• US

Gil (Owen Wilson) és Inez (Rachel McAdams) jegyesek, akik üzleti okokból Párizsba látogatnak. Időközben kiderül, hogy a pár nem egészen egymáshoz való. Gil esetleg Párizsban szeretne élni, es komoly íróvá válni, míg Ineznél ez szóba sem jöhet. Gil szeret esőben sétálni, míg Inez nem. A történetben a fordulatot az hozza, hogy Gil felfedezi: pontban éjfélkor Párizs egy bizonyos pontján egy fiákerbe szállva időutazásban vehet reszt, amely visszaröpíti az általa kedvelt 1920-as évekbe...

August 15, 2008

A két amerikai barátnő - Vicky és Cristina - Barcelonába érkeznek egy hosszú vakációra. A józan és jegyben járó Vicky a katalán kultúrát tanulmányozná és nem akar kalandokba bonyolódni. A szertelen Cristina viszont a boldogságot és az élet értelmét szeretné megtalálni a maga keresetlen módján, miután első rövidfilmje a szerelemről nem hozta el neki a sikert. Mindkettőjük életét felkavarja, mikor megismerkednek Juan Antonio-val, a sármos festővel és annak lökött, szuicid és közveszélyes exnejével, Maria Elena-val.

Fannynak és Jean-nak mindene megvan, ők az ideális pár: szakmai életükben kiteljesedtek, Párizs előkelő negyedeiben élnek egy pompás lakásban, és úgy tűnik, ugyanolyan szerelmesek, mint első találkozásuk napján. Ám amikor Fanny véletlenül keresztezi Alain, egykori gimnáziumi barátja útját, azonnal a horogra akad. Újra találkoznak, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz...

Az ’50-es években négy ember sorsa fonódik össze és változik meg végzetesen Coney Island nyüzsgő vidámparkjában: az érzelmileg labilis Ginny, aki korábban színésznő volt, ám most pincérnőként dolgozik; férje, Humpty, aki egy szedett-vedett körhintát üzemeltet több-kevesebb sikerrel; Mickey, a fiatal életmentő, aki arról álmodozik, hogy író lesz belőle; valamint a fiatal Carolina, Humpty lánya, aki bár régóta elhidegült apjától, most kénytelen a házában meghúzni magát, miután gengszterek elől menekül.

Kevesen tudják, hogy minden idők legünnepeltebb kínai bűvésze, Wi Ling Soo valójában nem más, mint Stanley Crawford, egy mogorva, arrogáns angol férfi. Crawford nem csak egetverően öntelt, de irtózik az állítólagos médiumoktól, akik azt hangoztatják, igazi varázslatra képesek. Legjobb barátja, Howard Burkan meggyőzi a mágust: utazzon el vele a Cote D'Azurra, a Catledge családhoz, és leplezze le a fiatal, és rendkívül elbűvölő látnokot, Sophie Bakert. A bájos Sophie édesanyjával érkezett a Riviérára, Grace Catledge meghívására, aki abban a reményben invitálta meg az ifjú hölgyet, hogy kapcsolatba léphet elhunyt férjével. Sophie érkezésének Mrs. Grace fia örül a legjobban, Brice, aki pillanatok alatt fülig belehabarodik a fiatal látnokba. Ebbe az idillbe toppan bele Crawford, aki úgy gondolja, ő bizony átlát a szitán, és leleplezheti a lányt. Nem is érti, a család miért ennyire hiszékeny, és hogy nem veszik észre a nyilvánvalót: Sophie-nak nincs természetfeletti képessége.

Abe Lucas, egy kisvárosi egyetem egzisztenciális válságban lévő filozófiaprofesszora új célt ad életének, amikor kapcsolatba lép diákjával.

August 23, 2013

Az elegáns, New York-i társasági hölgy, Jasmine élete darabjaira hullik, a házassága is tönkremegy a vagyonos üzletemberrel, Hallal, ezért beköltözik a testvére, Ginger szerény, San Francisco-i lakásába, amíg összeszedi magát. Jasmine labilis lelkiállapotban érkezik San Franciscóba, a feje zsong az antidepresszánsokra megivott koktéltól. Bár arisztokratikus viselkedését meg tudta őrizni, érzelmileg bizonytalan, és hétköznapi dolgokat sem tud megoldani.

June 19, 2009

Woody Allen új vígjátéka egy, a kenyere javát már régen megevett, excentrikus New York-i férfiról (Larry David) szól, aki feladja felső tízezerbéli kényelmét, és egyszerű, bohém életet kezd élni. Amikor összeismerkedik egy fiatal déli lánnyal, hamar rádöbben, hogy az egyszerűnek hitt életmód gyakran sokkal több felelőséggel jár, mint gondolta.

July 15, 2016

Bobby egy New York-i zsidó, összetett foglalkozású család legkisebb gyermeke. Elutazik szerencsét próbálni Phil bácsikájához, akinek gyönyörű titkárnője, Veronica azonnal megragadja. Csakhogy ő titokban a házas Phil bácsi szeretője... Főhősünk visszatérve New Yorkba gengszter bátyjával megnyitja a környék egyik legmenőbb szórakozóhelyét. Ám történetük Veronicával nem ért még véget!

Egy amerikai házaspár San Sebastianba utazik egy filmfesztiválra, az esemény varázsa azonban magával ragadja és elsodorja őket.

Róma városában romantikus és komikus kalandokra bőségesen van lehetőség, Woody Allen filmje pedig olyan emberekről szól, akiknek az élete a különleges események hatására örökre megváltozik. A többszörös Oscar®-díjas rendező legújabb filmje bemutat nekünk egy neves amerikai építészt (Alec Baldwin), aki újraéli az ifjúságát; egy átlagos középosztálybeli rómait (Roberto Benigni), aki hirtelen a város egyik legnagyobb hírességévé válik; egy fiatal vidéki párt (Alessandra Mastronardi és Alessandro Tiberi), akik különböző romantikus afférokba bonyolódnak; és egy amerikai operarendezőt (Woody Allen), aki egy énekesnek sem utolsó temetkezési vállalkozót szeretne feljuttatni a színpadra.

Jerry, a fiatal író és Amanda első látásra egymásba szerettek. Mintha így lett volna elrendelve: már az első beszélgetés alatt végzetes vonzalom alakul ki közöttük, a boldogság kapui nyílnak meg számukra, pedig mint később kiderül, a mindennapi élet Amandával nem is olyan könnyű. Ugyanis a hölgy egy kicsit hisztis, ideges, bulémiás, örökké elkésik és azonnal kiborul, ha Jerry hozzáér, ugyanakkor szinte betegesen hűtlen. Ráadásul Jerrynek még a lány anyját is el kell viselnie. Sőt, ott van még Harvey, Jerry lúzer ügynöke, aki természetesen kivételes karriert ígér a fiúnak. Az egyetlen vigaszt Dobellel, egy idősödő tanárral tett hosszú séták jelentik a fiú számára. Dobel az önvédelem mestere. Tökéletesen paranoiás, akinek mindenről megvan a véleménye: a nőkről, az életről, a művészetről, a pszichológiáról és főleg arról, hogy hogyan kell megmenteni Jerry és Amanda kapcsolatát.

Val Waxman, az egykori sztárrendező túl karrierje fénypontján reklámfilmek készítésével múlatja az időt, miközben végig a nagy visszatérésben reménykedik. Mikor felajánlják neki egy kasszasikernek ígérkező film rendezését, Val kapva kap az alkalmon. A gond csak az, hogy a nagy lehetőség közvetlenül ex-feleségétől és annak szeretőjétől érkezik, akik magánéletben és munkában is sikeres párost alkotva egy filmstúdióban dolgoznak. Feltörő érzelmei és a mardosó féltékenység következtében megtörténik a legrosszabb: Val a forgatás megkezdése előtt idegi alapon átmenetileg elveszti a látását. Barátai azonban, akik hisznek tehetségében, segítenek neki, hogy megpróbálhassa a lehetetlent: vakon megrendezni a filmet.

Néhány jó barát az étteremben üldögélve fogadást köt: minden történetből lehet vidám és tragikus filmet írni. Itt van mindjárt Melinda figurája. A lány öngyilkosságot kísérel meg, sok nyugtatót vesz be, és mielőtt még elvesztené az eszméletét, bekopogtat régen látott barátaihoz, a manhattani művész házaspárhoz, akik éppen egy producer számára tartanak partit. A történet innentől kettéválik, és felváltva követik egymást a tragikus és komikus fordulatok. A két Melinda végigjárja szomorú, illetve vidám útját a bukásig vagy a megtalált szerelemig. (port.hu)

Megromlott Alfie és Helena házassága. A férfi az elveszett ifjúságát keresi a nála jóval fiatalabb call-girl oldalán, aki színésznő szeretne lenni. Az elhagyott asszony, Helena a lányának, Sallynek önti ki a szívét, és jósnőhöz jár, annak tanácsai szerint alakítja életét. Idővel pedig találkozgatni kezd egy férfival, aki nemrég veszítette el a feleségét. Helena lánya is boldogtalan házasságban él, se munkájuk, se pénzük, se gyerekük. Sally férje, Roy sikertelen író, aki leginkább a szomszéd lányt kukkolja. Miközben Sally egyre közelebb kerül a főnökéhez, úgy távolodik el a férjétől.

A helyszín a negyvenes évek New Yorkja. Woody Allen ezúttal C. W. Briggs-et, egy biztosítási nyomozót alakít, aki minden biztosítási csalást hihetetlen profizmussal leplez le. Ki nem állhatják egymást a cég új, szigorú szervezési szakértőjével, Betty Ann-nel (Helen Hunt), akit azért vettek fel, hogy modernizálja és racionalizálja az üzletmenetet. Egy céges bulin egy mágus a színpadon hipnotizálja mindkettőjüket. Ettől a naptól kezdve C. W. nappal egy ékszerrablás-sorozatot próbál felgöngyölíteni, anélkül, hogy emlékezne arra, hogy éjszakánként ő követi el a bűntényeket. A hipnózis mellékhatásaként a két főszereplő sajnálatos módon időnként, bizonyos jelszó hatására halálosan egymásba szeret és természetesen ők ébren minderről mit sem tudnak.

Woody Allen romantikus komédiája, az Egy esős nap New Yorkban egy főiskolás szerelmespár, Gatsby (Timothée Chalamet) és Ashleigh (Elle Fanning) történetét meséli el. A pár tervei a New Yorkban töltött romantikus hétvégéről egy csapásra füstbe mennek, amikor a napos idő esősbe fordul. Hamarosan elsodródnak egymás mellől, ami csak a kezdete a véletlen találkozások és furcsa kalandok hosszú sorának, amit külön-külön megélnek. A négyszeres Oscar-díjas Woody Allen egy romantikus komédiával tér vissza imádott városába, New Yorkba, hogy újabb fejezetet írjon a szerelemről. Legújabb filmje ismét igazi sztárparádé: Jude Law, Liev Schreiber, Diego Luna és Serena Gomez mellett főszereplőinek az új generáció legnagyobbjait, a Szólíts a nevedennel berobbanó Timothée Chalamet-t és a huszonegy évesen már hatvan szerepet maga mögött tudó Elle Fanninget teszi meg.

Can't find a movie or TV show? Login to create it.

Global

s focus the search bar
p open profile menu
esc close an open window
? open keyboard shortcut window

On media pages

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(right arrow) go to next season
(left arrow) go to previous season

On TV episode pages

(right arrow) go to next episode
(left arrow) go to previous episode

On all image pages

a open add image window

On all edit pages

t open translation selector
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l go to last reply
ctrl+ enter submit your message
(right arrow) next page
(left arrow) previous page

Settings

Want to rate or add this item to a list?

Login