351 shows

October 2, 2016

Az 1973-as Feltámad a vadnyugat című film alapján készült sorozat a jövőbe kalauzolja el a nézőt. Helyszíne egy kalandpark, ahol szép kis summáért vakációzhat a lakosság tehetősebb része.

March 21, 2004

A westernsorozat a Dakota államban lévő Deadwood városában játszódik. Deadwood olyan helyen helyezkedik el, amely kívül esik a szövetségi ellenőrzés hatókörén. Ennek megfelelően itt nem érvényesek a szövetségi törvények.

A területet 1868-ban, a dakota sziú indiánokkal Fort Laremie-ben, "örök időkre" kötött szerződés értelmében az oglala törzs számára jelölték ki. A Black Hills a dakota indiánok szent földje volt, ám a kapzsi telepeseket ez a legkevésbé sem érdekelte. Az arany hírére aranyásók ezrei lepték el a területet, ők alapították a várost 1876-ban. Az indiánokkal való összetűzések háborúhoz vezettek, amelyben az egyesült sziú, sájenn és arapahó törzsek a híres Little Big Horn-i csatában megsemmisítették a Custer tábornok vezette 7. Lovasezred jelentős részét. 1876 nyarára már tízezer főnyire duzzadt az illegálisan épült város lakossága. Az emberek aranyásásból és szerencsejátékból próbáltak meggazdagodni. Ekkor kezdődik a történet.

Dick Powell's Zane Grey Theatre, sometimes simply called Zane Grey Theatre, is an American Western anthology series which ran on CBS from 1956 to 1961.

A házaspárnak, Charles és Caroline Ingalls-nek három lánya van, Mary és Laura kisiskolás korúak, Carrie pedig 3-4 év körüli. Walnut grove-i életük fontos részévé válik a farm, a malom, az iskola, a templom, megismerik Nels és Harriet Oleson-t, akik a vegyesboltot vezetik, gyermekeiket, a kiállhatatlan Nellie-t és a nővére irányítása alatt álló Willie-t, Miss Beadle-t, a tanárnőt, Alden tiszteletest, Baker doktort, Mr. Hansont, a városalapítót és másokat. Hamarosan csatlakozik az agglegény Mr. Edwards, aki újdonsült feleségével, Grace Sniderrel és három adoptált gyermekükkel Ingalls-ék jó barátai lesznek, a legidősebb fiú, John pedig kishíján feleségül veszi Mary Ingalls-t.

June 20, 2018

A Paramount Channel-ön most bemutatott Yellowstone középpontjában a Dutton család helyezkedik el, az ő kezükben van Montana utolsó hatalmas, egybefüggő farmja. Ezt több irányból is fenyegetik, a közeli, főleg idegenekkel teli város arrafelé akar fejlődni, a másik oldalról az indián rezervátum új főnöke élezi a skalpoló kését, hogy a korrupt politikusokról ne is beszéljünk.

September 12, 1959

Ben Cartwright és fiainak vadnyugati kalandjai, miközben védik nevadai tanyájukat, miközben segítik a környező közösséget.

A sikerdráma helyszíne a régi amerikai nyugat, főszereplője pedig egy Harvardon végzett doktornő, aki otthagyja a komfortos Bostont, hogy Colorado Springs határvárosban indítson praxist. A női orvos nem megszokott dolog a polgárháború előtti Amerikában, ám Dr. Quinn lépésről-lépésre megnyeri a városiak bizalmát, három gyermek szeretetét, akiket örökbefogad és a marcona "hegyi ember", Byron Sully figyelmét.

The Life and Legend of Wyatt Earp is a television western series loosely based on the life of frontier marshal Wyatt Earp. The half-hour black-and-white program aired for 229 episodes on ABC from 1955 to 1961 and featured Hugh O'Brian in the title role.

September 14, 1957

Have Gun – Will Travel is an American Western television series that aired on CBS from 1957 through 1963. It was rated number three or number four in the Nielsen ratings every year of its first four seasons. It was one of the few television shows to spawn a successful radio version. The radio series debuted November 23, 1958.

The television show is presently shown on the Encore-Western channel.

Have Gun – Will Travel was created by Sam Rolfe and Herb Meadow and produced by Frank Pierson, Don Ingalls, Robert Sparks, and Julian Claman. There were 225 episodes of the TV series, 24 written by Gene Roddenberry. Other contributors included Bruce Geller, Harry Julian Fink, Don Brinkley and Irving Wallace. Andrew McLaglen directed 101 episodes and 19 were directed by series star Richard Boone.

December 19, 2021

A "Yellowstone" előzménysorozata a Dutton család életét követi, akik a szegénység elől menekülve a Nagy-síkságon keresztül veszedelmes útra indulnak, hogy Montanában találjanak jobb jövőt.

September 15, 1949

The Lone Ranger is an American western television series that ran from 1949 to 1957, starring Clayton Moore with Jay Silverheels as Tonto. The live-action series initially featured Gerald Mohr as the episode narrator. Fred Foy served as both narrator and announcer of the radio series from 1948 to its finish and became announcer of the television version when story narration was dropped there. This was by far the highest-rated television program on the ABC network in the early 1950s and its first true "hit".

September 17, 1965

The Wild Wild West is an American television series. Developed at a time when the television western was losing ground to the spy genre, this show was conceived by its creator, Michael Garrison, as "James Bond on horseback." Set during the administration of President Ulysses Grant, the series followed Secret Service agents James West and Artemus Gordon as they solved crimes, protected the President, and foiled the plans of megalomaniacal villains to take over all or part of the United States.

The show also featured a number of fantasy elements, such as the technologically advanced devices used by the agents and their adversaries. The combination of the Victorian era time-frame and the use of Verne-esque style technology have inspired some to give the show credit for the origins of the steam punk subculture.

October 1, 1952

Death Valley Days is an American radio and television anthology series featuring true stories of the old American West, particularly the Death Valley area. Created in 1930 by Ruth Woodman, the program was broadcast on radio until 1945 and continued from 1952 to 1970 as a syndicated television series, with reruns continuing through August 1, 1975.

The series was sponsored by the Pacific Coast Borax Company and hosted by Stanley Andrews, Ronald Reagan, Robert Taylor, and Dale Robertson. With the passing of Dale Robertson in 2013, all the former Death Valley Days hosts are now deceased.

October 10, 1957

1820. Kalifornia spanyol gyarmat. Don Diego de la Vega, egy gazdag földbirtokos fia apja hívására, egyetemi tanulmányait félbeszakítva három év után tér haza Spanyolországból. Nyomban szembesül a ténnyel, hogy a térség katonai parancsnoka, Monastario kapitány visszaél hatalmával és a földbirtokokat elkobozva a leggazdagabb ember akar lenni az államban. Első áldozata Nacho Torres, de Zorro kiszabadítja és a közeli misszióba küldi, Felipe atyához. A Zorro név azt jelenti: róka, nem csoda, hisz Don Diego mondása: "Ha nem bújhatsz bele az oroszlán bőrébe, bújj a rókáéba!"

June 3, 2012

Walt Longmire a wyomingbeli Absaroka megye mindenre elszánt seriffje. Habár alig egy éve özvegyült meg, és azóta is próbál megbirkózni a veszteséggel, a régi idők pisztolyhőseinek moráljával: veszi a kalapját és küzd tovább a bűn ellen. Modern western, erkölcsökkel és indiánokkal, na meg bűnözőkkel.

Jim Hardie helps Wells Fargo agents battle the bad guys.

April 14, 2022

A sorozatban két eltérő gondolkodásmódú wyomingi család telekviszályába csöppenünk bele. Míg az Abbottok a fenntartható gazdálkodás hívei, szomszédaik, Tillersonék a profitra és a föld kizsigerelésére esküsznek. Egy régi földhivatali dokumentum szerint azonban Abbotték földjének nyugati legelője valójában Tillersonék tulajdona. Wayne (Will Patton) pedig minden lehetséges eszközt bevet, hogy megszerezze Royaltól (Josh Brolin) a területet. Ami a takarmánynövények mellett egy furcsa jelenségnek is táptalajt biztosít: egy örvénylő, furcsa zajokat árasztó kozmikus fekete lyuknak. Hogy mi mindent rejteget még a föld, azt talán maguk az alkotók sem tudják,mindenesetre a rejtélyfaktor eredményesen mozgásba hozza a cselekményt is. Amiben szerepel még egy eltűnt feleség, egy gyilkossági ügy, egy titokzatos átutazó táborozó (Imogen Poots), egy közelgő sheriff választás és egy kötelező szerelmi szál is.

December 18, 2022

A Yellowstone eredettörténetének második fejezete. Leginkább arra mutat rá a sorozat, hogy nem volt egyszerű az élet, könnyen le lehetett zuhanni a gazdagságból, a koncleső hiéna emberek csak a gyöngeség első jelére vártak. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy tényleg ilyen az élet? Tényleg csak másokat letiporva tudunk érvényesülni? Tényleg fegyverben a kézzel kell aludni, vigyázva a javainkra? Tényleg megéri a gazdagság, ha ez az ára?

September 6, 1958

Wanted: Dead or Alive is an American Western television series starring Steve McQueen as the bounty hunter Josh Randall. It aired on CBS for three seasons from 1958–61. The black-and-white program was a spin-off of a March 1958 episode of Trackdown, a 1957–59 western series starring Robert Culp. Both series were produced by Four Star Television in association with CBS Television.

The series launched McQueen into becoming the first television star to cross over into comparable status on the big screen.

A történet valamikor a távoli jövőben játszódik, amikor az emberiség már elhagyta a katasztrófa sújtotta Földet, és benépesítette a Naprendszert. A bolygóközi társadalomban elharapódzó bűnözéssel szemben az Intergalaktikus Rendőrség már kevésnek bizonyul, a korrupciótól tehetetlen rendőrség bevezeti az akár milliós végösszegű vérdíjakat, és megkezdődik a fejvadászok, vagy ahogy ők magukat hívják a cowboyok kora. A főszereplők is ilyen fejvadászok, akik akarva-akaratlanul egymásra lesznek utalva, miközben bolygóról bolygóra repülnek a „nagy fogás” reményében, a galaxis legfurább figuráival akadnak össze, de lassacskán fény derül a múltjuk sötétebb titkaira is, amikkel szembe kell nézniük.

Can't find a movie or TV show? Login to create it.

Global

s focus the search bar
p open profile menu
esc close an open window
? open keyboard shortcut window

On media pages

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(right arrow) go to next season
(left arrow) go to previous season

On TV episode pages

(right arrow) go to next episode
(left arrow) go to previous episode

On all image pages

a open add image window

On all edit pages

t open translation selector
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l go to last reply
ctrl+ enter submit your message
(right arrow) next page
(left arrow) previous page

Settings

Want to rate or add this item to a list?

Login