116 filmek

1994. július 6.

Az alacsony IQ-val rendelkező Forrest nagy dolgokat ért el életében, és jelentős történelmi események során is jelen volt – minden esetben messze felülmúlva azt, amit bárki elképzelt, hogy képes lenne megtenni. De annak ellenére, hogy mindent elért, egyetlen igaz szerelme elkerüli őt.

A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. A rendszer diktatórikus eszközökkel tartja fenn a hatalmat, és erőszakkal lép fel az illegális bevándorlók ellen: táborokba hurcolják és deportálják őket. Theo egykor a változás élharcosa volt, de mára kiégett, megkeseredett ember. Minden megváltozik, amikor egykori szerelme, Julian szívességet kér tőle. Egy fiatal nőt kell kijuttatnia az országból. Hamarosan kiderül, hogy Kee nem egyszerű menekült.

1973. december 18.

A fiatal Serpico, a rendőr akadémia elvégzése után, egy New York-i rendőrőrsre kerül, ahol az iskolában tanult elvek szerint akar dolgozni: becsületesen és a törvénytisztelő módon. Azonban a hetvenes évek elején működő amerikai bűnüldöző szervekről merőben más kép rajzolódik ki. A fiatal rendőr mindenhol korrupcióval, kenőpénzzel és a működési szabályzat által megszabott korlátokkal találkozik. Minden szolgálatban töltött napon be kell látnia, hogy a szervezeten belüli bűnözés szálai egyre feljebb nyúlnak. Franket kollégái egyre ellenségesebben kezelik. Serpico kockára teszi az életét, amikor nem törődik bele a helyzetbe, és egyre elszántabban harcolni kezd az alvilággal. Kiderül, hogy halálos ellenségeket nem a bűnözők, hanem a rendőrök között kell keresnie.

2012. február 24.

Egy pár New Yorkban vesz lakást, azonban nem sokkal ezután a férfi elveszti a munkáját. Más lehetőség híján Giorgiába indulnak, hogy családjukkal éljenek, a szülői házban. Útközben kivesznek egy szobát, hogy megpihenjenek. Akaratul ellenére egy nudista kommuna kellős közepébe csöppennek.

Hét titkokkal terhelt idegen találkozik a kaliforniai Tahoe-tó mellett, egy sötét múltú, lelakott hotelben. Egy végzetes éjszaka folyamán mindenkinek jut egy utolsó esély a megváltására... mielőtt végleg elszabadul a pokol.

2000. február 11.

Richard a világ legszabadabb embere, csupán három dologra van szüksége a túléléshez: nikotinra, videojátékokra és Vietnamban játszódó háborús filmekre. Egyébként szabad, mint a madár, a világot járja, és nem törődik semmivel.Egy lepusztult és elhagyott bangkoki szállodában öngyilkos lesz lepusztult és elhagyott szomszédja, és Richardra hagy egy térképet, mely egy titokzatos szigetre vezető utat mutat. A srác nem is akar ennél többet tudni, nekivág az útnak, megküzd a tengerrel és a hadsereggel, hogy végül rátaláljon valamire, ami csodálatos, elmesélhetetlen és megközelíthetetlen. Aztán fokozatosan kiderül, hogy a sziget mégsem hasonlít annyira a paradicsomhoz, mint azt első látásra gondolná az ember. A paradicsomnak például nem volt ennyi furcsa lakója. Ami pedig a megközelíthetetlenséget illeti: ha éppen menekülni kell egy szigetről, akkor nem előny, ha senki sem tudja, hol az a sziget…

1991. március 1.

A The Doors és zenéje legenda. A film elementáris erővel, zenében és képekben mutatja be a valóság küszöbének átlépését, az áttörést a "másik oldalra". Kábítószeres látomások, eksztatikus, botrányos színpadi fellépések, rituális szeretkezések, a tudatos és tudattalan határainak elmosódása - mindez csak egy valakinek a személyiségén átlényegítve volt lehetséges, a zenekar költő-énekesén, akit úgy hívtak: Jim Morrison...

A főhős egy kitüntetett katona, eltanácsolt rendőr, kiöregedett autó és motor versenyző egyszemélyben: Kowalski. Jelenleg egy autószállító cégnél dolgozik. Az egyik megbízása szerint Denverből San Franciscoba kell szállítania egy autót. Útnak indul és a kresz szabályaira fittyet hányva száguldásba kezd. Ezt a rendőrök nem nézik jó szemmel és a nyomába erednek, de megállás helyett inkább a menekülést választja. Ezekután kezdetét veszi a hajsza, melyben lélegzet elállító mutatványokkal tartja távol magától a nyomába eredő elszánt zsarukat. Menekülése során segítőre is talál a rádiós dj Super Soul személyében, de még igy sem biztos, hogy eléri a célját, és lehet, hogy számára ez lesz az utolsó száguldás a semmibe.

Az 1970-es évek elején bekövetkezett nemzeti spirituális ébredés igaz története és annak eredete egy dél-kaliforniai tizenéves hippi közösségben.

A Nemzetközi Egészségügyi Szervezet székhelye elleni terrortámadás során az egyik elkövetőt megfertőzi egy rendkívül veszélyes vírus. A terrorista elmenekül, és a Genf- Stockholm között közlekedő transzkontinentális vonaton rejtőzik el. Kiderül, hogy betegsége fertőző és a vonat utasai veszélyben vannak. Szükségállapotot hirdetnek, és egy speciális alakulatot vetnek be. Az akció élén Stephen Mackenzie ezredes áll, aki megváltoztatja az útvonalat Lengyelország felé. A vonatnak így át kell mennie a Cassandra átjárón, mely félő, hogy nem bírja ki a nagy terhet. Az utasok fokozatosan rádöbbennek, mekkora veszély fenyegeti őket. Vajon Mackenzie meg akarja menteni őket, vagy inkább a vírust próbálja megállítani?

2007. november 16.

A film egy marihuána-imádó lány, Jane (Anna Faris) egyetlen napjának történetét meséli el, aki a napi rendes fűadagjára véletlenül rátölti a lakótársa füves sütijét. Jane, teljesen beállva, megpróbál másik adag sütit készíteni, elmenni egy meghallgatásra, befizetni a villanyszámlát, nehogy kikapcsolják az áramot és kifizetni a dílert, nehogy elvigye az ágyát. Miközben megpróbál pénzt szerezni és megúszni, hogy letartóztassák, valahogyan hozzákerül a kommunista kiáltvány eredeti példánya, amellyel végül egy óriáskeréken köt ki.

2013. május 10.

Tina az édesanyjával él, aki érzelmi terror alatt tartja. Nagy változást hoz az életében, hogy lesz egy szerelme, Chris, aki elviszi Tinát egy lakókocsis kempingezésre a Brit Szigetek északi részére. Kezdetben minden jól alakul, nevezettességeket néznek meg, jól érzik magukat. A néző számára azonban hamar kiderül, hogy Chris-szel nincs valami rendben. Amikor Tina számára is világos lesz, hogy Chris gyakorlatilag egy csendes gyilkos, kezdetben összeomlik, majd egy meglepő túlélési stratégiát dolgoz ki: felveszi Chris-szel a versenyt és együtt kezdenek ámokfutásba.

1979. március 15.

Claude megkapja a behívóját, és a sorozásra New Yorkba utazik. Aztán meglát egy gyönyörű lányt lóháton, akibe talán beleszeretne, ha a legkisebb esélye is volna rá, hogy még egyszer találkozzanak. Új barátai erről egészen másképpen vélekednek. A hippiknek semmi sem lehetetlen: az ő életüket más törvények irányítják, kizárólag olyanok, melyeket saját maguk hoztak.

Öt nő és egy férfi találkozik időről időre, hogy megvitassa a kiváló írónő, Jane Austen műveit. A napjaink Kaliforniájában élő klub tagjai lassan ráébrednek arra, hogy bár két évszázad eltelt azóta, és egy óceán választja el őket Angliától, a népszerű írónő regényeinek hősei, Emma, Mr. Darcy és a Bennet-lányok valójában ugyanolyan problémákkal, szívfájdalmakkal és érzésekkel küszködnek, mint ők. Az elvált Sylvia, az idősödő Bernadette, a félrelépésről fantáziáló Prudie és a többiek a könyvekből és egymásból merítenek vigaszt, erőt és bölcsességet.

1967-et írunk. Hubert Bonisseur de La Bath ügynök titkos megbízatást kap, amely szerint Rio de Janeiro-ba kell utaznia, és egy 2. világháborús náci tisztet kell felkutatnia. A küldetésben segítségére lesz egy rendkívül csinos Mossad-ügynöknő is.

A film a legendás American Graffiti "kistestvére". Életképeket láthatunk a hatvanas évekből, négy egymás utáni szilveszter alkalmával követhetjük nyomon a szereplők életét. Milner autóversenyző, élete legizgalmasabb versenye előtt áll. Terry Vietnámban harcol és elege van a háborúból, minden áron haza szeretne jutni. Debbie, akit Terry otthon hagyott és úgy tudja, hogy kedvese már meghalt, új barátjának próbál állást szerezni egy menő bandánál. Laurie pedig öntudatos nőként dolgozni akar, amit férje, Steve ellenez, majd a véletlenek játéka folytán belekeverednek egy diáktüntetésbe.

Ned Paul Rudd egy idealista férfi aki elfelejtett felnőtté válni és így gyermeki ártatlansággal éli az életét. Ártatlansága azonban egyenesen hülyeségnek van elkönyvelve mert Ned nagyon hiszékeny és ezért nagyon sebezhető is. Ned-nek három nővére van -Liz, Natalie és Miranda-ezért amikor kiszabadul a börtönből, sorra felforgatja az életüket. Valahányszor egyik nővérénél alszik, szép sorban fenekestől forgatja fel az életét, valami kibírhatatlan viselkedéssel vagy azzal hogy alkalmatlan pillanatban mondja el az igazat valakiről, ami folytán elrontja kapcsolatát az éppen soros nővérrel. Ezek után érthető hogy a szeretetreméltó és vidám Ned , nem tud tartós kapcsolatot kialakítani csak a kutyájával, Willie Nelson-nal. A nővéreinek azonban hamarosan be kell látniuk hogy Ned végeredményben pozítív hatással van életükre mert neki köszönhetik azt hogy szembe mertek nézni saját félelmeikkel és belső szorongásaikkal amire képtelenek voltak mielőtt Ned hozzájuk költözött volna.

1970. március 26.

Woodstock élő legenda. Az 1969-ben rendezett rockfesztivál a műfaj történetének mérföldköve. Három napon át váltották egymást a színpadon az ismert és a kevésbé ismert énekesek és együttesek, köztük a ma már csak legendaként emlegetett halhatatlanok. Csak néhány a fellépők közül: Richie Havens, Joan Baez, Pete Townshend és Joe Cocker. A forradalmi vágástechnikának, az osztott képmező alkalmazásának, valamint a képarányok változtatásának köszönhetően a néző is szinte részesévé válik az eseményeknek. A film kordokumentum is egyben: a fiatalokról, a hippikről, Vietnamról.

Josépha, a friss nyugdíjas Lütyő őrmester felesége igyekszik kellemessé és elviselhetővé tenni férje számára a kényszerű pihenést, túlzott lelkesedése azonban még inkább elkeseríti a csendőrségre mindenáron visszavágyó Lütyőt. Ám hamarosan látogatóba érkeznek régi csendőrbajtársai élükön Gabaj főtörzzsel, s ripsz-ropsz elhatározzák, hogy felkeresik hajdani, "amnéziában" szenvedő társukat. Kalandos útjuk során újra csendőr uniformist öltenek, s megmutatják Saint-Tropez-nak és "újonc" kollégáiknak, hogy kell egy óriási kalamajkából ép bőrrel, no meg egyenruhával kimászni.

Az ötvenéves, sikeres építész találkozik a kamaszkorból éppen hogy kinőtt, tizenéves leányzóval. Egymásba szeretnek, majd amikor kapcsolatuk komolyra fordul, szembe kell nézniük a külvilág értetlenkedésével.

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés