23 filmek

  • Stephanie Germain Productions
  • Los Angeles, California
  • US
  • Főoldal

Jack Mercy, a multimilliomos marhatenyésztő végakarata szerint a három lányának egy éven keresztül együtt kell élnie a hatalmas birtokon, mert csak ezután juthatnak hozzá az örökségükhöz. Amikor a három lány - a farmer Willa, a szexi hollywoodi írónő Tess és a befelé forduló, magának való Lily - újra találkozik, igencsak ellenségesen figyelik egymást. Ám amikor ráébrednek, hogy az édesapjuk néhány olyan ellenséget is rájuk hagyott, akik tönkre szeretnék őket tenni, a három lánynak döntenie kell: vagy összefognak egymással, vagy elveszítik a rájuk hagyott teljes örökséget.

A Minnesota állambeli Lake Edenben a sütés királynőjeként ismerik Hannah Swensent. Hannaht érzékenyen érinti, amikor élete első tévés sütőversenyén, az elődöntő estéjén holtan találják az egyik zsűritagot. Arra is vannak jelek, hogy más bírákat is célba vettek, akik a következő áldozatok lehetnek. Ráadásul Hannah is zsűritag, és mint ilyen, potenciális áldozat. Mike Kingston nyomozóval együtt Hannah nyomozni kezd, hogy kiderítse, ki ölte meg a zsémbes középiskolai edzőt, Leonard Bishopot.

Rettenetes erdőtűz tör ki és sok ártatlan ember reked a lángok között. A tűzoltók helikopterekkel, autókkal dolgoznak a mentésen. A feszült, akciódús katasztrófafilmben mindkét oldalt láthatjuk, a lángok között rettegő, menekülni próbáló áldozatokat és az ő megmentésükért küzdő hősöket. Cselekedni kell, minden perc drága, de a természetnek igen nehéz parancsolni.

Eden Lake álmos minnesotai kisváros, ahol a helyi élet központja Hannah péksége. A sütikészítés mellett Hannah állandó késztetést érez, hogy belefolyjon a zsaruk munkájába. Sógorával, a seriffhelyettes Bill-lel a túlfűtött seriffválasztáson szembekerülnek Grant seriffel. A helyzet bonyolódik, mikor Hannah sütés közben rátalál a törvény mogorva emberének testére, és Bill lesz az első számú gyanúsított. Hogy bebizonyítsa ártatlanságát, Hannah nyomozni kezd. Kiderül, Grant nem volt népszerű ember.

2002. április 14.

Kathryn is distraught at the news of her husband's death delivered by a stranger from the airline for whom he was a pilot. She starts however to uncover information which leads to her arrival in London for further investigation...and further devastation.

Készült Joanne Fluke regénye alapján. Eden Lake álmos minnesotai kisváros, ahol a helyi élet központja Hannah péksége. A sütikészítés mellett Hannah állandó késztetést érez, hogy belefolyjon a zsaruk munkájába.

Hannah minden erejével próbálja elkerülni, hogy édesanyja keressen neki férjet, eközben a Sütisdobozt, a kisváros legkedveltebb pékségét is vezetnie kell. A helyzete azonban még rosszabbra fordul, amikor a Kedves Tehén Tejbolt népszerű kiszállítóját holtan találják a pékség mögött - ráadásul a tett színhelyén Hannah híres csokis sütije van szétszórva.

2009. március 21.

Meg Galligan egy alaszkai pilóta. Megtudja, hogy az apja, akiről azt hitte elhagyta gyerekkorában, nem szándékosan tette, hanem megölték. Nate Burns az új rendőrkapitány nem rég érkezett vissza Baltimore városából és a saját démonjaival harcol. Együtt dolgoznak Meggel, egymásba szeretnek, de ki kell deríteniük ki a gyilkos, mert a gyilkos köztük van.

With The Cookie Jar, Hannah Swensen has a mouthwatering monopoly on the bakery business of Lake Eden, Minnesota. But when a rival store opens, and one of the owners is found shot to death in the store, Hannah is determined to prove that she wasn't the only one who had an axe to grind with the Quinn sisters. Somebody wasn't fooled by the Georgia Peaches and their sweet-as-pie act--and now it's up to Hannah to track down whoever had the right ingredients to whip up a murder.

1999. március 28.

Seven executives die while on a video conference call, the victims of a rapidly spreading virus. Dr. Samantha Craig (Janine Turner) and disgraced doctor Nick Baldwin (Antonio Sabato Jr.) investigate, tracking the disease to a rival firm able to spread computer viruses to humans. They also discover the virus has killed before and is continuing on its deadly path, unless someone can stop it.

2021. szeptember 11.

When Callie returns home, she finds her hometown has changed - her first love has a new girl and her family's BBQ restaurant has hit hard times. She clashes with a marooned bigshot director who might hold the key to saving the restaurant.

Készült Joanne Fluke regénye alapján. Eden Lake álmos minnesotai kisváros, ahol a helyi élet központja Hannah péksége. A süti készítése mellett Hannah állandó késztetést érez, hogy belefolyjon a zsaruk munkájába. Egy héttel karácsony előtt mindenki karácsonyfa után nézelődik, amelyet végül az Őrült Manók Fenyőfájánál vesz meg. A tulajdonost azonban váratlanul megölik, és úgy tűnik több ellenségének is útban lehetett. Hannah a nagy karácsonyi sütések között is kerít időt arra, hogy beleüsse az orrát az ügybe. Ráadásul hirtelen két ember is csapja neki a szelet, akik tudnak egymásról és mindketten ugyanolyan eséllyel indulnak nála. Az egyik természetesen az ügyben nyomozó rendőr.

A világhírű hegedűművész Caroline Waverly nyugalomra vágyva gyermekkorának helyszínére, Innocence városába költözik. Innocence azonban nem várt meglepetéseket tartogat a nő számára. Belehabarodik a jóképű, de megbízhatatlan Tucker Longstreet-be aki hamarosan egy gyilkosság első számú gyanúsítottjává válik. Caroline-nak rá kell döbbennie, hogy a kisvárosban nem minden az aminek látszik...

1998. február 1.

If you were a brilliant young scientist diagnosed with only months to live, what choices would you make? To have faith that you were taken early for a reason and go quietly, or to use cryogenics to hope you could be cured someday in the future, or to download your consciousness into computer memory where you could still continue to interact with the ones you love?

1944 tavasza. A szövetségesek minden előkészületet megtettek annak érdekében, hogy ígéretükhöz híven, a második frontot megnyitva, visszatérjenek Európába. Elképesztő haderőt sorakoztattak fel Angliában, amely csak az indulási parancsra várt. A cél az volt, hogy ott támadjanak, ahonnan a németek a legkevésbé sem várják. A normandiai partraszállás parancsnoka Dwight "Ike" Eisenhower tábornok volt. A film a D-Day előtti kilencven nap krónikája, amely hitelesen adja vissza az inváziót megelőző időszak izgalmas stratégiai tárgyalásait, a felkészülés nehézségeit.

2006. december 18.

Robert Harlan legszebb álma válik valóra, amikor első regénye a bestsellerlisták élére kerül. Az ifjú író hamar a rivaldafényben találja magát, de amíg ő a sikerben fürdik, családi élete lassan tönkremegy. Egy titokzatos idegen jóslata azonban ráébreszti, mi a legfontosabb az életben, és megpróbál visszatalálni a feleségéhez és a lányához.

2021. november 7.

Egy 100 éves időkapszula kinyitását követően Lou találkozik egy elbűvölő séffel, és felteszi magának a kérdést: költözzön New Yorkba az ünnepeket követően, és folytassa a karrierjét?

2018. november 10.

Interim school superintendent Eve Morgan finds herself in a tough spot when she is assigned to shut down a school's failing music program and must come to terms with her musical past.

A Hale-család pizzériáját elpusztító szörnyű tűz szemtanújaként, a 11 éves Reena Hale élete örökre megváltozik. A szomszédok és a rokonok ugyan összefognak, hogy átsegítsék a nehéz helyzeten a családot, s még az éttermet is sikerül újjáépíteni, ám a kislányt attól kezdve szinte mágnesként vonzza a tűz rejtélye. Reena éveken keresztül azon fáradozik, hogy megértse ezt a megállíthatatlan erőt, s azért tanul, hogy egy napon nyomozó és tűzvizsgáló lehessen. A rendőrség gyújtogatási csoportjának tagjaként aztán számos rejtélyes tűzesettel kell megbirkóznia, amelyek azonban furcsamód mind valahogyan az ő életéhez kapcsolódnak. A nyomozások során pedig rájön, hogy rajta kívül mást is megbabonáznak a lángok, ám az a valaki nem legyőzni akarja a tűzet, hanem megszállottan uralni és felhasználni szörnyű terveihez.

2019. november 14.

Single mom Emma Sanderson is looking for a Christmas miracle to write about for the lifestyle magazine where she's landed a temporary job. Along the way Emma discovers unexpected romance with a supportive colleague and brings about a Christmas miracle for a lonely street musician.

2021. október 24.

Tanya rendőrségi nyomozó, akinek új társa Ryan. Együtt kell kideríteniük, ki követ el rablásokat karácsony idején, amikor nagy bulikat rendeznek a környéken. Úgy döntenek, friss házasoknak álcázzák magukat, hogy beépüljenek, és beköltöznek egy házba, aminek szomszédságában a fő gyanúsított lakik. Ahogy egyre jobban belemerülnek a friss párocska eljátszásába, a karácsony elragadja őket, és a fedősztorijuk kezd valósággá válik.

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés