Agymenők (2007)
← Vissza a főoldalra
Keith Carradine mint Wyatt Teller
Epizódok 5
Kapórajött színjáték
Penny-hez apja, Wyatt érkezik látogatóba, ezért Penny megkéri Leonard-öt, tegyenek úgy, mintha még mindig együtt lennének, mert ő az egyetlen fiú, akit az apja eddig elfogadott. Penny végül kitálal az apjának, majd miután elhagyja a szobát, Wyatt könyörög Leonard-nek, hogy fogadja vissza a lányát. Eközben Raj arra panaszkodik, hogy egy lány sem akarja őt megcsókolni, ami miatt Bernadette megsajnálja, és meg akarja csókolni. Howard azonban közbeveti magát, hogy ne történjen meg a csók, így véletlenül őt csókolja meg Raj. Másnap mindketten sajnálják az esetet.
TovábbiA legénybúcsú-defektus
Howard és Raj reggel megjelennek Leonard és Sheldon lakásán azzal a javaslattal, hogy most tartsák meg Leonard legénybúcsúját (mivel a gyors házasságkötés miatt erre nem volt alkalom). Sheldon tiltakozik, hogy ő nem akar menni, erre kénytelenek megkötözni és betuszkolni a kocsiba. Howard és Raj terve az, hogy átmennek Mexikóba és ott töltik a hétvégét.
Amy élethű, pénisz alakú süteménnyel lepi meg Pennyt. Penny és Bernadette azt javasolják neki, hogy a szakítás kapcsán változtasson valamit a kinézetén. Amy eldönti, hogy kifúratja a fülét, amire gyerekkora óta nem volt alkalom. Penny felajánlja, hogy ő megcsinálja a fülcimpa-fúrást. Közben kiderül, hogy Penny nem mondta el az apjának, hogy megházasodott, ezért ráveszik, hogy hívja fel telefonon. Penny fél, hogy apja haragudni fog, amiért csak utólag szól neki, apja azonban örül a hírnek. Egyúttal megemlíti, hogy Penny kedvenc malaca egy baleset következtében elhunyt. Amynek is fel kell hívnia az anyját, de ő megpróbálja a kényes témákat kerülni, így azokat Penny mondja el neki. Sheldon megenyhül, amikor megtudja, hogy a kisbusz, amit a fiúk kibéreltek, valamikor a néhai Richard Feynman Nobel-díjas fizikusé volt és az ő hétvégi házában fognak aludni. Útközben azonban defektet kapnak, és a hibás kereket sehogyan sem tudják lecsavarozni, bár mindenféle módszert kipróbálnak. Végül a kocsi kigyullad és leég.
TovábbiA házastárs-sejtés
Penny és Leonard elhatározzák, hogy tartanak egy második esküvőt Leonard anyja kedvéért. Az eseményre Leonard anyja és apja (akik elváltak és utálják egymást), továbbá Penny egész családja megérkezik. Howardot megkeresi a lakásán a légierőtől egy ezredes egy újításával kapcsolatban, de Raj letagadja, hogy otthon van. Howard később mégis felveszi vele telefonon a kapcsolatot, és beleegyezik egy személyes találkozóba az egyetemi laborjukban. Utalások történnek rá, hogy Sheldon anyja és Leonard apja összejöttek a szállodában, ahol laktak.
TovábbiA prokreációs kalkuláció
Howard és Bernadette életét egyre inkább megnehezíti, hogy Stuart egyre többször hozza haza a barátnőjét. Penny és Leonard családalapításon gondolkozik, miközben Raj az elrendezett esküvővel foglalkozik.
TovábbiA donációs oszcilláció
Ahhoz, hogy betartsa Zacknek tett ígéretét, Leonard elutasítja Penny közeledését. Bernadette úgy dönt, dacol a súlytalansággal, hogy bebizonyítsa, Howard téved.
További