.

2021. április 30.

Egy fiatal lány apja művészetében és édesanyja szellemével próbál vigasztalást találni.

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés